Élve vagy halva

Élve vagy halva

Blake mozdulatlanul bámult az asszonyra, aki néhány perccel ezelőtt toppant be a rendőrállomásra, és azt bizonygatta, hogy megölte a férjét, Daniel O'Flahertyt. Be is mutatkozott: Ő Doris O'Flaherty. Vizesen állított be a rendőrállomásra, az utcán esett az eső. A nőnek folyt az orra vére, fél szeme bedagadva.

— Hívom Harrington őrmestert — mondta Blake.

Az öreg rendőrnek átkozottul sajogtak a tyúkszemei, és a feje is zúgott. Még egy év a nyugdíjig, és aztán mehet pecázni a folyópartra. Blake tudta, hogy a nyomozást az őrmester veszi kézbe. Harrinton fiatal volt, energikus és célratörő.

— Megérkeztünk— mutatott a nő egy szürke házra. — De én nem akartam megölni. Szerencsétlenség történt. Daniel dühbe gurult, mire én megrémültem.

Doris ajtót nyitott, és azt mondta:

— A padlón fekszik...

A következő pillanatban elsápadt.

— El... el... eltűnt — dadogta, majd egy nehéz piszkavassal a kezében körülszaladt a házban, és egyre a férje nevét ordítozta.

Daniel O'Flahertynek nyoma veszett.

— Ne idegeskedjen — csitította Blake Dorist —, biztosan betért valamelyik ivóba egy pofa sörre. Feküdjön le, holnapra mindent elfelejt.

— Telefonálok a mamának — válaszolta Doris könnyesen.

— Mi visszamegyünk a rendőrállomásra...

 

*

A rendőr ismét elfoglalta helyét az asztal mögött, de nem sokkal később Doris ismét berepült a szobába, az irodába.

— Megtaláltam — újságolta diadalmasan. — Az ágy alatt. Telefonálni akartam a mamának, de elfelejtettem a telefonkagylót. Lehajolok, és mit látok? Daniel az ágy alatt fekszik.

A rendőrök szó nélkül benyomultak a szobába. Harrington hangosan felkacagott, amikor az ágy alatt nem találtak senkit sem. A rendőrök mégis alaposan átkutatták a házat, Doris eszeveszetten ordítozott, majd megszeppent. A küszöbön zavartan elköszönt a rendőröktől.

— Az ágy alatt volt! Erre esküszöm!

— A maga férje bolondot űz magából — jegyezte meg a őrmester. Az az igazság, hogy az ágy alatt sarat találtak, de ez még nem bizonyíték arra, hogy gyilkosság történt, habár az asszony meséje már nem látszott olyan gyerekesnek, mint néhány órával ezelőtt.

Blake az órájára pillantott. 11.30... Egy órakor elhagyja a rendőrállomást. Leült az asztalhoz, és megpróbálta összeállítani a jegyzőkönyvet arról a gyilkosságról, amelynek nincs hullája. Nemsokára fáradtan felemelte a fejét. Doris lépett be a szobába.

— Tudom, tudom — mondta Blake —, megtalálta.

— A díványon ül. Csupa víz szegényke...

Blake ezúttal egyedül kísérte el az asszonyt. A díványon természetesen nem találtak senkit, de a párnák vizesek voltak. Blake néhány fekete foltot is felfedezett a huzaton.

— Maradjon — könyörgött Doris —, főzök kávét.

Doris ujjai reszkettek a félelemtől. Blake elfogadta az illatos kávét, de az esze másutt ját. Gondolatban a parton üldögélt, és a nagy fogást várta. Megrezzent, amikor kopogtak az ajtón. Az őrmester lépett be a szobába. Egy ijedt szemű srácot húzott maga után.

— Olyan boldog vagyok, hogy újra látlak, fiam, — mondta Doris.

— Nem leszel olyan boldog, mama, ha meghallod, hogy mit tettem — válaszolta a srác.

— Hallgass meg előbb engem. Megöltem az apádat... de eltűnt.

— Az ágy alá dugtam, hogy ne találja meg senki, amíg kitalálok valamit...

Az őrmester közbeszólt:

— A gyerek magára akarja vállalni a gyilkosságot!

— Nincs hulla — jegyezte meg Blake.

Az ajtó hirtelen felcsapódott, és belépett a szobába egy időseb hölgy. Ujjával Dorisra mutatott.

— Tehát így állunk? — visította. — Mindenről csak te tehetsz! Hagyod szegény édesanyádat egyedül birkózni azzal a részeges alakkal, azzal a disznóval! Nem gondoltam semmi rosszra, és mégis kilöktem a kocsiból. Nem akartam megölni.

— Ne beszélj így, mama — szólt közbe Doris. — Én vagyok a gyilkos.

— Te? Ne beszélj zöldeket! Megparancsoltam neki, hogy hagyja el a kocsit. Nem mozdult... Akkor meglöktem.

— Én vagyok a gyilkos, mama!

Az őrmester csöndre intette a hölgyeket.

— Egy beszéljen — mondta, miközben előszedte zsebéből a noteszt. — Először ön, fiatalasszony.

— A férjem részegen tántorgott. Megütött... Beverte az orrom. Ezzel a súlyos piszkavassal rácsaptam a koponyájára. A padlóra zuhant, és nem mozdult többé.

Az őrmester a fiúhoz fordult.

— Belépek a konyhába, és mit látok? Apa a padlón ül. Megkért, hogy segítsem az ágyra. Elvonszoltam a hálószobáig, de ekkor megvadult. Elkapta a nyakamat. Mire én ellöktem magamtól... Az öreg megtántorodott, és esés közben beleverte a fejét a szekrény sarkába. Az ágy alá toltam, nehogy a mama megtalálja, majd az utcára szöktem, de aztán ismét visszatértem.

A nagymama is előadta a meséjét.

— Az a gazember felhívott telefonon, és megkért, hogy vigyem el a házból. Hullarészeg volt, és én megkértem, hogy hagyja el a kocsimat. Erről hallani sem akart. Mire én kinyitottam a kocsi ajtaját, és Danielt lelöktem az aszfaltra. Ő kirepült, és beleverte a fejét a járdaszegélybe.

— Mit keresett Daniel a díványon?

— Felhívtam Egon Strauss urat, a barátomat, akinek segítségével Danielt elhelyeztük a díványon.

— Minden rendben — szögezte le Blake —, ha O'Flaherty mindezt átélte, akkor pokolian megszomjazhatott. Megtaláljuk, ne aggódjanak.

Hosszan tartó vita után megállapodtak abban, hogy Blake és a családtagok körüljárják az ivókat. Az őrmester ezalatt a kórházba néz be.

A harmadik bárban megtalálták O'Flahertyt. A piszkos terem sötét sarkában üldögélt, és nedves rongyot szorított a homlokára. Mind a négyen: a rendőr, Doris, a srác és a nagymama megkönnyebbülten felsóhajtottak. Körülvették Danielt. Doris elbőgte magát. A nagymama a keblére ölelte Danielt.

— Lassan, lassan — motyogta Daniel, és az ujjával intett a pincérnek, hogy hozzon még egy italt. Blake sokáig tanácstalanul nézte az ünneplő társaságot. Végül Daniel vállára tette a kezét.

— Letartóztatom!

— Miért, az istenért? — kapta fel a fejét Daniel.

— Ez csak előzetes letartóztatás. Csak addig érvényes, amíg kiderül az igazság.

Daniel az asztalra csapott az öklével.

— Ördögöt! Engem senki sem tartóztat le — ordította.

Blake megértette, hogy túllőtt a célon. Daniel a kijárat felé rohant. A rendőr a nyomába eredt. Alig néhány másodperc múlva egy gépkocsi fékje vadul felcsikorgott. Tompa ütést hallott, majd izgatott hangokat. Blake lehunyta a szemét, és amikor kinyitotta, azt látta, hogy Daniel O'Flaherty mozdulatlanul fekszik az aszfalton.

Blake felhívta az őrmestert.

— Megtaláltam Daniel O'Flahertyt — mondta rekedten.

— Élve vagy halva?

— Halva. Én öltem meg...


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset
45. Larry Sisner: Az ördög vigye el!
46. Edmond Toole: Megtaláltalak, emlékezz!
47. Lionel West: A maga hűséges FANTOM-ja!
48. Dustin Sandler: Nincs tovább
49. Wesley Montana: Ha akarod, megteszem
50.
Eric Mortimer: Szerette Chaplint
51. Earl Gardner: A vadkan lelépett
52. Louis Damone: A barna paróka
53. William Webb: Te babonás vagy?
54. Leonard Lasker: Az élet szép, ugye
55. William Webb: Vérbeli művész munkája
56. Malcolm Dobbs: Kényes holmi
57. William Webb: Egyedül és magatehetetlenül
58. Leonard Wood: Ma megteszi
59. Wesley Montana: A nyolcadik áldozat
60. Harry G. Hanally: Most meglakolsz!
61. Burt Wiseman: Dinnye vagy futball?
62. Mark Minghella: Ég veled, öreg barátom!
63. Malcolm Dobbs: A gondolati áramkör fizikai alapjai
64. Daniel Craig: Ne határozzon azonnal, gondolkozzon...
65. Lionel West: Megértjük egymást
66. Burt Wiseman: Odanézz!
67. Chris Pollack: Elisa körmei
68. William Webb: Nem szabad elsietni
69. Matt Shelby: Az utolsó napon
70. Larry Sisner: Mániákus gyilkos

Címkék: hetnapkrimi

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Csókoltatom Helgát
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Dögkeselyű
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink