Sunville, a városka, amelynek Herbert Hurt nagyapja volt az első polgármestere, mindig szomorú emlékeket ébresztett az öregúr szívében. Élete egy sikeres hadjárat, de ebben a városkában a hiúsága szégyenteljes vereséget szenvedett. Mindent a sors irányított, gondolta ezelőtt több évvel, amikor jövedelem híján bezáratta a környékbeli bányákat és elhurcolkodott Detroitba. Büszke tartásával és szorgalmas munkával az új környezetben is gyorsan felverekedte magát a társadalmi ranglétrán. Csak azért tért most vissza Sunville-ba, hogy átszállítsa a detroiti temetőbe húga földi maradványait.

— Lassan ássanak — figyelmeztette az izzadó munkásokat —, nehogy megsértsék a koporsó fedelét.

— Ne aggódjon. A koporsó vasból készült. Hat ember vitte el a sírgödörig — nyugtatta meg egy öreg munkás.

Hurt visszaemlékezett Peter Moore-ra, aki idegesen babrálta a nyakkendőjét az iroda üvegajtaja előtt. Ismerte a fiatal művészt, akit az egész városka megkülönböztetett szeretettel fogadott be. Moore a bányatulajdonos húgának a portréján dolgozott.

— Ha az emlékeztem nem csal — mondat annak idején Hurt —, akkor maga arról beszélt, hogy gyakran és eredményesen dolgozik, akár festményről van szó, akár szoborról.

— Igen — válaszolta zavartan Moore —, az ujjaim alatt megszelídül az anyag...

— Magának több mint egy hónapra van szüksége ahhoz, hogy a mű valamelyest hasonlítson a modellhez?

— Én...

— Jól van, rendben — mondta békülékenyebb hangon Hurt —, a magyarázatra nincs szükségem, de ha pénteken nem szállítja le nekem a festményt, nem adok önnek egy fityinget sem.

A művész félénken bámult Hurtra.

— Én nem kérek a festményért egy centet sem.

— Miért nem?

— A maga húga meg én... Mathilde meg én... mi szeretjük egymást. Elveszem feleségül. Adja ránk az áldását, uram.

Hurt felkacagott.

— El akarja venni feleségül a húgomat?

— Mi szeretjük egymást...

— Szereti? Nem maga az első férfi, aki belezúgott a húgomba, de csak azért, mert én vagyok a bátyja. Ha megengedi, akkor felvilágosítom, hogy Mathilde kiskorú, tehát a vagyonra egyelőre ne számítson. Meg aztán ne akarja nekem bemagyarázni, hogy szereti a húgomat. Ő csúnya, vagy nem vette volna észre?

— Mathilde jószívű és drága teremtés.

— Nem adom a húgomat egy hozományvadászhoz! Ha pedig arra számít, hogy én most egy nagyobb összeget ajánlok fel, hogy minél előbb hagyja el a várost, akkor téved! El akarja venni tőlem azt, ami nekem a legfontosabb a világon? Nézze, adok magának tizenöt percet, hogy elrohanjon a stúdiónak nevezett patkánylyukába, összeszedje a kacatjait és elhagyja a várost. Ha nem fogad szót, akkor megemlegeti ezt a napot, az úr engem úgy segéljen!

Moore falfehér arccal hagyta el az irodát.

— Szóljon a húgomnak — mondta Hurt a titkárnőjének —, hogy azonnal keressen fel.

— Sehol sem találjuk — válaszolta félénken a titkárnő. — Azt mondják, hogy a művész úr lakásán tartózkodik.

Néhány perccel később egy gépkocsi fékezett Moore lakása előtt. Hurt két rendőr kíséretében rohant a tornácra. Látta Moore-t és a húgát. A sötét folyosón futottak az udvar irányába.

— Megálljatok! — ordította Hurt. — Fogják el őket!

A folyosó visszhangzott a rendőrcsizmák kopogásától. A menekülők bezárták maguk mögött az udvari ajtót, és a rendőrök káromkodva tértek vissza az utcára. Egy parányi zöld gépkocsi abban a pillanatban hagyta el a garázst.

— Ők azok — intett Hurt a rendőröknek. — Utánuk!

Két lövés dördült. A gépkocsi váratlanul oldalra fordult. Moore a karjaiban tartotta Mathilde-t. A lány fehér ruháján a vörös folt egyre nagyobbodott...

Green doktorral a folyosón találkoztak. Az orvos franciául beszélt Moore-ral, majd Hurthoz fordult.

— Mi történt? — kérdezte.

— Félreértés — válaszolta Hurt. — A húgom meg akart szökni a művész úrral. Megakadályoztam őket ebben, ez a kötelességem. Velem tartottak a rendőrök. Azt gondoltuk, az lesz a legcélszerűbb, ha megijesztjük őket. Az egyik golyó eltalálta a húgomat.

Az orvos felcsattant:

— Azt a golyót Moore-nak szánták, nem? Mi történt azokkal a fiatalemberekkel, akik a közelmúltban megkörnyékezték a húgát?

Hurt fülig elvörösödött.

— Maga... maga mit merészel? Felvettem a kórházba, és ez a hála? Felvettem egy részeges disznót! Ha még egy szót szól, szedheti a sátorfáját, érti?

— Éretem.

— Ismeri a művész urat?

— Párizsba találkoztunk... időnként — vetette közbe Moore.

— Mi lesz a húgommal? — kérdezte Hurt.

— Megoperálom — válaszolta az orvos. — A golyó előbb az ülést ütötte át, így a seb nem túlságosan mély.

— Ajánlom, hogy ne igyon többet!

— Sohasem iszom, ha operálok!

Az emberek összenevettek Hurt háta mögött, mert hiszen a művész úrnak nem szaladt inába a bátorsága, és nem hagyta el a várost. Mathilde gyenge volt ahhoz, hogy elmeneküljön. Moore beköltözött hozzá, és egész nap az ágyán üldögélt.

Tíz nappal a szerencsétlenség után az orvos közölte Hurtal, hogy a húga meghalt. Moore azonnal elhagyta a várost, nem várta meg a temetést sem. Ezzel megerősítette azt, amit Hurt mondott: a fickó hozományvadász.

Az egyik munkás megérintette Hurt vállát, és közölte vele, hogy kiemelték a koporsót. A fedél lefordult a rozsdás koporsóról. Hurt megtántorodott. A koporsóban egy fiatal lány feküdt, olyan ruhában, amilyenben ötven évvel ezelőtt divatoztak a hölgyek. Hurt rémülten szegezte rá a tekintetét a test leszakadt fülére. A viaszfülre és a viaszfigurára, amely hűen hasonlított a húgára. Vérbeli művész munkája...

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset
45. Larry Sisner: Az ördög vigye el!
46. Edmond Toole: Megtaláltalak, emlékezz!
47. Lionel West: A maga hűséges FANTOM-ja!
48. Dustin Sandler: Nincs tovább
49. Wesley Montana: Ha akarod, megteszem
50. Eric Mortimer: Szerette Chaplint
51. Earl Gardner: A vadkan lelépett
52. Louis Damone: A barna paróka
53. William Webb: Te babonás vagy?
54. Leonard Lasker: Az élet szép, ugye