1962-ben született Nagykikindán, az általános iskolát Csókán, a középiskolai tanulmányait Zentán fejezte be. 1986-ban az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén, 2020-ban az Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Művelődéstudományi Intézetének kulturális mediáció mesterszakán diplomázott.
1985 és 1996 között az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségében dolgozott, 1996-tól 2001-ig a Képes Ifjúság igazgató-főszerkesztőjeként, 1991-től 1997 májusáig pedig a Napló című szabadelvű magánhetilap tiszteletdíjas munkatársaként. 2001-től a Hét Nap hetilap újságírója, szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese, majd 2020 és 2025 között a fő- és felelős szerkesztője volt.
A 2009-től 2017-ig terjedő időszakban a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöki tisztségét töltötte be.
Három önálló kötete mellett – Köszönöm, jól! (2000), Ördöglakat (2002), Varázspálca nélkül (2013) – több könyv társszerzője, illetve szerkesztője.
| Tóth Lívia cikkei | |
|---|---|
| Többszörös kisebbségben | 2007.12.12. |
| Megint jönnek, kopogtatnak | 2007.12.05. |
| Munkába állt a gépóriás | 2007.11.28. |
| Engem életre ítéltek | 2007.11.28. |
| A templomépítő ősök emlékezete | 2007.11.28. |
| A Für Elise üzenete | 2007.11.28. |
| A vajdasági sajátosságok és különlegességek... | 2007.11.21. |
| Százéves a tiszaszentmiklósi templom | 2007.11.21. |
| Kegyhely a zentai Tisza-parton | 2007.11.14. |
| Minek nevezzelek? | 2007.11.14. |