— Walter — mondta az öregasszony —, add a kezedet!

Walter hátán a hideg futkosott, amikor a vénasszony megérintette a tenyerét. Csudára kellemetlen érzés, de el lehet viselni mindent — egyelőre, még néhány napig, hajtogatta magában.

— Nem tudok megmozdulni az ágyban — panaszkodott a nagymamája, és nem vette le róla a tekintetét.

A fiatalember együttérzőn bólintott.

— Minden részvétem a tiéd, nagymami.

— Még mindig gyönyörű vagyok, ugye? Mondd, mondd azt, hogy szép vagyok!

— Gyönyörű vagy, nagymami! — Walter azonnal válaszolt, mert tudta, hogy az öregasszony erre a bókra vár, de a gyűlölet és az utálat szinte szétmarcangolta a szívét, a lelkét.

— Szép tőled, Walter, hogy meglátogattál. Unalmas egyedül heverészni az ágyban, és bámulni a mennyezetet. Meg sem fordulhatok a másik oldalamra.

— Ha akarod, mindennap meglátogatlak.

— Ez kellemetlen kötelezettség, nem? Nem tarthat sokáig.

Nem tarthat sokáig? Walter szíve majdnem megszűnt dobogni. Hiszen hosszú évek óta tart ez a nyavalygás, s most már valóban illenék temetésre harangozni. Ez a múmia pedig „feltámadás"-ra gondol?

Besétált az ápolónő, és Waltert barátságtalan pillantásokkal eltávolította az ágytól. Mindig túl sokáig zaklatta a beteget. Walter tisztában volt azzal, hogy ez a nőszemély a pokolba kívánja, de megszokta, hogy az emberek elfordulnak tőle. A nagymamája viszont rajongott érte, talán azért is, mert rajta kívül nem volt úgyszólván senkije. Se rokona, se barátja. Az ápolónő az ajtóig kísérte.

— A nagymamája súlyos beteg — mondta —, miért fárasztja fölösleges beszéddel?

— A nagymamának semmi baja — tiltakozott Walter. — Gondolom, a betegségéhez képest, nem is áll olyan rosszul a szénája. A paralízises betegek többnyire...

— Téved, uram. Minden pillanatban elragadhatja a halál... Ami pedig az arcszínét illeti... Nem vette észre, hogy még mindig kozmetikázza magát, mint egy ünnepelt színésznő?

Walter utálattal nézett vissza a szobába.

— Szegénykém... Sohasem felejti el, hogy valamikor nagyon régen megnyert egy szépségkirálynő-versenyt. Fényképészek hada az utcákon, a bálokon, mindenütt. Nehezen békél meg azzal a gondolattal, hogy a múlt nem térhet vissza — mondta, és elhagyta a beteg szobáját.

Az ápolónő sokáig nézett utána, majd visszatért a beteghez. A hajdani szépségkirálynő mozdulatlanul hevert az ágyon. A keze még engedelmeskedett, még volt benne élet. Az asztalkáról felvette a tükröt és az ajakrúzst.

— Molly — súgta az öregasszony —, miért nem szóltál, hogy rossz színben vagyok? Walter nem láthat rondának, érted?

— Ön téved, asszonyom — vetette közbe gyorsan az ápolónő. — Ön ragyogó színben van. Csodálom az ízlését. A rúzs, amit választott, elsőrangú. Összhangban van a szeme színével.

— Valóban így gondolod, Molly? — Az öregasszony elégedetten mosolygott. — Nézz ki az ablakon. Látod-e Waltert?

— Látom. Most ül be a gépkocsiba. A lány...

— Milyen?

— A haja tűzvörös. Még sohasem láttam.

*

Lent az utcán, a gépkocsiban a vörös hajú csinoska megkérdezte Waltertől:

— Mit gondolsz, meddig élhet még?

— Az ördög tudja. Borzalmasan rossz bőrben van, de ettől még elélhet néhány évig is. Elhúzhatja, el bizony.

— Drágám, tudd meg, hogy Gus kezdi elveszíteni a türelmét. Nem hajlandó tovább várni a pénzre. Egy hét haladékot kaptál. Csak egy hetet, Walter.

— Tudom, tudom. A bátyád olyan világosan beszélt, hogy mindent megértettem. Ha nem szeretnélek olyan nagyon, akkor most egyenesen a rendőrségre hajtanám a gépkocsit, és feljelenteném az uzsorást. Piszok alak a bátyád, egy utolsó szemét!

— Lassan a testtel, Walter. Ebben az esetben mindent megtudnak az urak. Viselt dolgaidra a klubban nem lehetsz büszke, nyakig eladtad magad. Mindketten a börtönben végeznénk. Megadjuk Gusnak azt nyavalyás összeget, és akkor befogja a száját. Elhagyja Kaliforniát, erre a szavát adta.

Ha ez a nyavalyás öregasszony nem ragaszkodik ennyire az élethez, gondolta magában Walter, akkor nem fájna semmije sem. Ha meghalna!

Most rögtön! Ugyanabban a pillanatban elutazhatna ezzel a lánnyal San Diegóba. Nászútra.

*

Walter napokig azon törte a fejét, hogy miképpen tegye el láb alól az öregasszonyt. Méreg nélkül, lövöldözés kizárva. Egyszerűen ellopja előle a levegőt. Csöndes halál, a legcsöndesebb halált választotta, szánta annak a szegény szépségkirálynőnek. Az orvost nem érheti meglepetést. Hiszen napok óta azt hajtogatja, hogy a halál bármely pillanatban elviheti a drága nagymamit.

Másnap Walter meglátogatta a beteget, aki egyetlen mozdulattal sem ellenkezett, amikor arcára szorította a párnát. Az „akció” után a párnát visszatette az öregasszony feje alá. Oda, ahol volt, majd az ajtó felé rohant.

— Nővér! — ordította kétségbeesetten. — Nővér!

A hangja halálfélelmet árult el, olyan ember benyomását keltette, akit a guta kerülget. Az ápolónő a konyhából rohant elő.

— A szíve... szívroham, ó, azt hiszem, hogy...

— Orvost! Azonnal hívjon orvost!

— Igen, hogyne — mondta Walter, és elhagyta a házat.

Az orvosra nem vártak sokáig. Walter az előszobában fogadta, majd felrohant vele az áldozat szobájába. Molly már az ágy mellett álldogált.

— Doktor úr — mondta az ápolónő. — Nézzen csak a párna alá. Valami érdekeset talál. Nézze csak, kérem!

Az orvos lehajolt.

— Nem sokkal a fiatalúr látogatása előtt áthúztam az ágyneműt, tehát a párnát is — mondta a nővér nyugodtan. — Az öregasszony nem mozdíthatta el a párnát... Érti, hogy mit akarok mondani, doktor úr?

— Hm — dünnyögött az orvos, miután megvizsgálta tüzetesen a párnát. — Ez rúzs... Tisztán látom rajta a rúzs nyomát...

— Igen — bólintott diadalmasan az ápolónő. — Az unokáját minden alkalommal kifestett ajkakkal várta.

Az orvos felkiáltott:

— Tehát a párnával fojtották meg! Az arcára szorították.

— Pontosan úgy történt — mondta az ápolónő. — Az unokája elfelejtette megnézni a párnát, amikor visszatette a nagymamája feje alá. Az úr nagyon sietett.

Walter dühösen elfordult.

— Legyen átkozott a nyanya! Nekem akart tetszelegni az az átkozott szépségkirálynő! Nekem!

Ezt hajtogatta még akkor is csüggedten, amikor a rendőrök belökték egy nem épp barátságos börtöncellába... Ennyi, nincs tovább...

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset
45. Larry Sisner: Az ördög vigye el!
46. Edmond Toole: Megtaláltalak, emlékezz!
47. Lionel West: A maga hűséges FANTOM-ja!