Nem szívesen keveredtem velük. Befordultam egy mellékutcába. Majdcsak találok magamnak egy csöndes zugot. Az én táskám meglehetősen nehéz volt. Az ördög essen bele ezekbe a golyókba! Miért nem hagytam a cókmókot az állomás ruhatárában, csomagmegőrzőjében? Nagy nehezen végre találtam egy rosszul megvilágított csehót. Az ajtó mellett foglaltam helyet, s a táskámat elhelyeztem egy széken. Sört rendeltem. A csapos rosszkedvűen szolgált ki, és sietett vissza a rádió mellé. Valami meccset közvetítettek. Vagy lóversenyt. Nemsokára belépett a csehóba egy pasas, aki azonnal whiskyt kért — méghozzá duplát. Eltalálták: ez a pacák is tekézőkhöz tartozhatott. Kövér volt, kopasz, az arca csupa ránc. Lehetett vagy negyvenesztendős. Volt egy táskája, és abban az elmaradhatatlan golyók. Leült, táskáját elhelyezte egy széken — közel az enyémhez.

— Még egy whiskyt! — ordította teli torokból. — Miért szól a vacak rádió, he?

A zsebe tele volt pénzzel. A csapos fürgén engedelmeskedett. Igen... ha valaki dupla whiskyt rendel. A jövevény megrendelte a harmadikat is. Ez olyan részeg, akár egy texasi bivalyhajcsár. A csapos töltött, és visszacsoszogott a rádiójához.

— Nagy meccs — motyogott a vendég. — A rádió rögbit közvetít, azt hallgatja. Hát nemcsak ökölvívás van a világon!

— Mindenkinek van valamilyen hobbija — mondtam csöndesen.

— Az ökölvívás hobbi? Beverik egymás orrát! Csak úgy — hobbiból! Maga hallotta, hogy mit ordítoznak a nézők? He? „Nyírd ki! Öld meg!” He?

Szó nélkül felálltam, és az ajtó irányába indultam, de a kövér visszanyomott a székre, és az arcomba lehelve mondta a magáét:

— Ne menj el, szivi! Fizetek neked egy pofa italt!

— Köszönöm, köszönöm. A vonatom éjfélkor indul...

— Nem akarsz velem meginni valamit? Ez sértés!

Nem ellenkeztem tovább. A csapos pedig máris hozta az újabb fordulót. Nekem egy korsó sört, a kövérnek a negyedik dupla whiskyt. A vendég egyre csak az ökölvívókat szidta, a futballt, a basketballt, mert az emberek azért járnak a meccsekre, hogy vért lássanak. A jó ízlésű polgárnak ettől egyszerűen felfordul a gyomra — mondta a pasasom.

— Nem adhatok mindenben igazat önnek — mondtam türelmesen. — Minden emberben van némi agresszivitás, ez igaz. A szurkolással levezetik magukban ezt a... hogy is mondjam... A fölös energia ezáltal felszabadul.

— Magának tehát... neked a bunyó is sport, mi? Vagy a birkózás? Hobbi! Hát a vadászat és a halászat? Az ember felkapja a puskáját, és beledurrant az állatba. Vagy bárddal darabolja fel a halat. Ez igen! Micsoda élvezet! A lélek erejének gyönyörű vizsgája, mi? Ez szép, mi?

— Inkább a halakat daraboljuk fel, mint egymást.

— Ne filozofálj! Te nagyon jól tudod, hogy nekem van igazam! A sportolók utálják, gyűlölik egymást. Mindez ok a gyilkolásra, öregem. Utána — semmi. Kap néhány évet, és kezdheti elölről.

— Maga újra bevezetné a halálbüntetést? Legális emberirtás, mi?

— Talán. Ha például egyik napról a másikra eltűnik a föld színéről egy mihaszna alak, egy csavargó, egy prostituált, ugyan kinek hiányozna? S ha valaki egy ilyen mihasznát átküld a másvilágra, akkor emiatt beültetik a villamosszékbe?

— Maga komolyan beszél?

A pasas a táskájára pillantott.

— Nem értettél meg engem, öregem. Nem vagyok gyilkos. Eszembe jutott valaki, aki vagy húsz évvel ezelőtt halálbüntetéssel sújtotta a mihasznákat. Saját kezűleg végzett velük, mert a törvény puhány és gyenge.

— Ismerte azt az embert?

— Nem. Senki sem ismerte. Ezért zavartalanul tehette azt, amit tett. Az újságok sokat foglalkoztak az eseteivel... A sacramentói gyilkos... Négy év leforgása alatt tizenhárom embert küldött a másvilágra. A város legsötétebb utcáiban végzett az áldozataival. Széjjeldarabolta őket.

— Nézze, akkor az ökölvívás mégis...

— Az a gyilkos szadista volt. Ugyanis magával vitte a trófeákat. Tudod, az áldozatokat feldarabolta és magával vitte a...

Ez megőrült! Felkaptam a táskámat, és az ajtó irányába lódultam, de minden hiába — maradnom kellett. Új „barátom” azonnal felvilágosított, hogy mindez régen történt, s azóta semmit sem hallani a gyilkosról. Eltűnt valahol, talán az iraki hadszíntéren, ahol kedvére gyilkolhatott, de valószínűleg ő is az emberére talált, aki aztán kinyírta a sivatagban.

— A maga meséje nem olyan naiv — mondtam halkan.

— Azt mondod: mese. Mit gondolsz...? Miért iszom le magamat a sárga földig? Ma este olyan látványban volt részem... Égnek állt a hajam!

— A tekézők mind isznak. Ha ilyen rossz véleménye van a sportokról, akkor miért tekézik?

— Te mondtad: mindenkinek van valamilyen hobbija!

A lehelete bűzös. Félek ettől az emberféleségtől. Micsoda undok egy alak! Éppen a táskám után nyúltam, amikor az ajtó felől hirtelen felbőgött a rendőrajtó szirénája. A kövér azonnal az ajtó felé botorkált.

— A táskája, uram — szóltam utána. — Vigye a táskáját!

A pasas ijedt szemmel visszaugrott az asztalhoz, felkapta a táskáját, és eltűnt. Láttam, hogy befordul az első mellékutcába. A rendőrautó fékezett, pontosan a csehó bejárata előtt. A felügyelő szétnézett a néptelen téren.

— Nem látott egy kövér alakot?

— Az imént hagyta el a csehót — mondtam. — Itt ült ennél az asztalnál...

— Egy sporttáska volt nála, mi? Merre menekült?

Megmutattam. A felügyelő gyorsan széjjelkergette az embereit, majd megfogta a karomat, és bevezetett a csehóba. Érdeklődve vártam az első kérdést.

— Mondjon el mindent erről az alakról. Egy órával ezelőtt, abban a hotelban, ahol a tekebajnokság versenyzőit szállásolták el, a liftboy látta a kövéret. Egy fiatalasszony szobájából surrant ki. Gyanította, hogy tolvaj, mert ezek mindig pénteken, a víkend előtt, lépnek akcióba. A hoteldetektív segítségével behatoltak a szobába. Az ágyon egy nő széjjeldarabolt holttestét találták. A mániákus gyilkos pedig eltűnt.

— Az alak egy sacramentói gyilkosról mesélt.

— Neki is ilyen sporttáskája volt, mint amilyen a magáé, nem? Éppen a sporttáska vezetett nyomra bennünket. Nézzen csak az asztal alá! Nem tekegolyókat cipelt a táskában a kövér. A golyókból nem csepeg a vér.

A padlóra bámultam. Szédülés környékezett, majdnem elvágódtam. Időközben visszajöttek a rendőrök, és jelentést tettek.

— Nem akarta megadni magát. Átugorta a kerítést, és a vonat kerekei alá került...

— Ezzel nem lettünk okosabbak. Ha megtaláljuk a táskáját... — mondta a felügyelő elgondolkozva, de az egyik rendőr rögtön válaszolt.

— Megvan a táska! Werner őrmester megtalálta a sínek mellett.

A felügyelő fürgén felpattant a székről, és a kövér táskáját feldobatta az asztalra. Nem mertem odanézni! Mégis mindent hallottam. Az egyik rendőr a sarokba vonult, és hányt. Ezután elmondtam a felügyelőnek mindent, mindazt, amit a sportról, a hobbiról mesélt a gyilkos, az áldozatokról, akiket irgalmatlanul el kellett tüntetni a föld színéről.

A felügyelő becsukta a sporttáskát.

— Nem tréfált a kövér. Sokat tudok a sacramentói gyilkosról. Most pontot tehetünk az ügy végére. A tettes az iraki háború előtt tűnt el, de aztán ismét jelentkezett, és munkához látott.

— Miért? — kérdeztem.

— Nem tudom. Talán valóban áll a mondás, hogy minden embernek van valamilyen hobbija. Hülye egy alak! Éppen a legforgalmasabb hotel mellett döntött, feldarabolta azt az asszonyt. Igaz... a táska a tekegolyókkal... éppen elfér benne egy... — A felügyelő hamuszürke arcomra pillantott, és tapintatosan elhallgatott, majd búcsúzáskor megjegyezte:

— Sajnálom. Szörnyű érzés lehetett szemtől szembe ülni egy pszichopatával... Bocsánat. Gyerünk, fiúk!

Még elértem az éjféli vonatot. Az a felügyelő igazat beszélt. Pszichopata... Az az igazság, emberek, hogy őrült szerencsém volt. A hülye kövér, az a pitiáner tolvaj olyannyira megijedt a rendőrautó szirénájától, hogy tévedésből az én sporttáskámat kapta fel, s azzal menekült a vonat kerekei alá. A táskában pedig a fiatalasszony levágott feje...

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma