A kalapját a hátsó ülésre dobta, majd óvatosan körülnézett, tekintetével átpásztázta a vadont. Végül megnyugodott, mert hosszú léptekkel a gépkocsi csomagtartójához indult, ásót és lapátot kotort elő, s a gépkocsinak támasztotta őket. Egy hatalmas láda is előkerült. Az úr alaposan megizzadt terhével, de felkapta a ládát a vállára, szabad kezével a szerszámok után nyúlt, s megindult az erdő felé. Néhány pillanattal később az ásó nagyot csattant a sziklás talajon.

Martin elgondolkozott. Vajon ki lehet ez az ember? Elérkezett a nagy pillanat: végre történik valami. Húsz perc elmúltával az idegen elhagyta az erdőt, s a szerszámokat visszadobta a csomagtartóba. Megfordította a gépkocsit, s arra távozott, amerről érkezett. Martin habozás nélkül besurrant a fenyvesbe. Azonnal felfedezte azt a helyet, ahová az idegen elásta a ládát. Térdre ereszkedett és feltúrta a földet. Úgy dolgozott, mint egy vakond. A láda végre napvilágra került. Martin legyintett egy nagyot és felemelte a fedelét. A szőke nő valamikor csodaszép lehetett — most nem volt az...

A sötétség már régen bevonta az erdőt és a hegyeket, amikor Martin visszahelyezte a ládát a gödörbe, és befedte gallyal meg mohával. Utána hazaindult, és útközben az átkozott balszerencséjét szidta. A szerencsésebbje ilyenkor aranyat talál. Mihez lehet kezdeni egy hullával?

A neje — Jessica — éppen a kávéscsészéket törölgette. Ó, persze, szombaton Jessica a Hölgyek Klubjának tagjait látja vendégül.

— Elpucoltak a vén kotlósok? — kérdezte Martin gúnyosan.

— Mitől vagy olyan sáros, mint a disznó?

— Eh... átkozom azt a pillanatot, amikor elvettelek.

Ezzel bevonult a szobájába. A szőke lányra gondolt. Másnap az újságban felfedezte az idegen fényképét. Burt Elgarnak hívják. Ő a környék leggazdagabb gyárosának a csemetéje. A cikkben az állt, hogy Burt neje nyomtalanul eltűnt, de feltételezik, hogy politikai bosszúról van szó. A fényképen felismerte a szőke hölgyet. Érdekes... Martin egyszerre csak azon kapta magát, hogy nem az áldozatra gondol, hanem a saját nejére, Jessicára. Megrázta magát. Igen... miért ne? Másnap reggel a hóna alá csapta a szerszámokat, és az erdőbe sietett. Mrs. Elgar részére új gödröt ásott — száz méternyire a régitől. A ládát óvatosan elhelyezte az „öröklakásban”. Gondosan eltüntetett minden nyomot, majd hazatért. Megfürdött, átöltözött, beült az öreg gépkocsiba, behajtott a városba. Egy nyilvános telefonfülkéből feltárcsázta Elgardt.

— Ha kedves az élete, meghallgat... Néhány nappal ezelőtt a Camel Woodban vadásztam... Tudom, hogy mi történt azzal a ládával... Ez nem az én első hívásom. Megegyezhetnénk...

— Várjon...

Martin lecsapta a telefonkagylót. Mennyit is adhat az úr? Egymillió dollárt? De mit csináljon a pénzzel, hiszen Jessica megkeseríti az életét. Megszabadulok tőle! Gyilkosság útján... olyan gyilkosság útján, ami szerencsétlenségre hasonlít...

A következő napokban Martin szorgalmasan böngészte az újságokat. Az újságírók pesszimista hangnemben számoltak be az emberrablásról, a fiatalasszonyt „leírták”. Martin ettől vérszemet kapott, és újra meg újra felhívta Elgart. Minden alkalommal azt súgta a készülékbe, hogy „megszólalt a lelkiismerete, uram”, és lecsapta a kagylót, hadd verje ki a frász a milliomos csemetét. Eddig tehát minden a legnagyobb rendben, de Jessica még mindig él és virul. Martin álmatlanul forgolódott az ágyában, de a megoldástól még nagyon távolt volt, semmi sem jutott az eszébe.

Szombaton délután zuhogott az eső. Martin a volán mögött ücsörgött és arra gondolt, mi lenne, ha egyszerűen elütné Jessicát? Gyanút foghatnak ugyan, mondhatják azt is, hogy szándékosan tette, de bizonyíték nem lesz ellene. A házuk előtt lefékezett, és megnyomta a sziréna gombját.

Az ajtóban megjelent Jessica.

— Gyere ide, angyalom! — parancsolta Martin.

— Mit akarsz?

— A segítségedre van szükségem!

— Az én segítségemre?

— Siess, mire vársz?

Jessica lelépett az aszfaltra. Martin abban a pillanatban gázt adott. Minden néhány másodperc alatt játszódott le. Jessica annak rendje és módja szerint kilehelte a lelkét a kerekek alatt. Martin görcsösen rángatta a gépkocsi kormányát. Jessica mozdulatlanul hevert az úttesten, de a következő pillanatban valahonnan előmásztak azok az átkozott satrafák, a Hölgyek Klubjának három díszpintye. Úristen! Ezek mindent hallottak, mindent láttak!

Végem van, gondolta Martin

*

A törvény ezúttal nem habozott. Néhány nappal a gyilkosság után megtartották a tárgyalást. Az ítélet: kötél általi halál. A Hölgyek Klubjának tagjai egyértelműen ellene vallottak. Martin a cellában felzokogott dühében.

Elgarnak a haja szála sem görbült meg.

Igen, semmi baja. Ő pedig... Miért? Miért van így elrendezve a világ? Martin hirtelen a homlokára csapott. Hogy erre nem gondolt, hogy ez nem fordult meg az agyában.

Nincs minden veszve.

Burt Elgar apja élet és halál ura a környéken, a kormányzók is tőle függnek. De hiszen a kormányzó felülbírálhatja a halálos ítéletet. Ó, igen, ez egy becsületes üzlet: Burt Elgar életéért Martin Wass élete.

Azonnal magához hívatta az ügyvédjét.

— Figyeljen jól arra, amit most mondok. Felhívja telefonon Burt Elgart, az öreg Elgar egyetlen csemetéjét...

— És...?

— Elmondja neki, hogy van egy kliense, akit halálra ítélnek, akit fel akarnak akasztani. Mondja azt, hogy mindent tudunk a Camel Woodban történtekről. Érti? Mindent tudunk a Camel Woodban történtekről. Ettől majd berezel az úr.

Az ügyvéd a fejét rázta.

— Nézze...

— Mi van? Mi történt?

— Felejtse el az egészet.

— De...

— Nem értem magát, Wass.

— Ember, az öreg Elgar azonnal értem küld egy limuzint. Kegyelmet kapok!

— Nem, Wass, senki sem ad kegyelmet magának.

— Miért? Miért nem adnak nekem kegyelmet?

— Burt Elgar öngyilkos lett. Szétlőtte a koponyáját. Éppen most mondták be a rádióban. Egy levelet hagyott maga után, amelyben beismeri, hogy ő gyilkolta meg a nejét. Az utolsó mondata ez: „Megszólalt a lelkiismeretem...”

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett