Egy magányos és beteg öregasszonynak egy-egy érdekesebb beszélgetés nagy eseménynek számított. Nem is tudta voltaképpen, hogy kivel osztotta meg a telefonját.

Az öregasszony a lábát törte, és most az ágyat nyomja. A telefon az egyetlen hű barát. Az esti műsor egyhangú. A regényt végigolvasta: a tévébemondó búcsút vett a nézőktől. Várta a halk zúgást. Az ismeretlen tehát ismét telefonál...

Laura Hansen egyedül lakott a hatalmas, öreg házban, de nem tartott a magánytól. A lábáról levették a gipszet, tehát mozoghatott és Mrs. Petersre, a mindenesre csak nappal volt szüksége. Azon az estén éppen Mrs. Peters hívását várta. A készülék felzúgott, és az öregasszony azonnal felkapta a hallgatót. Egy nő hangját hallotta.

— Beszélni akarok veled, Carl. Arthur mélyen alszik, és...

A férfi dühösen közbevetette:

— Nem megmondtam, hogy ne zaklass éjnek idején?

Laura Hansen önkéntelenül letette a telefonkagylót. Mi köze neki ehhez a Carlhoz? Három nap elmúltával ismét felzúgott a készülék, és Laura Hansen nem tudta legyőzni a kíváncsiságát. Ugyanazokat a hangokat hallotta. A férfi nyugodtan beszélt: a nő idegesen és élesen.

Így ment ez éjszakáról éjszakára. Laura Hansen gátlástalanul lehallgatta Carl és Cheryl beszélgetését. Olyan izgalmas volt mindez, mint egy bűnügyi regény. A mese egy cseppet sem szép és megejtő. Mrs. Hansen harminc évig boldog házasságban éldegélt a férje haláláig.

Cheryl nem szerette a férjét. Ez már az első beszélgetés alkalmával kiderült. A férfi talán öreg és unalmas. Carl biztosan nőtlen vagy özvegy. Mindenképpen olyan szabadon élhetett, akár a madár, és minden Arthur, Cheryl férje körül forgott. Cheryl meg akarta magának nyerni Carlt, de nem szívesen mondott le a férje vagyonáról. Ez volt a központi probléma, a beszélgetés tárgya.

— Arthur hallani sem akar a válásról — mondta Cheryl elkeseredve —, ha pedig faképnél hagyom, akkor egy centet sem kapok.

— Hát majd kitalálunk valamit — jegyezte meg a férfi lassan. Laura Hansen megrezzent. Carl hangja szokatlanul hidegen csengett.

A szerelmes párok időnként valahol találkoztak a városban. Az eseményről esténként sokáig beszélgettek. Újra átéltek minden percet. Mint egy film, gondolta Laura Hansen. Egy férfi és egy nő a főszerepben, és mindketten a férj, a harmadik vagyonára számítanak.

Egy napon beállt a váratlan fordulat. Éppen Mrs. Petersszel csevegett telefonon, aki váratlanul ágynak dőlt.

— Éppen ma szedett le a lábamról az influenza — panaszkodott Mrs. Peters. — Néhány napig alig lehetek a segítségére, asszonyom.

— Nem tesz semmit — nyugtatta az öregasszony. – Majd feltalálom magamat. Maradjon ágyban, és igyon sok teát.

— Jaj, asszonyom, nekem nem tetszik az, hogy éjek idején egyedül fekszik abban a dög nagy házban. Egyedül és magatehetetlenül.

— Ó, én már olyan fürgén szaladok, mint egy nyúl.

— Mégis nyugtalan vagyok maga miatt — folytatta Mrs. Peters. — Elküldöm az unokámat Mrs. Williamshoz, átadja neki a lakása kulcsát. Nála pénteken takarítok. A közelben lakik, tudja. Ha nála lesz a kulcs, akkor bármikor felhívhatja. Szüksége lehet valamire, nem igaz? Számíthat Mrs. Williams segítségére, remek nő.

— Nagyon köszönöm, de nincs ok aggodalomra.

— Ön eltörte a lábát, Mrs. Hansen, nagyon sajnálom, és azt is, hogy ön, Mrs. Peters ágynak esett, de boldog lennék, ha befejeznék — kapcsolódott be váratlanul a beszélgetésbe Carl.

Laura Hansen elsápadt. Ez Carl... Gyorsan letette a telefonkagylót. Tudja a nevemet, villant át az agyán. Mi lesz, ha idejön, és... De hiszen nem tudja, hogy lehallgatom a beszélgetéseiket, méghozzá éjjel, nyugtatta meg magát az öregasszony.

A könyv után nyúlt. Az idő gyorsan múlott. Az ébresztőórára pillantott: két óra tizenöt perc. A telefon ismét halkan felzúgott. Nem, nem és nem!, határozta el magában az öregasszony, semmi közöm hozzájuk, de még ugyanabban a pillanatban megmozdult a karja, és a füléhez emelte a telefonkagylót. A férfi hangja diadalittasan, magabiztosan csengett. A nő félhetett, de reménykedett is.

— Félek, Carl — mondta a nő —, ha valami történik, akkor...

— Ne törődj semmivel — nyugtatta a férfi —, tedd azt, amit mondtam. Gondolj a jövőre, a mi jövőnkre... A szebb holnapra.

Laura Hansen megborzongott. Ezek ketten meg akarják gyilkolni Arthurt, ebben biztos volt. Egész testében remegni kezdett, majd váratlanul megnyugodott. Még nem történt semmi! Megakadályozhatja a gyilkosságot. Ha ezek ketten befejezik a beszélgetést, akkor felhívja a rendőrséget. Gyorsan megtudják Carl nevét, és letartóztatják.

Ah, mikor hagyják végre abban! Laura Hansen visszazuhant a párnák közé, és ebben a pillanatban a könyökével lelökte az éjjeliszekrényről a vizeskancsót, mely a padlón hatalmas zajt csapva darabokra tört. Laura Hansen a szemüvege felé kapott, és nem vette észre, hogy levette a tenyerét a telefon membránjáról. Óvatosan letette a hallgatót. Egy ideig a lélegzetét is visszafojtva várakozott. Öt perc múlott el.

Talán abbahagyták a turbékolást, és most felhívhatom a rendőrséget, reménykedett. A füléhez emelte a telefonkagylót. Semmi nesz. Vihar előtti csend. Aztán meghallotta Carl hangját.

— Mrs. Hansen! Én tudom, hogy lehallgatta a beszélgetésünket. Maradjon nyugton, és aludjon, jó?

Az öregasszony elvesztette az önuralmát.

— Mindent tudok! Ha nem mondanak le a gyilkos tervről, akkor megyek a rendőrségre!

Cheryl halkan felsikoltott.

— Szegény Mrs. Hansen — folytatta Carl. — Egyedül él abban a hatalmas házban, és mozgásképtelen, nem? Olyasmit hallott, ami sohasem hangzott el. Ön félrebeszél, asszonyom.

Az lesz a legjobb, ha hallgatok, határozta el magában az öregasszony, akkor majd leteszik a hallgatót.

— Megtudtam, hol lakik Mrs. Hansen — mondta a férfi —, közel mihozzánk... Vigyázz, Cheryl, ne tedd le a kagylót, nem szabad szabaddá tenni a vonalat. Harminc percre van szükségem, hogy véget vessek ennek a cirkusznak.

Az öregasszony reszkető ujjakkal letette a telefonkagylót. Mit csináljon? Nem telefonálhat, mert a vonal foglalt. Lassan felkelt az ágyból. Fázott. Fel akarta venni a köpenyét... A szekrény felé indult. Hirtelen megtorpant, mert neszt hallott. Valaki közeledik a folyosón. Carl. Bele akarja fojtani a szót. Még szerencse, hogy lakatot szereltetett az ajtóra. Valaki kopogott.

— Carl? Ön az? — kérdezte rémülten.

Egy nő válaszolt.

— Ne féljen, Mrs. Hansen. Én vagyok az, Mrs. Williams. Fényt láttam az ablakában. Gondoltam, talán rosszul van. Mrs. Peters ma elküldte a kulcsot.

Laura Hansen megkönnyebbülten felsóhajtott, majd letörölte az izzadságcseppeket a homlokáról, és gyorsan leszedte az ajtóról a vastag láncot.

— Mrs. Williams — mondta izgatottan —, egy férfi meg akar ölni!

Mrs. Williams gúnyosan felnevetett, és előrántott a táskájából egy parányi revolvert.

— Mrs. Williams, az istenért — hebegte az öregasszony.

— Igen — válaszolta a fiatal, szőke hajú asszony —, az én nevem Williams... Cheryl Williams. Mi ismerjük egymást. Megismerkedtünk, méghozzá telefonon keresztül.

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög

5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset
45. Larry Sisner: Az ördög vigye el!
46. Edmond Toole: Megtaláltalak, emlékezz!
47. Lionel West: A maga hűséges FANTOM-ja!
48. Dustin Sandler: Nincs tovább
49. Wesley Montana: Ha akarod, megteszem
50. Eric Mortimer: Szerette Chaplint
51. Earl Gardner: A vadkan lelépett
52. Louis Damone: A barna paróka
53. William Webb: Te babonás vagy?
54. Leonard Lasker: Az élet szép, ugye
55. William Webb: Vérbeli művész munkája
56. Malcolm Dobbs: Kényes holmi