Az ipar és a gazdaság jövője az elektromos autókra és az akkumulátorgyártásra épül, ám ez súlyos környezeti kihívásokat is rejt. Ebben a problémában hozott elképesztő áttörést a Bay Zoltán Kutatóközpont szegedi kutatócsapata.

Az elismerésben részesült kutatócsapat

A kutatók egyedülálló módszert dolgoztak ki: egy speciális baktérium alkalmazásával képesek lebontani az N-metil-2-pirrolidont, röviden NMP-t — azt a szerves oldószert, amely az akkumulátorgyártás egyik legveszélyesebb, potenciális szennyező anyaga, és amely eddig megoldhatatlan környezetvédelmi problémát okozott. A forradalmi technológia a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatán elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díját. Az úttörő eljárást a szegedi kutatócsoport tagjai — Ábrahám Laura, dr. Zsilinszky Ingrid, Juhász Csilla, Haranghy Laura, Koleszár Márta, Dudás Viktória, Apró Rita, Komóczi Attila, dr. Bernula Péter és dr. Fehér Balázs — dolgozták ki.

Ez az innováció számunkra, vajdasági magyarok számára is nagy büszkeség, a kutatócsoport tagjai között van ugyanis a kupuszinai származású Koleszár Márta is. Lapunknak adott interjújában pályaválasztásról, a vajdasági gyökereiről és arról mesélt, hogyan lett egy világszinten is figyelemre méltó innováció részese.

Koleszár Márta

* Milyen emlékeket őrzöl a szülőfaludról, illetve Vajdaságról?

— Egyértelműen nagyon kedves emlékeket. Soha nem terveztem, hogy elhagyom Vajdaságot, ezért is döntöttem úgy, hogy otthon folytatom a tanulmányaimat. Az élet azonban másképp alakult: kaptam egy olyan lehetőséget, amelyre egyszerűen nem tudtam nemet mondani. Az általános iskolát Kupuszinán végeztem, majd Szabadkán folytattam tanulmányaimat a vegyészeti-technológiai iskolában, vegyészlaboráns szakon. Ezután az Újvidéki Egyetemre kerültem, ott kémiát tanultam. A mesterképzést is Újvidéken végeztem el 2016-ban, analitikai kémia szakon.

* Volt valamilyen meghatározó élményed, mely a tudományos pálya felé terelt?

— Úgy voltam vele, megpróbálom. Érdekelt a kémia, leginkább a kíváncsiság hajtott előre. Gondoltam, kipróbálom magam a középiskolában is ezen a területen, és meglátom, hogyan boldogulok. Amikor sikeresen teljesítettem a középiskolai tanulmányaimat, több megmérettetésen is részt vettem. Negyedikes koromban megnyertem a 16. Szerves Kémiai Technológiai Versenyt, mely nagy lökést adott: ennek köszönhetően szabadon választhattam egyetemet, és kémiából nem kellett felvételiznem sem.

* Soha nem terveztél külföldre menni, így szerb nyelven végezted el az egyetemet és a mesterképzést is. Mekkora kihívás volt ez számodra?

— Nehéz volt, de kénytelen voltam helytállni. A Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjával tanulhattam tovább otthon, és tudtam, ha Vajdaságban szeretnék maradni, meg kell tanulnom a nyelvet. Az első év különösen megterhelő volt — kisszótárból tanultam, közben szóról szóra fordítottam a tankönyveket, minden egyes szó fölé odaírtam a magyar jelentését, és úgy sajátítottam el az anyagot. Nagyon nehéz időszak volt, de a második évre már sikerült belerázódnom.

* Mennyire tartod fontosnak megőrizni a kapcsolatot Vajdasággal?

— Azt sosem szeretném elfeledni, és nem is fogom, hogy honnan indultam — ez számomra nagyon fontos. Az egyetem befejezése után otthon próbáltam munkát találni, és egy évig tanárként dolgoztam Apatinban, ahol szerb nyelven tanítottam kémiát egy gimnáziumban. 250 szerb diákot kaptam, ami nagy kihívás volt, különösen azért, mert negyedikes tanulók is voltak köztük, így a korkülönbség is igen kicsi volt.

* Mit üzennél a vajdasági magyar fiataloknak, akik tudományos pályáról álmodnak?

— Csinálni kell, soha nem szabad feladni! Úgy gondolom, hogy semmi sem lehetetlen, csupán a ráfordított energia és idő kérdése minden. Nem könnyű, ez kétségtelen, de éppen az adja a munka igazi értékét. Amit nehéz elérni, az végül sokkal nagyobb élményt és elégedettséget ad, amikor az ember a kezében tarthatja azt, amiért hosszú időn át dolgozott.

Forrás: Bay Zoltán Kutatóközpont fotóarchívuma

* Próbáltál itthon érvényesülni, viszont kaptál egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Ez hogyan történt?

— Mint mondtam, helyettesítő tanárként dolgoztam egy iskolában, de amikor a kolléganő visszatért, az én állásom megszűnt. Ekkor kezdtem el aktívan munkát keresni. Vajdaság-szerte több mint tíz laboratóriumba küldtem el az önéletrajzomat és a jelentkezésemet, de sajnos egyetlen választ sem kaptam. Egy kupuszinai ismerősöm ajánlotta figyelmembe a mostani munkahelyemet, ahol egyebek között környezetvédelemmel és analitikai mérésekkel is foglalkoznak — éppen azzal, amit igazán szeretek.

* Mindenképp környezetvédelemmel szerettél volna foglalkozni?

— Igen, ez volt az elsődleges célom. Azért is tetszett meg a kutatóintézeti munka, mert itt mindig akad új kihívás. Soha nincs olyan időszak, hogy ne kellene valami újat csinálni vagy új megoldásokat kitalálni. Ez folyamatosan edzésben tart, és hajt előre: mindig van egy gond, melyet meg kell oldani. A munkának természetesen rutinrésze is van, de engem leginkább az vonz, hogy mindig új kihívásokkal találkozom.

* A beszélgetésünk apropója az innováció. Mi volt ebben a konkrét szereped?

— Az analitikai laborban dolgozom, ahol a feladatom a különféle minták — például talaj, élelmiszer, víz — összetételének és szennyezőanyag-tartalmának mérése. Az a projektum, amelyért a díjat kaptuk, az NMP szennyező anyag lebontásához kapcsolódott. A kollégák egy környezeti mintából izoláltak egy baktériumot, mely képes tápanyagként hasznosítani ezt az oldószert. A feladatom az volt, hogy mérjem, mennyi szennyező anyagot képes lebontani a baktérium, illetve vizsgáljam a bomlási folyamatokat és az így keletkező termékeket. Ehhez önálló módszert kellett fejleszteni, mely pontosan képes nyomon követni a lebontás mértékét és eredményét.

* Miért számít akkora áttörésnek ez a fejlesztés az akkumulátorgyártásban?

— Az NMP az akkumulátorgyártás során nagy mennyiségben használt oldószer. A környezetbe kikerülve jelentősen szennyezheti a környező vizeket és a talajt.  Azért számít áttörésnek a fejlesztésünk, mert eddig nem létezett hatékony megoldás ennek az anyagnak a lebontására. Mi már előre elkezdtünk dolgozni rajta, tudva, hogy az akkumulátorgyárak terjedésével egyre több NMP kerül majd a környezetbe, és előbb-utóbb szigorú szabályozás is várható ezen a téren. Az NMP különösen veszélyes az emberi szervezetre — például a nőknél súlyosan károsítja a magzat fejlődését. Ezért a fejlesztésünk nemcsak előremutató, hanem létfontosságú is: a szennyező anyag kijutása a környezetbe jelentős következményekkel járhatna, mi pedig egy fenntartható, hatékony megoldást kínáltunk erre a gondra. Egy esetleges természeti csapás vagy baleset következtében a talajba és a talajvízbe kerülő NMP lebontására alkalmas lehet az általunk izolált baktérium, ezáltal akár ivóvízbázisok is megmenthetők lesznek a segítségével. Az izolált baktérium ipari szennyvíztisztításban és kármentesítésben egyaránt használható. Az eljárás különlegessége, hogy a szennyező anyagok lebontásához nem vegyszereket használunk, hanem magát a baktériumot. Ez óriási előrelépés, hiszen a legtöbb, ipari szennyvíztisztítás során használt vegyszer idővel veszélyes hulladékká válik. Ezzel szemben a mi eljárásunkban a baktérium teljesen lebontja a szennyező anyagot. A baktériumot jelenleg teszteljük, hogy egyéb szennyező anyagokat is képes-e tápanyagként hasznosítani. Más iparágak, pl. a gyógyszeripar esetében a teljes fejlesztési módszertan átültethető.

* Mi motivál téged a mindennapi kutatómunka során?

— A kihívás, az újabb és újabb feladatok mindig is érdekeltek, és ez tart itt a kutatói pályán is. Nem tudnám elképzelni, hogy egész életemben ugyanazt csináljam. Mindig szükségem van valami újra, valamire, amin gondolkodhatok, amit megoldhatok, amit összeállíthatok. Úgy érzem, hogy a cégnél, ahol dolgozom, valóban szerteágazó a munka: egy horizontális csapat vagyunk, az egész cég számára végzünk méréseket különféle témakörökben. Soha nincs két egyforma feladat, mindig új kihívásokkal találkozunk. Jó érzéssel tölt el, hogy értékes munkát végzünk: a környezetvédelemért dolgozunk, a hulladék újrahasznosítása felé mozdulunk, ami elengedhetetlen, ha azt szeretnénk, hogy legyen jövőnk ezen a bolygón.

* Milyen céljaid vannak még a jövőre nézve, akár kutatóként, akár magánemberként?

— Mindenképp szeretnék továbbra is ebben a munkakörben dolgozni, folyamatosan fejlődni, mérni, és lépést tartani a világ gyors ütemű változásaival. Ahogy egyre több szennyező anyag jelenik meg, úgy egyre pontosabb és fejlettebb mérési technikákra lesz szükség, ezért mindig naprakésznek kell lenni. Emellett a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretnék helyezni a családra és a magánéletre is.