Óvatosan letette a bőröndöt a padlóra. Csak nyugalom, semmi kapkodás. A műszer, az emberi agy — nem tévedhet. Megközelíteni végre a tökélyt!

Gyilkolni emberi dolog, mondta. A titkosszolgálat emberei jól megfizették a szolgálatait, de most egy barátját küldi a másvilágra — csak úgy: a saját szórakoztatására. Meggyilkol egy embert, aki szerette és tisztelte a munkatársát. S ez az ember sohasem bántotta, egyetlen rossz szóval sem.

Az orvos még nem érkezett meg.

— Várunk 45 percet... Eddig minden a terv szerint halad — mondta hangosan, és megdörzsölte az ujjait. Nem volt lámpalázas, nyugodtan várta a fejleményeket.

Az óra elütötte a négyet. Gyorsan felállt a székről, és a bőrönd mellé lépett. Óvatosan elhelyezte az asztalon, és egy picinyke kulccsal felkattintotta a zárját. Irtózatosan félhetett attól, ami benne lapult. Végül előhalászott a bőröndből egy acéldobozt, mely szintén be volt zárva. Az íróasztal egyik fiókjából előráncigálta a bronzból készült kulcsot, behúzta az acéldoboz zárjába, és megérintette a fedelét. Két lépést hátrált, és izgatottan figyelt.

A doboz falán körmök kapirgáltak. Halk sipogás. Ezt a kellemetlen hangot jól ismerték azok a misszionáriusok és bennszülöttek, akik az Indiai-óceán egy kevésbé emberbarát szigetén éltek.

Az acéldoboz tetején sűrű drótháló. Amikor a szeme megszokta a sötétséget, nos, akkor már tisztán kivehető volt az állat formája. Keskeny mancsok, a testét szőrzet fedte, és végül a fej — rövid fülek, pimasz pofa, hatalmas metszőfogakkal, hasonlított valamicskét a macskára. Teste hosszú és karcsú.

— Hűha, az ördögbe — mondta izgatottan. — Sohasem láttam ilyen hatalmas példányt! Több mint 15 kilós a nyavalyás!

Az íróasztal másik fiókjából előhúzott egy jegyzetfüzetet, széjjelterítette, és elmerült az olvasásban. „Szumátrai utazásaim” — ez volt a tanulmány címe. Az orvos írta. Különös gonddal olvasta el azt a szakaszt, amelyben az orvos részletezi egy ismeretlen rágcsáló fizikai és pszichikai tulajdonságait.

„...az állat normális nagysága a fejétől a farkáig csaknem egy méter, súlya majdnem tizenöt kiló. A színe szürke, a farka pedig vékony. Metszőfogai rendkívül fejlettek. Ennek az állatnak a harapása halálos, de áldozata halálának az igazi okát lehetetlen megállapítani. Csak azt mondhatjuk, hogy a megboldogult gyomormérgezést kapott. Emiatt úgy tűnik, hogy az állat által megmart ember természetes halállal halt meg. Tudjuk azonban, hogy az állat — miután megharapta az embert — azonnal a vízhez rohan, és belefullad. A szó szoros értelmében öngyilkosságot követ el. A bennszülöttek — nem alaptalanul — azt állítják: az állat tisztában van azzal, hogy pusztulása elkerülhetetlen, s ezért a vízben keres gyógyírt sajgó sebeire. Így kívánja enyhíteni elviselhetetlen fájdalmát. Mindketten nagy dilemma előtt állunk: milyen nevet adjunk ennek az állatnak, a természet torzszülöttjének? A kolléga azt mondja, hogy nevezzük egyszerűen óriáspatkánynak.”

Mosolygott. Hiába, gondolta, az idő változik, s az idő múlásával mi is változunk, mert hiszen manapság nem történik semmi rendkívüli a nap alatt. Az igazi tehetség tehetséges gyilkosságot követ el — rendkívüli gyilkosságot. Hirtelen felkapta az acéldobozt, és átvitte a másik szobába, a hálószobába, ahol elhelyezte a „patkányt” a doktor ruhásszekrényébe. A terv nagyszerű! Az orvos — szokás szerint — mindig 4.45-kor érkezik haza, s azonnal besétál a hálószobába, hogy levegye a zakóját. Ezután átmegy a fürdőszobába, megfürdik, majd kinyitja a ruhásszekrényt, hogy átöltözzön.

Ekkor támadja meg az állat. Megharapja az orvost, kirohan a szekrényből, kisurran az ajtón a pince felé, melynek ajtaját szándékosan nyitva hagyta. A pincéből az állat gyorsan megtalálja az utat a folyóig, és senki sem gondol majd arra, hogy az orvost tulajdonképpen meggyilkolták.

Visszatért a nappaliba. Elgondolkozott. Miért szánta el magát erre a tettre? Mikor kezdődött? Valószínűleg nem azon a napon, amikor megismerkedett a doktorral, s még akkor sem, amikor elhatározták, hogy közös lakást bérelnek. A doktor valahogy mereven viselkedett, mint egy lord. Ez a viselkedés az első napokban mulattatta, de a továbbiak folyamán arra gondolt, hogy a doktor egy közönséges pojáca, aki felsőbbrendű lénynek képzeli magát.

Szóval — mikor is kezdődött? Talán akkor, amikor rájött arra, hogy az emberek ostobák. Feleslegesen élnek. Csak az ő agya képes rendkívüli ötletekre. Megalománia? Nem, nem. Egy másik ember esetében igen, ez megalománia, de ő valóban kivételes lény. Képességeiről tudomást szereztek a gall és az angol titkos ügynökök, akik gyakran igénybe vették a szolgálatait, ha egy-egy veszélyes embert csöndesen el kellett tenni láb alól.

Az óra elütötte a 4.45-öt. Most jöhet a pont a mondat végére. Az utolsó fejezet utolsó mondata után... Nagy kár, hogy minderről soha senki nem tudhat meg semmit. Valóban nagy kár.

4.45-kor az orvos belépett a szobába.

— Borzalmas időjárás — mondta. — Olyan sűrű a köd, hogy alig találtam haza, barátom.

— Nem tesz semmit, kolléga. Most végre otthon van, és itt minden száraz és meleg, nemdebár?

A doktor mosolyogva megindult a hálószoba felé. Csöppnyi szomorúsággal a szívében nézett utána. Ég veled, öreg barátom, mondta félhangosan.

Néhány perccel később a hálószobából fájdalmas kiáltás hallatszott, majd a doktor halálhörgése, s a test lezuhant a padlóra. Az állat, akár a villám, áthúzott a nappalin, és eltűnt a pince irányába. A tökéletes bűntény sikerült! Most pedig vegyük szemügyre a hullát, mondta, s csak azután hívjuk fel a mentőket meg a rendőrséget.

Igen ám, de okos dolog volna a páncélszekrényből eltüntetni a veszélyes vegyi anyagokat, mert ezek az ostoba rendőrök mindenbe beleütik az orrukat. A páncélszekrény szérián kívül és acélból készült, mélyen beleépítették a falba.

Előszedte a zsebéből a kulcsot, és benyomta a páncélszekrény zárjába. Abban a pillanatban, amikor megcsikordult az ajtó — lövés dörrent. Csak egyetlenegy golyó fúródott a homlokába. Mielőtt a földre zuhant volna, már százszázalékos halott volt.

A járókelők hallották a lövést, és azonnal értesítették a rendőrséget. Húsz perc múlva a szoba megtelt hekusokkal. Gordon felügyelő a páncélszekrényben egy levelet talált, amelynek tartalmát azonnal felolvasta. Íme, az üzenet:

„Kedves barátom, kedves kollégám! Sokáig együtt dolgoztunk, minden lépéséről tudok. Ön rendkívül okos és prepotens. Előbb vagy utóbb fölém szeretne kerekedni, tudom. A magam részéről én is felkészültem. Egy kis meglepetés. Sajnos, kettőnk közül egyikünk sem gyönyörködhet nagyszerű tervének, a tökéletes bűnténynek a fejleményeiben. Csak azért írtam le mindezt, hogy végül mégis az én egoizmusom győzedelmeskedjen. Mivel ön, kedves kolléga, sohasem olvashatja el ennek a levélnek a tartalmát, úgy tűnik, hogy hiába írtam. Ilyen az én stílusom. Az üzenet tehát a felügyelő úrnak szól. Tudják meg, hogy elvesztettek egy lángészt, egy lángeszű gyilkost. Senki sem pótolhatja az én drága barátomat...”

A levél nem volt aláírva.

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset
45. Larry Sisner: Az ördög vigye el!
46. Edmond Toole: Megtaláltalak, emlékezz!
47. Lionel West: A maga hűséges FANTOM-ja!
48. Dustin Sandler: Nincs tovább
49. Wesley Montana: Ha akarod, megteszem
50. Eric Mortimer: Szerette Chaplint
51. Earl Gardner: A vadkan lelépett
52. Louis Damone: A barna paróka
53. William Webb: Te babonás vagy?
54. Leonard Lasker: Az élet szép, ugye
55. William Webb: Vérbeli művész munkája
56. Malcolm Dobbs: Kényes holmi
57. William Webb: Egyedül és magatehetetlenül
58. Leonard Wood: Ma megteszi
59. Wesley Montana: A nyolcadik áldozat
60. Harry G. Hanally: Most meglakolsz!
61. Burt Wiseman: Dinnye vagy futball?