Az utolsó napon

Az utolsó napon

Elérkezett tehát az a nap — az utolsó. George tisztában volt azzal, hogy az ügy tovább már nem halasztható, elérkezett a döntés pillanata... És Meg is döntött. Az asszony felkészült a nagy napra, és neki is volt elképzelése az epilógusról. George nem is sejtette, hogy minden tettével Meg elgondolását segítette.

A személyzetnek szabadságot adott, Miguelnek megengedte, hogy a gépkocsiján befurikázzon a városba, majd fegyvertisztogatás közben a puska elsült, és széjjelvitte a telefont. Úgy tűnt, hogy Meg helyet cselekszik. Már csak a szivarművelet maradt hátra.

Az első napon az aconitot választotta. Metodikus szó: aconit, gondolta Meg, amikor rábukkant a könyvben. A szó valósággal levált a papírról, és célba vette.

— Aconit — mondta félhangosan. — Ez az az orvosság, amit orvos előírt nekem, amikor fájt a torkom?

George felnézett a könyvéből, és megjegyezte:

— Az orvosságot akkor írják fel, ha valaki larynigitisben (gégegyulladásban) szenved.

— George, ide az van írva, hogy az aconit halálos. Te tudtad, hogy az méreg?

— Hogyne, drágám. Tisztában voltam ezzel a csekélységgel. Miért kérded? Már megint öngyilkosságot forgatsz a fejedben?

Miért ilyen kegyetlen? Sohasem hagyja abba? Évekig emlékeztetni akarja arra a pillanatra, amikor könnyelműen véget akart vetni az életének? Megivott egy üveg altatótablettát és egy búcsúlevelet hagyott az asztalon. A kórházban aztán kimosták a gyomrát. Megmentették ugyan az életét, de Meg boldogtalan maradt. Cheryl, George szeretője nem tűnt el a színről.

Behunyta a szemét. Holtan látta maga előtt a férjét. Majdnem felsikoltott. Mindenki őt nézte, az ügyész is. Ezután börtönbe vetették, és levágták a haját. Meg rémülten eldobta a könyvet, és berohant a fürdőszobába. Bepillantott a tükörbe. Az arca elvesztette valamikor szépségét és frissességét. Sokáig várt. Már senki sem akarta. George sem. Csak akkor nézett valamivel szelídebben a nőre, amikor elfogadta a feltételeit. Ötezer dollár havonta. Ennyit kaphat. Se többet, se kevesebbet.

Ez nem igazság! Hát nem érdemel egy asszony többet? A férj hűvösen közölte a feleségével, hogy már az első napon megegyeztek, és pont. Néha félreérhetetlen célzásokat tett. Meg szépen elhagyja a házat, és visszautazik szülővárosába, Clevelende, és átadja a hálószobát Cherylnek.

— Mi lesz, ha az ötletet visszautasítom? — kérdezte Meg.

— Drágám, megnyerem a válópert a te beleegyezésed nélkül is. Alimentációt sem fizetek, érted? Bizonyítékokkal rendelkezem, ne feledd.

— Vannak bizonyítékaid, tudom. És mi van azokkal a bizonyítékokkal, amelyekkel én rendelkezem? Úgy hiszed, hogy te vagy az egyetlen, aki magándetektívekkel nyittatja ki a leveleket? A kopóid az ajtóm előtt hallgatóztak. Vannak nekem is bizonyítékaim! Téged nagyon érdekelnek... és az adóhivatalt is. Örömükben a plafonra másznának, ha megtudnák, hogy milyen összegeket titkoltál el előlük.

— Meg, te ezeket a bizonyítékokat sohasem használhatod fel ellenem. Az ügyvédeim széjjelszednek, és végül egy centet sem kapnál tőlem. Nem érzed a hatalmamat? Úgy lesz minden, ahogyan és akarom. Ne állj az utamba, mert annak nem lesz jó vége!

Meg hallgatott.

— Elválunk — folytatta férfi. — Feleségül veszem Cheryl Masont. Most azt tanácsolom neked, hogy fogadd el a feltételeimet. Ne válaszolj azonnal. Adok neked egy hét gondolkodási időt...

— Elintézem, amíg alszik — gondolta Meg, és kiugrott az ágyból. A párnája alól kihúzott egy doboz újságba csomagolt szivart, és a teraszra rohant. Az üvegházban három szivart helyezett el az asztalon. Egy hosszú tűvel lehántotta a celofángyűrűt. Az első kettővel nem volt szerencséje. Ekkor árnyék vetődött az üvegház ablakára. Meg az egyik pad alá vetett magát. Ez Miguel, gondolta, valami dolga akadt a kertben.

Maga sem tudta, hogy meddig tartózkodott az üvegházban. Végül beért a házba. George az asztalnál reggelizett.

— Ilyen korán fenn vagy, drágám? — kérdezte George. — Néha nem ismerek rád. Gyere, igyál egy csésze kávét.

Meg szól nélkül felrohant a szobájába. Csak ebédidőben vonult le. A szivart, amelyet Rosalia rendszerint George tányérja mellett helyezett el, felcserélte a sajátjával. A mérgezettel.

— Végre – mondta, és elhagyta az ebédlőt. Az udvarra sietett, ahol Miguel és Rosalia arra várt, hogy kifizesse nekik a bért. Megköszönték a pénzt, és bekocsiztak a városba.

George szobájából hangokat hallott. Ez Victor Hurt, Sacramento legunalmasabb frátere. A vendég bizalmasan üdvözölte az asszonyt, de nem hagyta abba meséjét. Meddig marad? Egy óráig? Kettőig? Az ebédidő elmúlott. A nap már-már lebukott a kert fáinak lombjai mögé. Hurtnak egy pillanatra sem ált be a szája.

Meg az óráját nézte.

— Victor — mondta George —, szívesen itt tartanálak vacsorára, de a személyzetnek szabadságot adtam. Te úgyis a fényes vendéglők konyháját szereted, nem?

Hurt végre felállt, és elköszönt.

— Unalmas, akár egy poloska — mondta George.

Meg átment a konyhába vacsorát készíteni. Ez azért furcsa... A férje talán olvashat a gondolataiban, mert hiszen majdnem valamennyi kívánságát teljesítette. Például, amikor bevitte a salátát, George az italoknál szorgoskodott. Inni akart? Máskor ezt sohasem tette. Nem szerette, ha valaki a vacsora előtt iszik.

— Tenéked, drágám — mondta George, és letette a poharat Meg tányérja mellé. — Igyunk egymás egészsége, mert az a nap nem olyan, mint a többi... Drágám, ma este utoljára ülünk együtt ennél az asztalnál. Beleegyezel a válásba, ugye?

— Erről szó sem lehet, George!

A férfi nem válaszolt. Megtörölte Meg poharát. A nő gyanút fogott. El akarja kábítani az itallal? Az ember mámoros hangulatban bármit aláírhat. De... egy cseppnyi ital megnyugtatná, hiszen az ujjai reszkettek.

Igen, tudta, érezte. Valami bénítóan hatott az izmaira, majd hirtelen elgyengült. A torkában égett valami. Ekkor felfogta... megpróbált felállni, de a teste nem engedelmeskedett.

— Ezért felakasztanak, George — mondta Meg.

— Ó, nem — válaszolta a férfi magabiztosan vigyorogva. — Azt hiszik majd, hogy öngyilkosságot követtél el. Felbecsülhetetlen szolgálatot tettél nekem, amikor az öngyilkossági kísérlet előtt megírtad nekem a búcsúlevelet. Megőriztem azt az értékes papirost...

Mindenre gondolt, mindenre!

Meg nem vette le a tekintetét George felfújt arcáról. A szivar... Látott mindent. George lehántotta a szivarról a celofángyűrűt, beleharapott, a szivart a szájába tette... Lassan rágyújtott...

Meg most már mosolygott.


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset
45. Larry Sisner: Az ördög vigye el!
46. Edmond Toole: Megtaláltalak, emlékezz!
47. Lionel West: A maga hűséges FANTOM-ja!
48. Dustin Sandler: Nincs tovább
49. Wesley Montana: Ha akarod, megteszem
50.
Eric Mortimer: Szerette Chaplint
51. Earl Gardner: A vadkan lelépett
52. Louis Damone: A barna paróka
53. William Webb: Te babonás vagy?
54. Leonard Lasker: Az élet szép, ugye
55. William Webb: Vérbeli művész munkája
56. Malcolm Dobbs: Kényes holmi
57. William Webb: Egyedül és magatehetetlenül
58. Leonard Wood: Ma megteszi
59. Wesley Montana: A nyolcadik áldozat
60. Harry G. Hanally: Most meglakolsz!
61. Burt Wiseman: Dinnye vagy futball?
62. Mark Minghella: Ég veled, öreg barátom!
63. Malcolm Dobbs: A gondolati áramkör fizikai alapjai
64. Daniel Craig: Ne határozzon azonnal, gondolkozzon...
65. Lionel West: Megértjük egymást
66. Burt Wiseman: Odanézz!
67. Chris Pollack: Elisa körmei
68. William Webb: Nem szabad elsietni

Címkék: hetnapkrimi

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Csókoltatom Helgát
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Dögkeselyű
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink