1962-ben született Nagykikindán, az általános iskolát Csókán, a középiskolai tanulmányait Zentán fejezte be. 1986-ban az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén, 2020-ban az Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Művelődéstudományi Intézetének kulturális mediáció mesterszakán diplomázott.
1985 és 1996 között az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségében dolgozott, 1996-tól 2001-ig a Képes Ifjúság igazgató-főszerkesztőjeként, 1991-től 1997 májusáig pedig a Napló című szabadelvű magánhetilap tiszteletdíjas munkatársaként. 2001-től a Hét Nap hetilap újságírója, szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese, majd 2020 és 2025 között a fő- és felelős szerkesztője volt.
A 2009-től 2017-ig terjedő időszakban a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöki tisztségét töltötte be.
Három önálló kötete mellett – Köszönöm, jól! (2000), Ördöglakat (2002), Varázspálca nélkül (2013) – több könyv társszerzője, illetve szerkesztője.
| Tóth Lívia cikkei | |
|---|---|
| A sugárnak el is kell jutnia a gyümölcsig | 2006.09.13. |
| Láló és társai | 2006.09.06. |
| Milyen volt a budárok levese? | 2006.08.23. |
| ,,Egy jövő, egy hit, egy szövetség!' | 2006.08.16. |
| Szent István királyunk alkotása maradandó | 2006.08.16. |
| Lassan megoldódnak a gondok | 2006.08.09. |
| Üdülő vagy ülepítő? | 2006.08.02. |
| A trágyahordás ideje | 2006.08.02. |
| Nemzeti falfirka-turizmus? | 2006.07.26. |
| Szikes földön táncolt a kasza | 2006.07.26. |