Más mint a többi

Más mint a többi

Mrs. Marsha Clinton mindent látott. A szándék vitathatatlan: az az ember öngyilkosságot akar elkövetni, leveti magát a hídról. Az asszony ösztönösen a segítségére sietett. Az utolsó pillanatban megragadta a vállát.

— Ne, ne tegye! — mondta határozottan.

Néhány pillanatig viaskodtak. Végül az öngyilkosjelölt lemászott a híd acélkorlátjáról. Csodálkozva bámulta a megmentőjét. Mrs. Clinton pedig vérszemet kapott. Ha ötletre volt szüksége valamihez, akkor hosszú sétákat tett a városban. Most döntött — megöleti Carl Clintont. Nem lesz nehéz, ó, bárcsak abban az ostoba óvóhelyben lelné a halálát, mit nem adna, ha az volna a sírgödre. Igen ám, de az egészben az a legrosszabb, hogy a gazdag ember halála után mindenki az özvegyre gyanakszik.

A lehetőség adott. A fiatalember nem veszít semmit, ha elfogadja az ajánlatát. Leültek egy padra. Az ifjú megpróbált szégyenlősen a megmentője szemébe nézni, de a sötétben nem látott semmit. Mrs. Clinton sem láthatta az arcát.

— Válaszoljon: pénzről van szó?

— Mi másról, asszonyom?

— Szóval — már megint az az átkozott pénz.

— Igen.

— Látja, nekem van. Megosztanám magával egy részét, ha megöl egy embert.

— Erről van szó tehát. Gondolhattam volna, hogy nem az én életem érdekli. Megérdemli az az alak a halált?

— A morális dilemmákat bízza rám. A gyors halált nem érdemli meg. Mennyit adjak, hogy többé ne menjen neki a víznek?

— Ön azt akarja, hogy a villamosszékben végezzem?

— Ha tartja magát az utasításaimhoz, akkor a haja szála sem görbül meg. Emberünk holnapután Chicagóba utazik. Megtalálja egy lokálban a város északi részében. Mindig a hátsó ajtón távozik. Mindenki azt hiszi majd, hogy egy rablógyilkos tette el láb alól. Mindenesetre ürítse ki a zsebeit.

— Ön mindenre gondol?

— Az én... az az ember a szenvedélyeinek a rabja. A chicagói klub számára rejtély. Nem részletezem tovább a dolgokat, de higgye el nekem: ha bárkit is megöl azok közül, akik azt a klubot látogatják megtisztul valamelyest a világ.

— Ha megteszem...

— A nyomozás megkezdésének pillanatában ön már San Franciscóban lesz. Megkapja a pénzét, ne aggódjék. Ha nem sikerül amit elterveztünk, akkor ne essen kétségbe: a folyó nem szárad ki egy hét alatt.

— Ön ironizál...

— Mennyire volna szüksége?

— 50 000 dollárra, amennyiben...

— Elég! Nem érdekel, hogy kicsoda-micsoda maga, az sem érdekel, hogy sikkasztott-e vagy sem. 50 000 dollár? Én százat adok magának. Többe azonban még véletlenül se számítson. Nem engedem magamat megzsarolni. Ha muszáj, ha másként nem lehet, akkor együtt megyünk majd a villamosszékbe. Holnap ugyanitt találkoznk. Most adok önnek ötezer dollárt hogy rendesen felöltözhessen, és megvehesse a repülőjegyet. Megegyeztünk?

Woods névre küldi majd el a pénzt, határozta el Mrs. Clinton, amikor magára maradt, D. H. Woods — post restante, San Francisco. Nem rossz. A páncélszekrény dugig tele van aprópénzzel. Carl Clinton egyetlen ésszerű ötlete. Az átkozott dögje megérdemli a halált. Én sem vagyok ártatlan, gondolta a nő, de nem disznólkodtam olyan nyíltan, mint ő. Válásról szó sem lehetett: marad a gyilkosság. Minden O.K. Az öreg elpatkol, mi pedig doktor Goodmant cipeljük az ágyba, tiszta sor.

Carl Clinton, a playboy tehát gyanús körülmények között átszenderült a másvilágra. Szenzáció — néhány napra. A rendőrség emberei azt állították, hogy nyomon vannak, de nem történt semmi, és amikor már-már úgy tűnt, hogy az ügynek vége Mrs. Clintonnak vendége érkezett.

— Wood vagyok — mondta a fiatalember —. Nem emlékszik a hídra, a padra? Nem nekem küldte a pénz San Francisba?

— Igen, emlékszem.

— Nos, azt a pénzt elvesztettem. Kártyán. Maga dúskál a vagyonban.

— Ön tehát pénzre számít. Kér valamit inni?

— Cicám, az az érzésem, hogy mi máris megértettük egymást.

Mrs. Clinton a bárasztalhoz ment, megragadta a hatalmas piszkavasat, és gondolkodás nélkül lesújtott. Woods lerogyott a szőnyegre. Mrs. Clinton remegve az áldozata mellé térdelt. Meghalt, állapította meg. Nem tesz semmit. Ó, minő szerencse, hogy Carl megépítette azt az óvóhelyet. A holttestet elvonszolta a földszintre, megnyomott egy gombot a falban, és már bent is volt a betonteknőben. Wood hulláját a sarokba tolta, és újra megnyomta a gombot. Végre minden sikerült.

Három napig úgy remegett, mint a nyárfalevél. Már-már megnyugodni látszott, amikor újra egy váratlan látogató érkezett. Bemutatkozott.

— Woods a nevem — mondta szívélyesen.

Mrs. Clinton nehezen szedte össze magát. Valami még sincs rendben. Mi történhetett? A fiatalember elmondta valakinek, hogy milyen alkut kötöttek a padon. Megkérdezte:

— Végeredményben hányan vannak?

— Csak rólam van szó, asszonyom.

— Néhány nappal ezelőtt már volt szerencsém egy Woodshoz.

— Csak nem adott pénzt annak a bitangnak? A dohányra nekem volna szükségem, mert az utolsó centig mindent elvesztettem.

Nem, ez nem igaz, ez lehetetlen! Mit csináljon? Hívjon rendőrt, és vessen véget ennek az egésznek? Ó, nem. Ha harc, akkor legyen harc.

— Megiszunk valamit? — kérdezte.

— Nem bánom, bogaram.

Gyilkosság — reprízzel. A piszkavas újra lesújtott. A hullát az óvóhely sötétje nyelte el. Mrs. Clinton ezután elutazott Las Vegasba, hogy elfeledje a történteket. Visszatértekor az orvos levele várta. Goodman szerdán délután meglátogatja. Ó, az ma van. Még alig tért magához a meglepetéstől, amikor megcsörrent az ajtócsengő.

— Woods a nevem — újságolta a jövevény.

Mrs. Clinton a harmadik Woodsot is beengedte a nappaliba. A jövevény megkérdezte:

— Elintézte, asszonyom, a számlát a barátaimmal?

— A barátaival? Nem értem... volna szíves részletezni?

— Szívesen. Annak a palinak, akit megmentett, nincs köze már az ügyhöz. Holttestét a vízbe dobtuk. Mi hárman alkotjuk a részvénytársaságot: William, Guss meg én, Mickey. Willy bolondul a hifi-berendezésekért, mindenféle szerkezetekért, gondoltuk, megörökítünk magunknak valami érdekeset. Azon a padon, a híd közelében esténként szerelmespárok enyelegtek. Ekkor ön megbeszélte azzal a szerencsétlennel a gyilkosságot. Mi pedig megindítottuk a magnószalagot. Na, amikor elolvastuk az újságban, hogy a pasas beadta a kulcsot, elhatároztuk, hogy megkopasztjuk magácskát. Willy, az az állat valószínűleg lelépett a pénzzel: Guss is eltűnt. Csak én maradjak pénz nélkül?

— Megiszik velem egy whiskyt?

— Nagyon szívesen, galambom.

— Mennyire számít?

— Legalább ötvenezerre, cicuska.

— Lemegyünk a pincébe a széfhez.

Mrs. Clinton abban reménykedett, hogy Mickey a sötétben nem esik át a cimborái hulláin. Már az óvóhelyen tartózkodtak. Marsha a villanykapcsoló után nyúlt.

— Ez a szag — dörmögte Mickey. — A barátaim...

— Nem adhatok mindenkinek pénzt.

— Maga egy démon! Megyek, nem kell a pénze!

Mrs. Clinton megnyomott egy gombot, és az óvóhely bal sarkába lökte Mickeyt, a sötét nyílás irányába. A banda harmadik tagja lezuhant a mélybe. Mrs. Clinton ráhúzta a sötét nyílásra a súlyos cementlapot, és elégedetten mosolygott, majd gyorsan elhagyta az óvóhelyet. A nappaliban megivott néhány korty méregerős italt. Még néhány perc, és megérkezik az orvos. Ritkán esik meg, hogy egy nő mindössze három perc leforgása alatt lezuhanyozik, átöltözik, megigazítja a sminkjét és a haját. Igen ám, de Mrs. Marsha Clinton nem tartozik az átlaghoz, hanem jóval, de jóval eltér tőle.


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög
5. 
Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Más mint a többi
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Más mint a többi
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink