— Ez az alak — hangoskodott Chris Stile —, nyolc óra körül, vagyis fél órával ezelőtt, betört az üzletembe. Ekkor...

— Ekkor? — kérdezte a seriff.

— Én azonnal felismertem a fickót. Az újságok pontos személyleírást adtak róla.

— Értjük egymást, Stiles. A betörés pillanatában csak ön tartózkodott az üzletben. A betörő pedig megparancsolta, hogy ürítse ki a kasszát.

— Igen. Úgy tettem, mint aki be van rezelve, aki fél...hogy időt nyerjek. Nem volt mindegy, mert az ipse a kezében fegyvert szorongatott.

— Mégis átadta neki a napi bevételt, éppen abban a pillanatban, amikor a felesége visszatért a raktárból. Mrs. Stiles szempillantás alatt felfogta, miről van szó és elkezdett vadul sikoltozni. A tolvaj Mrs. Stiles felé fordult...

— Ekkor a karjára csaptam — vetette közbe hevesen Chris Stiles — és leterítettem. A revolver a padlóra esett.

— Így történt? — kérdezte a seriff az asszony felé fordulva.

— Ez az igazság, seriff. Azonnal feltárcsáztam a rendőrséget.

— Mehetünk, Gwyneth — mondta Mr. Stiles és felállt. — Ma szombat van: ilyenkor nagy a forgalom nálunk. Van még egy óránk a zárásig. Az idő nálam nagy pénz. Siess, mire vársz?

A házaspár elhagyta a seriff irodáját. A tolvaj ezután hangosan felkacagott. Dick Morenot sohasem hagyta el a humorérzéke.

— Az az igazság, hogy az asszony terített le — mondta. — A hátam mögé settenkedett és leterített egy söprűvel. Ez alatt az idő alatt a férje úgy reszketett, mint a nyárfalevél.

Élénk érdeklődéssel figyeltem az emberemet. Moreno most már egyenesen hozzám intézte a szavait.

— Mr. Walken, az a községi közvádló. Ön minden bizonnyal szembesít engem a bíráimmal, ez az, amit megérdemeltem. Az eset után visszavonulok, mert ha már egy öregasszony is kibabrál velem, akkor mit keresek én ezen a pályán, amely amúgy is átkozottul nehéz?! Leteszem a lantot.

— Szeretném ha elárulnád a trükköt. Minden akció után nyomtalanul eltűntél. Hogyan csináltad?

Válasz helyett Moreno lekapta a fejéről a parókát. Ekkor vettük csak észre, hogy a tolvaj kopasz. Ezután belenyúlt a kabátja belső zsebébe, ahonnan egy hamis fogsort húzott elő. Alaposan megváltozott a pofázmánya, de mégis ismerősnek tűnt.

— Ismernek engem — bólogatott Moreno. — Mindenki ismer engem. Szakácsként dolgozom a bírósági konyhán. Gyakran én hintettem borsot a hamburgerére, Mr. Walken.

A seriff a homlokára csapott. A segédje úgy káromkodott, mint egy tucat favágó.

— Groomy — rendelkezett a seriff —, azonnal vidd át a fickót a fogdába. Holnap reggel folytatjuk a kihallgatást.

Elgondolkozva cigarettára gyújtottunk. Alig múlott el egy perc — talán annyi sem — és a seriff segédje visszatért az irodába.

— Seriff — nyögte —, megszökött. Moreno megszökött... és a Cronicle újságírója mindent látott.

— Éppen az a sajtkukac — hördült fel a seriff. — Egy órán belül az egész város tudni fogja, hogy milyen balfácánok vagyunk. Miért nem vigyáztál, te ló?

A seriff segédje ernyedten rogyott a padra.

— Mindkét kezével a vállamra csapott és elvette a revolveremet is.

— Merre menekült?

— Nem tudom. Minden összemosódott a szemem előtt.

— Gyönyörű, mondhatom. Egy ilyen bűnözőt futni hagytunk...

— Nem szökhetett messzire — nyugtattam meg a seriffet —, egykettőre elcsípjük.

— Ne feledjük: a fickónak revolvere van — szögezte le a seriff. — Veszélyes emberrel van dolgunk.

A hajsza hajnalig tartott. A rendőrök hullafáradtan tértek vissza az irodába. Hat óra öt perckor megcsörrent a telefon. A seriff felkapta a telefonkagylót.

— Mi történt? — kérdeztem rövid szünet után.

— Moreno megölte Mr. Stiles-t.

Gwyneth Stiles magába roskadva ült egy széken a bolt közepén. Abban a pillanatban emelte fel a fejét, amikor beléptünk.

— Az az ember visszatért — súgta. — Azonnal felismertem.

Mr. Stiles hatalmas vértócsában hason feküdt a padlón. A seriff közelebb lépett.

— A halántékán érte a golyó — szögezte le tárgyilagosan.

— Ez az ember visszatért, és én azonnal felismertem — hajtogatta az asszony. — Épen be akartuk zárni az üzletet. Sok vásárlónk volt, hallottuk a rádióban, hogy Moreno megszökött. Ezért úgy gondoltuk, jobb lesz, ha bezárjuk az üzletet. A... a földből bújt elő ez a... és arra kényszerítette a férjemet, hogy álljon ide... ide... A halántékára emelte a fegyvert és meghúzta a ravaszt. Valami olyasmit motyogott, hogy így jár az, akinek nagy a pofája.

— Megsérült? — kérdeztem közelebb lépve az asszonyhoz.

— Én? Ó... ezekre a véraláfutásokra gondol? Az a férfi megütött... vagyis... fellökött. Leestem a padlóra... valamibe beleüthettem az államat. Nem veszélyes...

— Mi történt azután? — kíváncsiskodott a seriff.

— Kiürítette a kasszát. Mintegy 12 000 dollárt vitt el. Nagy forgalmat bonyolítottunk le rövid idő alatt. Ezután kiment... hátrálva... és közben a revolverrel rám célzott.

— Gépkocsin távozott?

— Hallottam a motor zúgását. Nyugati irányba menekült...

— Bizton ön abban, hogy Moreno tért vissza az üzletbe?

— Semmi kétség... ő volt. Miért is ölte meg a férjemet? Meglehet... nem tagadom... néha valóban sokat beszélt, de ez volt az egyetlen hibája.

— Mrs. Stiles — mondta a seriff —, nem akarom halálra rémiszteni, de Moreno bármikor visszatérhet. Ön az egyetlen tanú: a gyilkosság koronatanúja. Az lesz a legjobb, ha besétál velünk a rendőrállomásra.

Az asszony szabadkozott, de a seriff nem tágított a huszonegyből. Az irodában kávéval kínálta az asszonyt. Közben egyre érkeztek a jelentések a terepről. Morenónak nyoma veszett.

Néhány perc múlva óvatosan, de gyengéden megkérdeztem:

— Mrs. Stiles... miért ölte meg a férjét?

Az asszony pillanatokig csodálkozva nézett rám, majd elkezdett zokogni.

— Tudta? Ön mindent tud?

— Ön azt mondta, hogy azonnal felismerte azt a fickót. Moreno innen paróka nélkül és hamis fogsorral a szájában távozott, tehát alaposan megváltozott. Ön nem ismerhette fel a szakácsunkban a betörőt.

— A férjem rosszabb volt ezer ördögnél — mondta megtörten Mrs. Stiles. — Megvert. Neki köszönhetem a véraláfutásokat... Úgy bánt velem, mint egy kutyával. Amikor a rádióban közölték, hogy Moreno megszökött... akkor... úgy döntöttem... hogy... Én öltem meg, hiszen tudják.

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi