Ezúttal nem engedi magát csőbe húzni. Nem rohant, hanem kényelmes léptekkel megindult az út szélén. Nem akart hinni a szemének. A nő visszafelé hajtotta, és udvariasan megkérdezte:

— Elvihetem? — érdeklődött, és már nyitotta is a gépkocsi ajtaját.

Gyorsan ledobta a tengerészzsákot, és a hátsó ülésre huppant. Valami hideg borzongás futott át rajta, de azért nagyszerűen érezte magát. Ez igen...

— Megmentette az életemet, hölgyem.

— Az egekre, mit csinál a sivatagban?

— Hosszú mese. El sem hinné, amit elmondanék.

— Hallgatom...

Jólesett a nő érdeklődése, de azt is észrevette, hogy a jótevője egész testében remeg.

— Szóval... egy pasas bevett a gépkocsijába. Gurulunk-gurulunk ebben a sivatagban, s aztán egyszerre csak arra kért, hogy szálljak ki, vizsgáljam meg a gumikat. Megtettem. Erre gázt adott, és elporzott. A tengerészzsákomat néhány kilométerre odébb kidobta az útra. Hm... tréfás kedvű egy pasas volt...

— Manapság az ember nem bízhat meg senkiben.

— Fején találta a szöget. Így igaz, hölgyem.

Jobban megnézte magának a vezetőt. Lábán csizma, nadrágban feszített és kék blúzban, de irtó előkelő macus benyomását keltette. Szépen beszélt, szépen volt fésülve a haja. Gyönyörű arcát a nap alaposan lebarnította. Szóval — első osztályú, A kategória!

— Nem is értem, hogy az a manusz miért vette be a gépkocsijába.

— Az is meglehet, hogy félt egyedül... vagy megunta a társaságomat. Piszok egy alak... Egyébként merre megy?

— Virginiába.

— Hoppá, én is arrafelé igyekszem.

— Ennek örülök...

— Miért nem a főútvonalat választotta?

A hölgy idegesen felnevetett.

— Tudja... valamiben sántikálok... Nem akarok összeütközésbe kerülni a rendőrséggel, a törvénnyel.

— Miről van szó?

— Néhány kaktuszt szeretnék kicsempészni a Nemzeti Parkból.

— Micsoda ötlet! Remélhetőleg nem csípik el az őrök.

— Azok az őrök nem szívbajosak, ha valakit tetten érnek.

— Szívesen állok a rendelkezésére.

— Csak egy ásóm van...

— Igen. Láttam, amikor beszálltam a gépkocsijába. Nem tudom, milyen célt szolgál. Ne haragudjon, sok emberrel találkoztam életemben, de kaktusztolvajjal még nem... Tetszik nekem, hölgyem...

Jót nevetett a tréfán, de a nő komoly maradt.

— Most találkozott egy ilyen csodabogárral...

Hallgattak. A fiatalember a nőre gondolt. Bevinni a sivatagot a szobába? Van ennek értelme? Egy frászt! El innen, el ebből a sivatagból. Neki mégis tetszik... Dilinyós milliomoscsemete.

— Nem éhes? Enne valamit?

— Miért ne?

— Az ülés mögött talál egy zacskót, benne szendvicseket és sört. Szereti a sört?

— Tréfál? — A fiatalember a sörösdoboz után nyúlt. — Miért nem állunk meg? Nyugodtan leülhetnénk falatozni egy bokor mellett.

— Jó ötlet...

— Várjon... térjünk le az útról!

A nő nyugtalanul a szemébe nézett, de aztán cinkosan rámosolygott.

— Ahogy parancsolja, uram.

Most már biztos volt a dolgában. Ott bujkált a gyanakvás a szeme szegletében. Eljátszotta a hölgy bizalmát. Legközelebb frakkban és csokornyakkendőben áll majd az országút szélén, akkor talán több szerencséje lesz. A gépkocsi nagy ívben letért az útról, és a kaktuszok között zötykölődtek tovább. Egy szikla mögött a nő végre fékezett.

— Jól elbújtunk? — kérdezte.

— Nem éppen...

Az ördög tudja, a fene essen bele! Talán mégis hisz neki! Elhagyták a gépkocsit. A fiatalember kirámolta a szendvicseket és a sört. Letelepedtek a szikla mögé. A nő kényelmesen elhelyezkedett a barnás homokon.

— Tessék, a szendvicsek... Marhahús és svájci túró.

— Nagyon gusztusos.

A sör nem volt hideg, de hát mit számított! A fiatalember váratlanul megkérdezte:

— Hol a férje?

— Nem értem a kérdést.

— Véletlenül észrevettem a gyűrű helyét. Az a fehér csík... ott valamikor esküvői gyűrű volt, nem?

— Elváltunk.

— Érdekes...

— Megcsalt.

— Egy ilyen klassz nőt? Megbolondult az a pupák? Egek! Egy ilyen úrhölgyet megcsalni!

— Nem bolondult meg. Mindig azzal szórakozott, hogy... mindegy. Ezúttal megjárta.

Falatoztak. A fiatalember elgondolkozott. Hm... egy nő, aki szereti a kaktuszokat... Meglehet, hogy emiatt csalták meg... A szépség nem minden. A fiatalember megitta a sörét, és a gépkocsi felé iramodott, hogy kivegye az ásót.

A nő megigazította a haját, és mosolygott.

— Biztosan meglepődött, amikor bevettem a gépkocsimba... Nem bántam meg, magában megbízhatok.

— Nagyon köszönöm. Szeretem, ha valaki kedves velem... Mit szól ehhez? — A fiatalember rámutatott egy hatalmas kaktuszra.

— Nagy... túlságosan nagy.

— Ez a másik elfér a csomagtartóban.

— Szívesebben választok néhány törpekaktuszt. A Segrovia vidékén láttam egyszer egy hatalmas példányt. Az majd elfér a csomagtartóban.

— Ön a nagyfőnök, hölgyem... Ez biztosan megfelel. Ez a parányi.

— Igen, ez megfelel.

A nő leguggolt a kaktusz mellé. Haja széthullott a vállán. A fiatalember arra gondolt, hogy ez így valóban gyönyörű látvány, ezt a kalandot nehéz lesz elfelejteni. Egy ilyen jó bőrt megcsalni? Vajon meddig tűri meg a gépkocsijában? Mindegy. S aztán döntött. Beugrott a gépkocsiba, gázt adott, és úgy elporzott, hogy hátra se nézett. A nő táskájában dollárokat is talált, hurrá, megérte. De aztán a hátsó gumiból kiment a levegő. Az ördögbe is! Tessék most a tűző napon gumit cserélni! Ráadásul egy autó állt meg mellette. A fiatalember félőrülten bámult az egyenruhás rendőrre.

— Van pótkereke? — kérdezte a hekus.

— Van... Azt hiszem, van.

— No most van vagy nincs?!

— Mondom, nem vagyok biztos benne, hogy a gumi olyan állapotban van, hogy... Érti, amit mondani szeretnék?

— Értem... Megvárom, amíg elindul. Ez egy elátkozott vidék, uram. Errefelé vigyázunk az emberekre. Ha nem felel meg az a pótkerék, jelenteni fogom a városban, hogy küldjenek egy vontatót.

— Ó, köszönöm.

A fiatalember kivette a csomagtartó kulcsot a táskából. Minden a legnagyobb rendben lesz, gondolta. Ez a hülye rendőr nem tud a nőről semmit.

— Letért az útról.

— Miből gondolja?

— A gumik tele vannak piszokkal. A kaktuszok között vezetett?

A fiatalember a csomagtartó felé indult. Egy kattanás, és... Halálra váltan látta, hogy a csomagtartóban egy középkorú úriember holtteste hever. Ez biztosan a férj — gondolta. De ezt a rendőr is láthatta, mert lassú mozdulattal elővette a revolverét, és a fiatalember tarkójának szorította...

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja