A függöny még le sem gördült, és Leonard Wise máris elhagyta a színháztermet. A közönség még mindig tapsolt, amikor a színikritikus a téren intett egy taxisnak.

— Siessen — sürgette a vezetőt.

A gépkocsi átsuhant a néptelen sugárúton. A 40. utcában egy többemeletes épület előtt tette ki Wise-t. A szerkesztőségben néhány kollégája unatkozott. Egy pillanatig sem habozva megírta a színikritikát. A Lila szoba című háromfelvonásos darabnak van ugyan némi varázsa, de Albert Ivory, a főszereplő, ezúttal is katasztrofálisan játszott. A kőkorszaki barlanglakók között valószínűleg jól ellenne ez a hatalmas emberpéldány, de a színpadon ügyetlenül és idétlenül mozgott, mint mindig.

Wise cigarettára gyújtott. Pillantása az ajtóra esett. Egy fiatal férfi téblábolt a küszöbön, arcán összemaszatolt színpadi festékkel. Albert Ivory az első taxival a nyomomba szegődött — gondolta Wise.

— Mr. Wise — mondta a fiatalember izgatottan —, el akarom olvasni a kritikáját.

— Lehetetlen — válaszolta Wise. — Holnap reggel elolvashatja az újságban.

— Mindent tudok! Ezúttal sem kímélt, nyilván most is lehúzott a sárga földig. Emiatt nem meri megmutatni az írást.

A színész a következő pillanatban az asztal mellett termett. Mindketten egyszerre nyúltak a papír után. Az írás első része Ivory kezében maradt. Gyorsan átfutotta a sorokat.

— Adja vissza, de rögtön! — parancsolta a kritikus.

— Gazember — sziszegte Ivory. — Mi jogon állít ilyesmit? Ott volt legalább a premieren?

— Ez a véleményem a látottakról. Ha azonnal nem hagyja el a szerkesztőséget, hívom a rendőrséget.

Ivory megfordult, és elviharzott. Wise emlékezetből gyorsan átgépelte a kritikát. Minden szóhoz, minden jelzőhöz ragaszkodott.

Másnap reggel Wise éppen egy újságban lapozgatott a klubjában, amikor egy idős férfi érintette meg a vállát, és megkérdezte:

— Leülhetek maga mellé egy percre? Köszönöm... Az én nevem Link, Archibald Link. Albert Ivory ügynöke és menedzsere vagyok.

— Mit akar tőlem?

— A maga színikritikája megöli a védencemet. Bármely pillanatban megütheti a guta a szerencsétlent.

— Ha valaki érzékeny a kritikára, válasszon magának más foglalkozást. Menjen el favágónak vagy búvárnak.

— Miért üldözi a fiút?

— Nem üldözöm. Mr. Ivoryból sohasem lesz színész.

— Ha talán... ha esetleg... néhány sorban megírná, hogy Albert Ivory a rendező áldozata, hogy nem őrá szabták a szerepet. Valami ilyesmit írjon.

— Főúr! Fizetek! — csattant föl Wise. — isten áldja, Mr. Link! Velem nincs alkudozás. Legközelebb kerülje el az asztalomat. Megértette?

Az utcán hideg eső szitált. Wise taxit akart fogni. A háta mögött nagyot csattant valami. Megfordult. Ivory állt előtte, és egy halom újságot dobott az aszfaltra.

— Nézze, Mr. Wise — üvöltötte. — Nyolc lap kritikusa ír a tegnap esti bemutatóról. Mindenki dicsér. Csak maga húzta le a játékomat.

Wise szó nélkül beszállt a taxiba.

— Miért üldöz engem, Mr. Wise? — kérdezte a színész. — Miért gyötör?

Wise még aznap este fogadást rendezett a lakásán egy New Yorkban vendégszereplő angol színész tiszteletére. Tizenegy óra körül a villa ajtajáig kísérte a vendéget. Magára maradva furcsa érzés kerítette hatalmába. Ma kétszer is találkozott Ivoryval. Nem furcsa? Végül legyintett, és besietett a szalonba. A kandalló mellett Albert Ivory ácsorgott.

— Mit keres itt? — förmedt rá a kritikus.

— Nyitva találtam a hátsó ajtót.

— Takarodjon innen, de azonnal.

— Nem akar megkínálni egy itallal?

— Távozzon! Hordja el magát!

— Ennék is valamit — mondta Ivory. — Tegnap este óta egy falat sem ment le a torkomon.

Wise felkapta a telefonkagylót, de a készülék néma maradt. A drótokat egyszerűen kirángatták a falból. Ivory elállta a kijárat felé vezető utat.

— Utálom a telefont — mondta Ivory kedélyesen. — Néha döntően befolyásolják az ember életét... Ne heveskedjen, uram. Mi ketten most szépen elbeszélgetünk.

— Az istenért, mit akar tőlem?

— Elmesélek önnek néhány epizódot az életemből.

Wise töltött magának a whiskysüvegből.

— Mi az, Wise? Remegnek az ujjai? Ideges netán?

— Gyerünk, adja elő a meséjét, és hagyja el a házamat.

A színész lassan, megfontoltan beszélt.

— Tizenegy évesen léptem először a színpadra. Becsavarogtam az országot. A színház az én első otthonom. Csudára kutyasorom volt. Valamit mégis megtanultam. Ne higgy soha annak a kritikusnak, aki dicsér, de még kevésbé bízzál abban, aki meg akar semmisíteni.

Ivory a zsebéből előhalászott egy parányi revolvert.

— Látja ezt a fegyvert, uram?

Wise megrezzent. A pisztoly csöve a mellének szegeződött.

— Tudja-e, hol szereztem a fegyvert? Egyik kollégám ezzel ölte meg magát. A kritikusok a szó szoros értelmében szétmarcangolták. Szegény barátom! Boldog volna, ha tudná, mire készülök.

— Maga... maga tréfál?

— Eszem ágában sincs bolondozni, Wise. Nincs más választásom. Maga gyűlöl engem. Valamikor színész szeretett volna lenni, ez biztos, de olyan tehetségtelen lehetett, mint a főtt tök. Most le akarja a fiatalokat seperni a színpadról. Ha magának nem sikerült, akkor vesszen a többi. Én azonban nem nézem tovább ölbe tett kézzel az ön mocskos tetteit. Maga engem egy életre elintézett. Minden darabban pocsék alakítást nyújtok. Ön szerint. Előbb vagy utóbb a többi kritikus is elpártol mellőlem, és magának adnak igazat. Megsemmisíthet. Én nem engedem uram, hogy a dolog odáig fajuljon.

Hatásos szünet után Ivory nyugodtan folytatta.

— A rendőrség egykettőre megoldja az ügyet. Vendégek voltak a házban, többet ivott a szokottnál, a kezébe vette a revolvert, és a fegyver elsült. Baleset... Előfordul az ilyesmi...

— Maga megőrült?

— Meg...

Wise az asztalig hátrált. Ujjaival görcsösen matatott valami tárgy után. Nem adom olcsón a bőrömet, gondolta, ez a ripacs nem intézhet el engem.

— Mitől olyan nedves az arca, Wise? Én mindig azt hittem, hogy a színikritikusok hidegvérű emberek.

Wise megragadta a whiskysüveg nyakát, és azzal vette célba a színész halántékát. Ivorynak tátva maradt a szája, majd szótlanul a szőnyegre zuhant. Wise sápadtan kitapogatta a színész pulzusát. Csak nem halt meg?

Wise megforgatta az ujjai között a parányi revolvert. Mit tegyen? Átszalad a szomszédba, és értesíti a rendőrséget. Éppen az ajtó felé indult, amikor megpillantotta a küszöbön Archibald Linket, mögötte három újságíróval és egy fényképésszel.

— Ez a komédia vége, Mr. Wise — mondta Link derűsen. — Becsapta, ugye? Hát nem zseniális színész? Maga pedig azt írja, hogy Albert Ivory tehetségtelen.

Wise megremegett. Végül — az ösztöneire hallgatva — meghúzta a parányi revolver ravaszát. A fegyver üres volt. Link pedig vigyorogva berontott a szobába.

— Albert — kiáltotta —, hol vagy, öreg fiú?

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?