Nyugodt lesz az álma

Nyugodt lesz az álma

Egyvalamit értsenek meg: nem vagyok bűnöző. A rendőrség azt hiszi, hogy valamikor régen, hét évvel ezelőtt megöltem Nancyt, a nejemet. Nevetséges. Miért öljem meg azt, akit szeretek? De nem vagyok teljesen ártatlan. Nancy eltűnt, és ennek közvetve én vagyok az oka. A körülmények közrejátszása aztán rám terelte a gyanút.

Mindez hét évvel ezelőtt történt. Nancyvel éppen a teraszon ültünk, és a gazdasági válságról beszélgettünk, amely minket sem került el. Tavaly ugyanis állás nélkül maradtam. Pedig csak úgy feszült bennem az erő — mindössze 39 éves voltam.

Beszélgetés közben a nejemre sandítottam. Az idő múlása rajta is nyomokat hagyott. Csak egy évvel volt fiatalabb nálam, s máris hervadásnak indult. Hajdan éjfekete haja megkopott, arcát felszántották a ráncok, és a ruha úgy lötyögött rajta, mint a madárijesztően a fehér lepedő. Ezt a hervadást siettette a sok gond. Mondtam: egy esztendeje csak lődörgök a házunk körül.

— Mit gondolsz, Sammy, miképpen húzzuk ki magunkat a bajból? — kérdezte. — Vegyük vissza a bankároktól az életbiztosítást? Hiszen képtelenek vagyunk törleszteni a havi részleteket.

Nancy biztosítása 100 000 dollárra szólt. Húsz évig kellett törleszteni ezt az összeget. Megvakartam a fejem búbját.

— Csekély haszon, drágám, mert az összeg nagy hányadát megtartják maguknak azok a hiénák. Ha azonban a határidő letelte előtt megkapjuk azt a 100 000 dollárt... No, annak aztán volna értelme.

— Sammy! Úgy beszélsz, mint az egyszeri férj, aki elteszi láb alól a nejét, hogy megkaparintsa az életbiztosítást.

— Egy ötlet motoszkál a fejemben. Hogyan kellene elhitetni a biztosítókkal, hogy beadtad a kulcsot? Eh, hagyjuk ezt a témát.

— Gyerünk, gyerünk. Magyarázatot kérek. Tehát én meghalok, de mégis életben maradok. Hogyan? Miképpen?

— Egyszerűen lelépsz. Én bejelentem, hogy eltűntél, a rendőrség nyomozni kezd, de eredménytelenül. Ha az ügyet ad acta helyezik, akkor a holttá nyilvánításodat kérelmezem. Miután megkapom a végzést, a biztosító úgy fizet, mint a köles.

— Értem... Csak azt nem mondtad meg, hogy hány év múlva tesznek a holtak listájára.

— Kereken hét év után. Akkor aztán találunk valahol külföldön egy szép városkát, ahol senki sem ismer bennünket.

— Mégis, hogyan képzeled el azt az eltűnést?

— Letelepedsz egy városban. Oregonban, mondjuk, és új életet kezdesz. Állást találsz, dolgozol, igen, dolgoznod muszáj, mert pénzt nem küldhetek a címedre.

— Hét évig — nélküled?!

— Nem kis áldozat, drágám. Mindkettőnk számára. Ezért nem kényszerítelek semmire. Gondolkozz, és döntsél.

— Máris döntöttem, Sammy. Kész vagyok mindenre. Mikor tűnjek el?

Ilyenképpen történt. A feljelentés után az üggyel Sedaka felügyelőt bízták meg. Ezzel a hájtömeggel könnyű dolgom lesz, gondoltam abban a pillanatban, amikor megpillantottam, de csalódtam. Ez a cirkáló olyan unalmas volt, mint a bögöly. Nem gorombáskodott, de a tekintetével rögtön az értésemre adta, hogy bűnösnek tart. Meg volt róla győződve, hogy én tettem el láb alól a nejemet, és ezért neki csak egy feladatot hagytak: meg kell találni a hullát. Nem tagadta szándékát. Egy hét elmúltával azonban lekókadt nagyokos feje. Már nem vigyorgott, és nem kacsintott rám cinkosan. Egy hónappal később már elismerő pillantásokkal méricskélt. Végül fellélegeztem, mert közölte velem, hogy az ügyet visszaadta a főnökének, de továbbra is a nyakamra járt. Egy szeptemberi reggelen éppen a kertben dolgoztam, amikor megjelent.

— Mi újság, felügyelő? — kérdeztem az aggódó férj szomorúságával.

— Semmi, semmi, de valami majdcsak lesz. Tudja, uram, bevallom, én magát lebecsültem. Olyan semmitmondó alak benyomását keltette. Mit tegyek? Mindenki tévedhet. Ebből is tanultam...

Búcsút intett, és elcammogott. Másnap megint megjelent két fogdmeg társaságában: ásókkal, lapátokkal. Velem nem sokat törődve megparancsolta, hogy ássák fel a kertet. Egész nap dolgoztak, mint a lovak. Sedaka figyelmesen megnézett minden holmit, ami napvilágra került. Magamban nagyokat mulattam. A felügyelő arcáról estefelé eltűnt a mosoly, és végül megparancsolta az embereinek, hogy hagyják abba a munkát. Szinte sajnáltam a szegény hekust.

Magam sem tudom, miért, de már-már arra gondoltam, hogy Sedaka befejezte a magáét. Tévedtem. Másnap is eljöttek, és ezúttal a pincémet ásták fel. Ez a játék nem izgatott fel, sőt. Megnyugodtam. A rendőr türelme is véges, gondoltam, és nem tévedtem. Sedaka egyre ritkábban zavart fel délutáni álmomból. Decemberben aztán megkaptam az aktát, amelyben közölték velem, hogy az ügyet lezárták. Vége, pont.

Két év múlott el. Érdekes... Nancy hiányzott. Nagyon ritkán találkoztunk — titokban. Megölt az unalom. Három év után állást szereztem. Az igazsághoz tartozik az is, hogy Nancynek jól ment sora. Megszépült, megfiatalodott, ízléssel öltözködött. Alig ismertem rá. Szerettem volna sűrűbben találkozni vele, de Nancy nagyon okosan lebeszélt erről. A felügyelőt közben teljesen elfelejtettem. Mégis előbújt.

— Látja, Sammy — mondta vigyorogva. — Nem adtam fel a harcot.

Öt esztendeje „tűnt” el a nejem. Most vigyázzunk! A veszély több oldalról fenyegetett. A biztosító is nyomozást indított, mert nem szívesen váltak meg a dollároktól. A detektívek egész nap a házam körül szaglásztak. Mégis — az évek múltak. Még kilenc hónap, és megkapom a pénzt!

Akkor aztán megszökünk, elhagyjuk ezt az országot, adios. Az igazi élet csak most kezdődik. Na de amikor a legkevésbé vártam, Nancy berontott a házba. Ezt nem lett volna szabad megtennie, nem! Szép volt, kívánatos, de amikor magamhoz vontam, elhúzódott tőlem.

— Sammy, válni akarok.

Mi ez? Harangoznak a fejemben? Most? Éppen most akar válni, amikor már a markomban érzem a dollárokat? Lehetetlen. Nancy hidegen és számítóan nézett a szemembe.

— Sammy... Nem éltünk együtt. Találkoztam valakivel, és megtörtént. Beleszerettünk egymásba. Nem érdekel a biztosítás. Újra élni akarok. Férjhez megyek Dougleshez.

— Nancy, ennyi kínlódás után... Ezt nem teheted meg velem.

— Adhatok 25 000 dollárt — mondta hűvösen. — Ezzel tartozom neked. A rendőrségen majd azt mondom, hogy elvesztettem az emlékezőtehetségemet, és rögtön utána megindítom a válópert. Mindent törvényes úton szeretnék elintézni.

Mit kerteljek? Szó nélkül felemeltem a súlyos piszkavasat, és lesújtottam a fejére. Minden tervemet ehhez a nőhöz kötöttem, és most vége. Ez a nő olyan hideg, mint a jég. Hulla. Lássuk, most mi a teendő! A hullát elrejtjük... de hová? Természetesen abba a kertbe, amelyet a felügyelő egyszer átásatott az embereivel. Még aznap éjjel Nancy eltűnt a petrezselymeskertben.

Másnap majdnem elájultam, amikor megjelent Sedaka. Vigyorgott. Talán a szomszédok közül látta valaki Nancyt? Nem, ez lehetetlen. Nancy a felismerhetetlenségig megváltozott. A felügyelő csak benézett, igen, erre járt, és benézett. De a következő hét szombatján újra tiszteletét tette nálam. Éppen a kertben dolgoztam.

— Tudja, öregem — szólt vigyorogva —, nehezen alszom el mostanában. Mindig arra gondolok, hogy nem ástunk elég mélyre. De sebaj, érkeznek már az embereim a szerszámokkal... Ne aggódjon, mindent rendbe hozunk, és ha nem találunk semmit, legalább nyugodt lesz az álmom és a lelkiismeretem...


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög
5. 
Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?

Címkék: hetnapkrimi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nyugodt lesz az álma
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Nyugodt lesz az álma
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink