Ildikó kerámiából készít kereszteket, melyeket a Kárpát-medence tájegységeinek motívumvilágával díszít. A szakrális téma mellett más stílusú alkotásai is vannak. Fontos számára a népi értékek bemutatása, az ősi motívumvilág felhasználása. Sokszor álmában is dolgozik, ott folytatja a rajzolást, ahol este abbahagyta.

— Már egészen kis koromban imádtam rajzolni. Mindig is a képi közlést tartottam leginkább a magaménak. Nagyon szerencsés vagyok, mert már az általános iskolában találkoztam azzal az emberrel, aki később a mesterem lett. A művészeti iskolában folytattam tanulmányaimat Csíkszeredában, a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Líceumban. Mondták, mi lenne, ha Magyarországon tanulnék tovább. Felvettek az egyetemre, és mellette dolgoztam. Minden a helyére került, teológiát és művészetit végeztem párhuzamosan. Miután befejeztem az egyetemet, Pécsett a ciszterci rend iskolájában kaptam állást, és az építőművészeti karon egy tanár mellett demonstrátorként dolgoztam. Ez így nagyon szépen kiegészítette egymást, és bírtam is a munkát, nagyon picit munkamániás vagyok. Közben elindult az egyéni útkeresésem is.

Tóth Lívia felvétele

* Miként folytatódott a szakmai élete?

— Elkezdtem a saját kis projektumaimat az egyetem után, festettem, kerámiával foglalkoztam, és többször is kiállítottam Pécsett, ahol a felsőfokú tanulmányaimat folytattam. Akkoriban még nagyon absztrakt vonalat képviseltem, teljesen elszakadtam a látványtól, leginkább a belső tartalmaknak és a különféle létkérdéseknek a kifejezése foglalkoztatott. Felfedeztem, hogy a környezetemben rengeteg olyan ember van, aki látássérült, vagy valami gond van a szemével, és ezáltal ők teljesen ki vannak zárva a képzőművészetnek abból a szeletéből, amely látható. Elkezdtem táblaképeket készíteni, melyeken olyan jeleket próbáltam elrejteni, amelyek tapintással számukra is értelmezhetők, olvashatók. Elkezdődött a kísérletezés az anyagokkal. Agyagot, különféle természetes anyagokból nyert mázakat, üveget, fát, nemezt használok, vagyis mindenképp a természetből meg a körülöttünk lévő világból nyerem azt az anyagot, amellyel dolgozom. Nagyon sokat festettem, de ezekre a munkáimra is leginkább az jellemző, hogy nemcsak láthatók, hanem tapinthatók is. Nagyon plasztikusan próbálom használni a festékeket, és rengetegféle technikát megtanultam arról, miként lehet a festményen különböző anyagokkal keverve plasztikus felületeket létrehozni. Nagyon szép volt a kezdet, majd utána találkoztam a mostani férjemmel, aki rámutatott arra, hogy jó lenne olyan dolgokat is készíteni, amelyek a tágabb rétegeket érintik, esetleg a gyerekeket is. Elindult egy szép projektum, elsősorban a néprajzi gyűjtőmunka, utána pedig a rajzolás és a betyárkártya, mely saját termék.

* Mesélne a betyárkártyáról?

— Valójában a magyar kártya mintájára készült. Az a különbség, hogy magyar betyárfigurákra cseréltük a kártyán szereplőket. Ezt ketten terveztük a férjemmel, ő végezte az előtanulmányt és a betyárok történeteihez a kutatást. Amikor már nagyjából megvolt a szöveg, utánanéztem, van-e róluk képi ábrázolás, bármilyen korabeli fénykép, szobor vagy rajz, és megrajzoltam azokat a betyárokat, akik végül a kártyára kerültek. A digitális szerkesztés után a gyergyószentmiklósi nyomdában történt meg a gyártás. Nagyon jól sikerült, mert első körben 1000 darabot rendeltünk, és egy év alatt eladtuk. A kártya kapcsán megjelent egy könyv is, mely szintén a férjemmel közös munka. Táblaképeket, domborműveket és szobrokat is készítek. Lehetőségem volt időközben köztéri alkotást is létrehozni ugyancsak kerámiából. A szülőfalumban, Gyergyóalfaluban és egy közeli településen, Csíkkarcfalván. Ez is nagyon előrevitt a pályán.

* Hogyan álmodja meg és készíti el a kereszteket, milyen ábrázolásmódra törekszik?

— A Szabadkán és Zentán kiállított alkotások tíz év munkáját mutatták be. Nagyjából tíz évvel ezelőtt született az első, a sóvidéki kereszt, mely ugyancsak módszeres gyűjtőmunka eredménye. Nagyon jó volt a fogadtatása, rengeteget rendeltek belőle, nyilván különböző változatokban, aztán jött a következő lehetőség, hogy más is szeretne egy másik tájegységről. Ez elindította bennem a gondolatot, hogy valóban milyen szép is lenne, ha minden magyar tájegységnek összegyűjtögetném a motívumkincsét. Mindig úgy történik, hogy kiválasztom, végigrajzolom, az eredeti motívumot használva kialakítom hozzá a keresztnek a formáját, kompozícióba rendezem, forgatom, tükrözöm, stb. Egy 6000 éves alkotási móddal, a mezopotámiai pecséthengerek technikáját használva, gipszlapba vésem a rajzomnak a negatív formáját, és utána erre a negatívra agyagot préselek. Ez egyszerűnek tűnik, de bonyolult folyamat, mert nagyon sok mindenre kell figyelni, elsősorban az anyagra. Miután kiszárad, jön az égetés, majd a mázazás. Hogy a kiállítás egységes képet kapjon, falapocskát, egy gótikus formát választottam hozzá, hiszen egyébként is nagyon közel áll hozzám a táblaképes megoldás. A népművészet az, amiben a nagyon-nagyon régi, ősi üzenet meg a tapasztalat összesűrűsödve tud megjelenni a hétköznapjainkban. Sajnálom, hogy ezt háttérbe szorítjuk, és nem foglalkozunk vele kellőképpen, mert valójában ezek az ősképek borzasztó erősen hatnak ránk. Éppen ezért jó, ha a környezetünkben elhelyezünk egy-két ilyen jelképet, mert talán emlékeztetnek bennünket arra, hogy kik vagyunk, és hová tartozunk. Ezért is örültem, hogy a külhonba is eljuthat a kiállításom, hiszen én is határon túlról származom.

* A szakrális vonalat folytatja a jövőben is?

— Igazából ez a keresztes kiállításom az egyetlen szakrális vonal, meg a máriás köztéri alkotásaim. Az előző munkáim közül sem a betyárkártya, sem a Mementó, sem a mostani Aranykor nem szakrális, inkább egyetemes és a kultúrák fölött is átívelő, nem is annyira magyar. Ősképekkel dolgozom, meg nagyon régi mítoszokkal, melyek valóban még a történelem előttiek, és ez a másik vonal, mely engem nagyon érdekel, az egyetemes emberi értékrendszer, és ugye a létkérdések, a lét értelme. A szakrális vonal nyilván a lelkem egy darabja, és ez folyamatosan megy tovább, de ezzel párhuzamosan a többi projektum is szépen halad. Jelen pillanatban a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa vagyok, és a saját kutatásomat igyekszem minél jobban végezni.

* Honnan érkezik az ihlet? Hogyan születnek meg fejben az alkotások?

— Sok esetben meglátok valamit, megragad bennem, és nem tudom kiverni a fejemből. Ez dolgozik az emberben, és van, hogy évek múlva jön elő, de nagyon fontosak számomra ezek a bevésődések, mint egy gyermeknek, aki talál valamit, és rácsodálkozik. Rengeteget fotózom, nagyon sokat rajzolok, tele vannak a vázlatfüzetek, néha nézegetem, és felhasználom azt, amit sikerült összegyűjtögetni, de van, amikor szó szerint megálmodom. Ennél a köztéri alkotásnál is az történt, hogy nagyon sokat gyötrődtem rajta. Hetekig rajzoltam, de valahogy nem működött, nem állt össze a kép, nem tetszett. Aztán egy este rajzoltam, majd a lapot letettem az ágyam mellé, és álmomban tovább rajzoltam. Felkeltem, és megvolt: leültem, semmit nem változtattam rajta. Ha elég alázatos vagyok, és hallgatok erre a hívó szóra, akkor valóban meg tud születni ebben a világban valami olyan, ami addig nem volt.