Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik – közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton.
A gyanúsított péntek este hajtott bele a karácsonyi vásári sokadalomba. Emiatt legalább két ember meghalt, egyikük egy kisgyermek, és legalább 60-an megsérültek.
Tamara Zieschang tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a gyanúsított Szaúd-Arábiából származik, 2006 óta tartózkodik Németországban, és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik
Biztonsági források a dpa német hírügynökséggel közölték, hogy a gyanúsított 50 év körüli, és nem volt a bűnüldöző szervek látókörében ismert iszlamistaként.
A hatóságok egyelőre nem bocsátkoztak találgatásokba a feltételezett támadás indítékáról, az illető nevét nem hozták nyilvánosságra.
„Ez katasztrófa Magdeburg városának, az államnak és általában Németországnak” – mondta Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök, aki tudatta, a férfi feltehetően egyedül cselekedett.