Megtartották a Tóbáról elszármazottak második találkozóját
Megismersz? Segíts már egy kicsit, ki is vagy te? Hány éve nem láttuk egymást? Húsz, harminc, negyven? Ezek voltak azok a kérdések, amelyek a leggyakrabban elhangzottak július 30-án Tóbán, a faluból elszármazottak második találkozóján. Majd következett az egymás nyakába borulás, a szívélyes érdeklődés arról, hogy a másik hol van, mit csinál, hogyan él. Gyakran a könnyek sem maradtak el. Mi is megszólaltattunk néhányat azok közül, akik külföldről érkeztek haza erre a rendezvényre.
Szekeres Erzsébet, a lánykori nevén Aranyos, 1973 óta lakik Németországban, Kölnben. Mivel a 84 éves édesapja, a nővére és a férjének az öccse is a faluban él, minden évben hazalátogatnak. A közös ebédre a szomszédokkal és a komájukkal jöttek el. Erzsébet szerint, amikor itthon vannak, akkor itt érzik jól magukat, de ennyi év után már Németországba is haza mennek.
Karácsonyi Mária a helybeli Lackó Megyeri Erzsébettel ül az asztalhoz, aki büszkén újságolja, hogy a barátnője, aki egyben az unokatestvére is, Ausztráliában talált új otthonra, már 35 éve Geelong város polgára. Tizennyolc éves korában a szüleivel vándorolt ki, azóta nem látták egymást. Két fia van, az egyik 33, a másik 26 éves. Mária többször készült már haza, de az utazás valami okból mindig elmaradt. A tavalyi találkozóra későn kapta meg a levelet, de most lesz ideje mindent bepótolni, sorra látogatni az ismerősöket és jól kibeszélgetni magát, hiszen szeptemberig marad.
Kordovan Nyári Piroska neve ismerősen cseng, róla már hallottam, hogy szívesen segít a falujának. Harminc éve él a németországi Bremában. A tavalyi összejövetelen is részt vett, akkor ültek le Hunyadi Ruzsica egészségügyi nővérrel, a Vöröskereszt helyi szervezetének a titkárával, és beszélgettek arról, mivel támogathatná a rászorulókat. Gyógyszereket, használt ruhát, gyermekjátékot, cipőket küldött haza, először a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, mely szervezettel a magyarcsernyei származású dr. Fessl Erzsébet révén került kapcsolatba. Azóta még néhány rakományt hazajuttatott, de lenne sokkal több is, ha találna egy megbízható szállítót, aki ingyen elhozná. Azt mondja, sok munkára és utánajárásra van szükség, de nem az a legnehezebb, hanem a transzport. Egy éve ennek a megoldásán dolgozik, de nem jutott előbbre. Arra kért, írjam be az újságba is, hogy keresi azt a jó szándékú teherautósofőrt, vagy szállítmányozót, aki jár Hamburg vagy Brema közelébe, és hajlandó lenne szülőfalujának elhozni az ott összegyűjtött adományt. Ha van ilyen személy, nyugodtan jelentkezzen a Hét Nap szerkesztőségében, mi majd megadjuk a további útmutatást.
Korom Pál 1969-ben hagyta el Tóbát, Amerikában, Pennsylvania államban, Sellersvill városban telepedett le, most kimondottan az elszármazottak találkozója kedvéért jött haza. Elmeséli, hogy 1985-ig sokszor járt itthon, de azóta nem, a zavaros időkben valahogy nem volt kedve hozzá. Sok minden megváltozott, neki az a régi falu valahogy jobban tetszett, szebb volt. Az interneten hallgatja az itteni rádiókat, olvassa az újságokat és nagyon sajnálja, hogy ilyen a helyzet. Valamikor nem gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet, hogy a magyaroknak így alakul a sorsuk.
Kiss Rozália is 1969-ben költözött ki Németországba, Wiesbadenbe. Tavaly nem tudott hazajönni erre a rendezvényre, de most nagyon örül, hogy sikerült. Lelkesen meséli, hogy csak néznek egymás szemébe, találgatják, ki kicsoda, és jólesően nyugtázzák, ha felismerik egymást. Volt a temetőben, a templomban, sokat beszélgetett, jól érezte magát a testvérével. Sajnos, a bál után szinte azonnal indulnia kellett vissza, de azt tervezte, hogy ott még jól kimulatja magát.
Sági Ágoston Újvidéken él, de üzleti érdekeltségei vannak Magyarországon és Romániában is. Ő szintén azok közé tartozik, akik a szívükön viselik Tóba sorsát. Több segédeszközt adományozott már az egészségháznak, de azon gondolkozik, hogyan szerezhetne munkát és pénzt a településen élőknek, közöttük is elsősorban a fiataloknak, hogy ne menjenek el. A lehetőséget csak a pályázatokban látja, mert a kezdeti lépésekhez is tőke szükséges. A saját cégének is figyelteti a pályázatokat, de ugyanakkor felhívja a helybeliek figyelmét is a lehetőségekre.
Sági Ágoston egy régi tablóképpel érkezett. Kiderült, hogy az övék volt az első generáció, mely Tóbán fejezhette be az általános iskola nyolc osztályát, mert előttük helyben csak négy osztály volt, utána Magyarcsernyére ingáztak a diákok. Egyébként most is így van, ráadásul összevont tagozatokban tanulnak a gyerekek. Rozikával hajolnak a tabló fölé, ők ugyanis osztálytársak voltak, sőt még Korom Pállal is. Sorra veszik a fényképen lévőket, és megtudom, hogy az esti bál keretében egy kisebb osztálytalálkozóra is készülnek.
A művelődési műsor előtt az érdeklődők megtekintették a régi használati tárgyak, kézimunkák és festmények kiállítását, majd hosszan tapsoltak a Fehér Rózsa asszonykórusnak, az óvodásoknak és az iskolásoknak, a magyarcsernyei és a helybeli nótaénekeseknek. A közönség együtt dúdolta azokat a dalokat, amelyeket a fellépők erre az alkalomra választottak ki. Természetesen elhangzott az is, amely az egész rendezvény mottójává vált: Messze van a kicsiny falum...
Most mindenkihez nagyon közel volt. Mélyen a szívében.