A színházi miliő a múltat idézi, elképzelhetjük a páholyokban ülő polgárokat, a lornyonon át színpadra tekintő idős hölgyeket s az eladósorban lévő bakfisokat mustráló gavallérokat. Sok megmaradt a régi, gáláns hagyományokból, például egy disztingvált úriember most is kézcsókkal fogadta családja belépő nőtagjait, és lesegítette kabátjukat.

A falak között korábban egy nagyszerű Carmen előadásnak lehettem részese, így nagy várakozással tekintettem Davor Bobić horvát zeneszerző Hókirálynő című balettjére. A szerző nem titkolt célja lehetett, hogy megtörje a karácsonyi ünnepkör — a vízcsapból is folyó — Diótörő előadásainak hegemóniáját. A kezdeményezés sikert ért el: az Andersen-mese igazán jó alapot adott a komponistának, hogy egy szerethető darab születhessen. A történet szerint a gonosz manó összetört tükre csak rosszat hozott a földre, viszont a szeretet minden akadályt legyőzött. A szerző a gyermekfigurákat romantikus fiatalokká változtatta, így a szerelem veszi át a szeretet erejét.

Az Eszéki Horvát Nemzeti Színház épülete

A zenét hallgatva egy kicsit összezavarodtam. Ha a népszerű rádiós játék, a Ki nyer ma? műsorvezetője tette volna fel a hallottakról a kérdést, igencsak megizzadtam volna. Sokszor Sosztakovicsra tippeltem volna, s nem is álltam messze a valóságtól. A szerző Kijevben végezte tanulmányait, így alaposan megismerhette a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének műveit, és talán még olyan zenészekkel is találkozhatott, akik még ismerték a nagy szovjet mestert. Máshol, képletesen szólva, belebotolhatunk az olasz újhullám komponista fenegyerekébe, Nino Rotába. Elmondható a szerzőről, hogy eklektikus, de ez nem von le semmit a darab értékéből.

A cselekmény egy kicsit követi a már említett orosz/szovjet tánchagyományokat. A keretjáték ízléses és látványos. Az egymást kereső szerelmesek útjukon megismerik a nagyvilág tánckultúráját. Indiai jácinttánc és ázsiai kompozíció követik egymást, majd a játékot huszárok színesítik. A poén a végére marad: a dalmát táncban előkerül a horvát zászló is, melynek kibontását a közönség hálás tapssal honorálta.

Az előadás egy részlete (Forrás: Eszéki Horvát Nemzeti Színház)

A három főszereplő alakítása emlékezetes marad. A címszerepet Amanda De Almedia Rocha alakította, Gerdaként Giulia Del Grande, Kay-ként Kaynan Pereira Oliveira lépett színpadra.

A koreográfiát és a rendezést egy nagyformátumú szakemberre, Svebor Sečakra bízták, aki — számos poénnal és ötlettel — fűszerezte meg a cselekményt. A kosztümök ízlésesek voltak. A kiváló előadáshoz élő muzsika dukált, a zenekar élén Stjepan Vuger állt. Mint később megtudtam, számos magyar művész is helyet foglalt a zenekari árokban. A produkciót a Spliti Horvát Nemzeti Színházzal közösen állították színpadra.

A nézőtér tele volt gyerekekkel, akiknek lelkesedését látva arra gondoltam, hogy ők később a patinás színház törzsvendégei lehetnek.