Ég veled, öreg barátom!

Ég veled, öreg barátom!

Valóban nem volt szándékában megölni az orvost. Az Úristen rá a tanú: nem utálta az idős kollégát, sőt — valamelyest kedvelte is. Mégis, gondolta, évekig együtt dolgoztak, mi sem természetesebb, ha két lángész között létrejön valamiféle kölcsönös rokonszenv. Az idős doktor néha páratlan szakmai tanácsokkal látta el. Ezért utálta, ezért szerette.

Óvatosan letette a bőröndöt a padlóra. Csak nyugalom, semmi kapkodás. A műszer, az emberi agy — nem tévedhet. Megközelíteni végre a tökélyt!

Gyilkolni emberi dolog, mondta. A titkosszolgálat emberei jól megfizették a szolgálatait, de most egy barátját küldi a másvilágra — csak úgy: a saját szórakoztatására. Meggyilkol egy embert, aki szerette és tisztelte a munkatársát. S ez az ember sohasem bántotta, egyetlen rossz szóval sem.

Az orvos még nem érkezett meg.

— Várunk 45 percet... Eddig minden a terv szerint halad — mondta hangosan, és megdörzsölte az ujjait. Nem volt lámpalázas, nyugodtan várta a fejleményeket.

Az óra elütötte a négyet. Gyorsan felállt a székről, és a bőrönd mellé lépett. Óvatosan elhelyezte az asztalon, és egy picinyke kulccsal felkattintotta a zárját. Irtózatosan félhetett attól, ami benne lapult. Végül előhalászott a bőröndből egy acéldobozt, mely szintén be volt zárva. Az íróasztal egyik fiókjából előráncigálta a bronzból készült kulcsot, behúzta az acéldoboz zárjába, és megérintette a fedelét. Két lépést hátrált, és izgatottan figyelt.

A doboz falán körmök kapirgáltak. Halk sipogás. Ezt a kellemetlen hangot jól ismerték azok a misszionáriusok és bennszülöttek, akik az Indiai-óceán egy kevésbé emberbarát szigetén éltek.

Az acéldoboz tetején sűrű drótháló. Amikor a szeme megszokta a sötétséget, nos, akkor már tisztán kivehető volt az állat formája. Keskeny mancsok, a testét szőrzet fedte, és végül a fej — rövid fülek, pimasz pofa, hatalmas metszőfogakkal, hasonlított valamicskét a macskára. Teste hosszú és karcsú.

— Hűha, az ördögbe — mondta izgatottan. — Sohasem láttam ilyen hatalmas példányt! Több mint 15 kilós a nyavalyás!

Az íróasztal másik fiókjából előhúzott egy jegyzetfüzetet, széjjelterítette, és elmerült az olvasásban. „Szumátrai utazásaim” — ez volt a tanulmány címe. Az orvos írta. Különös gonddal olvasta el azt a szakaszt, amelyben az orvos részletezi egy ismeretlen rágcsáló fizikai és pszichikai tulajdonságait.

„...az állat normális nagysága a fejétől a farkáig csaknem egy méter, súlya majdnem tizenöt kiló. A színe szürke, a farka pedig vékony. Metszőfogai rendkívül fejlettek. Ennek az állatnak a harapása halálos, de áldozata halálának az igazi okát lehetetlen megállapítani. Csak azt mondhatjuk, hogy a megboldogult gyomormérgezést kapott. Emiatt úgy tűnik, hogy az állat által megmart ember természetes halállal halt meg. Tudjuk azonban, hogy az állat — miután megharapta az embert — azonnal a vízhez rohan, és belefullad. A szó szoros értelmében öngyilkosságot követ el. A bennszülöttek — nem alaptalanul — azt állítják: az állat tisztában van azzal, hogy pusztulása elkerülhetetlen, s ezért a vízben keres gyógyírt sajgó sebeire. Így kívánja enyhíteni elviselhetetlen fájdalmát. Mindketten nagy dilemma előtt állunk: milyen nevet adjunk ennek az állatnak, a természet torzszülöttjének? A kolléga azt mondja, hogy nevezzük egyszerűen óriáspatkánynak.”

Mosolygott. Hiába, gondolta, az idő változik, s az idő múlásával mi is változunk, mert hiszen manapság nem történik semmi rendkívüli a nap alatt. Az igazi tehetség tehetséges gyilkosságot követ el — rendkívüli gyilkosságot. Hirtelen felkapta az acéldobozt, és átvitte a másik szobába, a hálószobába, ahol elhelyezte a „patkányt” a doktor ruhásszekrényébe. A terv nagyszerű! Az orvos — szokás szerint — mindig 4.45-kor érkezik haza, s azonnal besétál a hálószobába, hogy levegye a zakóját. Ezután átmegy a fürdőszobába, megfürdik, majd kinyitja a ruhásszekrényt, hogy átöltözzön.

Ekkor támadja meg az állat. Megharapja az orvost, kirohan a szekrényből, kisurran az ajtón a pince felé, melynek ajtaját szándékosan nyitva hagyta. A pincéből az állat gyorsan megtalálja az utat a folyóig, és senki sem gondol majd arra, hogy az orvost tulajdonképpen meggyilkolták.

Visszatért a nappaliba. Elgondolkozott. Miért szánta el magát erre a tettre? Mikor kezdődött? Valószínűleg nem azon a napon, amikor megismerkedett a doktorral, s még akkor sem, amikor elhatározták, hogy közös lakást bérelnek. A doktor valahogy mereven viselkedett, mint egy lord. Ez a viselkedés az első napokban mulattatta, de a továbbiak folyamán arra gondolt, hogy a doktor egy közönséges pojáca, aki felsőbbrendű lénynek képzeli magát.

Szóval — mikor is kezdődött? Talán akkor, amikor rájött arra, hogy az emberek ostobák. Feleslegesen élnek. Csak az ő agya képes rendkívüli ötletekre. Megalománia? Nem, nem. Egy másik ember esetében igen, ez megalománia, de ő valóban kivételes lény. Képességeiről tudomást szereztek a gall és az angol titkos ügynökök, akik gyakran igénybe vették a szolgálatait, ha egy-egy veszélyes embert csöndesen el kellett tenni láb alól.

Az óra elütötte a 4.45-öt. Most jöhet a pont a mondat végére. Az utolsó fejezet utolsó mondata után... Nagy kár, hogy minderről soha senki nem tudhat meg semmit. Valóban nagy kár.

4.45-kor az orvos belépett a szobába.

— Borzalmas időjárás — mondta. — Olyan sűrű a köd, hogy alig találtam haza, barátom.

— Nem tesz semmit, kolléga. Most végre otthon van, és itt minden száraz és meleg, nemdebár?

A doktor mosolyogva megindult a hálószoba felé. Csöppnyi szomorúsággal a szívében nézett utána. Ég veled, öreg barátom, mondta félhangosan.

Néhány perccel később a hálószobából fájdalmas kiáltás hallatszott, majd a doktor halálhörgése, s a test lezuhant a padlóra. Az állat, akár a villám, áthúzott a nappalin, és eltűnt a pince irányába. A tökéletes bűntény sikerült! Most pedig vegyük szemügyre a hullát, mondta, s csak azután hívjuk fel a mentőket meg a rendőrséget.

Igen ám, de okos dolog volna a páncélszekrényből eltüntetni a veszélyes vegyi anyagokat, mert ezek az ostoba rendőrök mindenbe beleütik az orrukat. A páncélszekrény szérián kívül és acélból készült, mélyen beleépítették a falba.

Előszedte a zsebéből a kulcsot, és benyomta a páncélszekrény zárjába. Abban a pillanatban, amikor megcsikordult az ajtó — lövés dörrent. Csak egyetlenegy golyó fúródott a homlokába. Mielőtt a földre zuhant volna, már százszázalékos halott volt.

A járókelők hallották a lövést, és azonnal értesítették a rendőrséget. Húsz perc múlva a szoba megtelt hekusokkal. Gordon felügyelő a páncélszekrényben egy levelet talált, amelynek tartalmát azonnal felolvasta. Íme, az üzenet:

„Kedves barátom, kedves kollégám! Sokáig együtt dolgoztunk, minden lépéséről tudok. Ön rendkívül okos és prepotens. Előbb vagy utóbb fölém szeretne kerekedni, tudom. A magam részéről én is felkészültem. Egy kis meglepetés. Sajnos, kettőnk közül egyikünk sem gyönyörködhet nagyszerű tervének, a tökéletes bűnténynek a fejleményeiben. Csak azért írtam le mindezt, hogy végül mégis az én egoizmusom győzedelmeskedjen. Mivel ön, kedves kolléga, sohasem olvashatja el ennek a levélnek a tartalmát, úgy tűnik, hogy hiába írtam. Ilyen az én stílusom. Az üzenet tehát a felügyelő úrnak szól. Tudják meg, hogy elvesztettek egy lángészt, egy lángeszű gyilkost. Senki sem pótolhatja az én drága barátomat...”

A levél nem volt aláírva.


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset
45. Larry Sisner: Az ördög vigye el!
46. Edmond Toole: Megtaláltalak, emlékezz!
47. Lionel West: A maga hűséges FANTOM-ja!
48. Dustin Sandler: Nincs tovább
49. Wesley Montana: Ha akarod, megteszem
50.
Eric Mortimer: Szerette Chaplint
51. Earl Gardner: A vadkan lelépett
52. Louis Damone: A barna paróka
53. William Webb: Te babonás vagy?
54. Leonard Lasker: Az élet szép, ugye
55. William Webb: Vérbeli művész munkája
56. Malcolm Dobbs: Kényes holmi
57. William Webb: Egyedül és magatehetetlenül
58. Leonard Wood: Ma megteszi
59. Wesley Montana: A nyolcadik áldozat
60. Harry G. Hanally: Most meglakolsz!
61. Burt Wiseman: Dinnye vagy futball?

Címkék: hetnapkrimi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ég veled, öreg barátom!
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Ég veled, öreg barátom!
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink