A mangalica szót a történeti-etimológiai szótár szerint először 1791-ben említik, amikor az ajkai kanásztól elhajtanak „100 darab sertést, rész szerént mangaritzákat rész szerént magyar fajtákat”. A gödöllői Grassalkovich-uradalomban már 1795-ben 110 mangoliczának mondott disznót vásároltak. A mangalica, akárcsak a szalonna szavunk, szláv, szerb—horvát eredetű, a magyar mangalicát ugyanis az 1830-as évektől a Szerbiából behozott sumadia disznóból a szalontai és a bakonyi disznó keresztezésével tenyésztették ki.

Már a honfoglalás korában megtalálható volt itt a vadon élő állatokhoz hasonlóan szaporodó, őshonos, extenzív, vöröses-szürkés fekete, hosszú fejű, felálló fülű, göndör szőrű bakonyi fajta. Valószínűleg a magyarsággal került a Kárpát-medencébe és a Tiszán túlra a nagy testű, hosszú lábú, lelógó fülű, vöröses-barnás szalontai disznó. A XIX. század végére visszaszoruló szalontai fajtát (tájnyelven gicza, siska) az ország keleti részén, főleg Bihar, Szatmár és Békés megyékben tenyésztették. Ahogy a szerb kondákat áthajtották Magyarországon a soproni és a győri állatvásárba, az óriási állományból kis rész elkallódott, megvásárolták, olykor ellopták, és ezek az egyedek keveredtek az itt honos disznófajtákkal. A mangalica a korábban őshonos bakonyi és szalontai fajták, a birtokosok által beszerzett „mangalitza” és a vaddisznó keveredéséből jött létre. Elterjedését jelentősen elősegítette, hogy külterjesen tartható, igénytelen fajta, mely a vaddisznó sok tulajdonságát megőrizte. A lakosság körében egyre népszerűbb lett ez a zsírsertésfajta, melyet akkor törökfajtának, rátznak, mangaritzának vagy mangalitzának is neveztek. Huszonöt év alatt eljutott az ország minden részébe, s teljesen átalakította a sertésállományt.

1833-ban József főherceg Kisjenőn tenyészetet alapított, ahova Miloš herceg akkor már híres állományából vásároltak állatokat. Ezek a sertések fehér, göndör szőrű egyedek voltak, és Kisjenőn kereszteződtek az ott levő állománnyal. A többi magyarországi földbirtokos innen vásárolt tenyészállatokat, s így az ország területén több nagy hírű tenyészet is kialakult. Ilyen volt a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokon létrejött tenyészet, melyet 1865-ben alapítottak. Ezeknek a központoknak a segítségével létrejött egy viszonylag egységes populáció. A mangalica néhány nemzedék alatt annyira alkalmazkodott az alföldi viszonyokhoz, hogy igazi magyar fajtává vált. A leggyakoribb változata a szőke mangalica. Jól hasznosítja a táplálékot, kül- és belterjes tartásra egyaránt alkalmas. Zsír- és hústermelésre is bevált. A mangalicának sok más változata is ismert, hiszen a fajtára hatott a táplálék, a tartás sokfélesége.

Vörös mangalica: A szőke mangalica és a göndör szőrű szalontai sertés keveredéséből jött létre, valamivel nagyobb súlyú és szaporább a szőkénél.

Fecskehasú mangalica: A szőke és a fekete mangalica kereszteződéséből jött létre. Kisebb termetű, de szaporább, mint a szőke változat.

Fekete mangalica: A szerémségi fekete sertés és a szőke mangalica kereszteződéséből jött létre, jobb ellenálló képességű, de gyengébb termelési tulajdonságú volt, mint a szőke változat. A XX. század elején kipusztult.

Vadas mangalica: Igen ritka változat, elsősorban a hegyvidékeken volt jellemző, valószínűleg a szőke mangalica és a vaddisznó véletlen kereszteződéséből jött létre. A legnagyobb csapás a fajtára az 1895-ben kitört sertéspestis volt, mely húsz évig tartott, és 4,5 millió állat pusztulását okozta. Az elhullott példányok 95%-a mangalica volt. Ezután az állomány mérete egyre csak csökkent.

A mangalica húsának minősége kiemelkedő. A sertéshús zsírszövettartalma magas, ami jellegzetes ízt és állagot ad a húsnak. A zsírszövet finomabb és egyenletesebb eloszlása hozzájárul a hús márványozottságához és gazdag ízéhez. A mangalica húsát gyakran nevezik marhahúshoz hasonlónak, mert a zsírtartalom és a hús minősége miatt különleges a textúrája.

A mangalica tenyésztése szakértelmet igényel. Az állatok jól alkalmazkodnak a hazai éghajlathoz és tájakhoz, ami lehetővé teszi, hogy természetes környezetben neveljék őket. A mangalicaegyedek általában szabadon tartott, legeltetett állatok, ami hozzájárul a hús minőségének kiválóságához. A természetes táplálkozás és a szabad tartás teszi lehetővé, hogy a sertések húsának zsírtartalma és a hús minősége optimális legyen.

A mangalica tenyésztése gazdasági szempontból is jelentős. Húsának magas ára és kiváló minősége miatt igen népszerű a gazdák körében. Ám a tenyésztés költséges lehet, mivel a mangalica növekedési üteme lassabb, azaz több időt igényel a megfelelő húsminőség eléréséhez. Húsát nemcsak helyi piacokon értékesítik, hanem exportálják is, ami hozzájárul a mezőgazdaság nemzetközi elismertségéhez. Fontos alapanyaga a híres, spanyol serrano sonkának. A mangalica húsából készült termékek, például a kolbász, a szalámi és a sonka, a nemzetközi gasztronómiában is népszerűek, számos díjat nyertek.

A gazdák szerint a mangalicatenyésztés a piaci nehézségek ellenére is válságállónak bizonyul. A prémium termékeknek köszönhetően ez az ágazat teljesen el tudott különülni a hagyományos sertések piacától, tenyésztésben, termelésben és értékesítésben egyaránt független.