Ezek közül a legnagyobb gondot a vegyszerek alkalmazása során fellépő szermaradvány-szennyeződések, a talajtömörödés, a talajkimerülés, a növényi és állati betegségek és kártevők fertőzéseinek növekedése, valamint a növények és állatok természetes életfeltételeinek drasztikus megváltozása okozta. A felmerülő nehézségek közül mára számosat bizonyítottak, így azt is, hogy a mezőgazdasági termelés során felhasznált vegyszerek és antibiotikumok indokolatlan alkalmazása szennyezi az emberi környezetet, és egyúttal veszélyeztetheti az ember egészségét is. A helyzetet súlyosabbá teszi az a tény, hogy a vegyi anyagok már nemcsak növényi és állati eredetű táplálékainkban fordulnak elő, hanem jelen vannak a talajban, vízben, levegőben is, így környezetünk minden részében.

Ezen problémákat felismerve, térben és időben elkülönülve egymástól különböző gazdálkodási rendszerek alakultak ki és nyertek létjogosultságot, melyek közös jellemzője az egészségesebb élelmiszerek előállítására történő törekvés, a mezőgazdaságból származó szennyező anyagok kibocsátásának mérséklése mellett. Ezeket a gazdálkodási módokat összefoglaló néven ökológiai (más néven biológiai, organikus, szerves biológiai) gazdálkodásnak nevezzük. Az ökológiai gazdálkodás jellegéből és rendszerszemléletéből adódóan kiemelt szerepet tölt be a jó minőségű, egészséges élelmiszerek előállításában, miközben nagy hangsúlyt helyez a környezet védelmére.

Az ökológiai mezőgazdaság egyidejűleg tudományági részterület is. Olyan, a természeti erőforrásokat megőrző komplex mezőgazdasági rendszerek alapjainak és összetevőinek kutatásával, fejlesztésével foglalkozik, amelyekben a termelés alapjában a helyi erőforrásokra alapoz, és minden tevékenységét a biológiai, ökológiai szemlélet határozza meg. Célja a kor követelményeinek megfelelő, de a gazdálkodási hagyományokra és tapasztalatokra építő korszerű ökológiai gazdálkodási rendszer fejlesztése a növénytermesztés és az állattartás különféle területein. Az állattenyésztésben a gazdasági haszonállatok — kiemelten a régi magyar, illetve helyi, őshonos, valamint honosult fajták — tenyésztését takarja.

Az ökológiai állattartás előnyeiről és hatásairól a következőket lehet elmondani. Ez a gazdálkodás 20–30 százalék arányú lehet(ne) országunk mezőgazdaságában. Ez elég az igényes, minőségi humán táplálkozáshoz, a vidékfejlesztéshez, a környezetünk megóvásához, az egészséges önellátás visszaállításához, és a kátyúban lévő állattenyésztésünknek és növénytermesztésünknek is új utat mutathat. 

Az élelmiszer-biztonsági és -forgalmazási kérdések megoldása az elmúlt években jelentős gondot okozott. A szorításból való kilépés hazánkban is túlzottan jól sikerült. Olyan, esetenként összehangolt és állat-egészségügyileg is alátámasztott rendelkezések sora jelent meg, amelyek végrehajtása megölte mind a kisgazdaságokat, mind a háztáji termelőket. Gondoljunk csak a néhány évvel ezelőtt mesterségesen gerjesztett aflatoxin-problémára, mely ellehetetlenítette a kisebb és a közepes tejtermelő gazdaságokat. Szinte megszűnt a háztól való értékesítés, és az önellátás is minimalizálódott. Mindez ellentmond az Európai Unió corki deklarációjának (1992), melynek alapgondolata: a legrövidebb út a termelőtől a fogyasztóig tart. Ezt az utat hozhatja létre a kialakuló előminősített öko- állattenyésztés és -növénytermesztés, mely átvezet a minősített alapanyag- és termék-előállításhoz.

Igazat kell adni annak a gondolatnak, amelyet Reischl (2005) fejtett ki: „Lényeges megkülönböztetnünk a teremtés és a termés fogalmát. Az előbbi a hosszú távú gazdálkodás, a föld művelése, ami kultúrát, kultúrtájat eredményez, az utóbbi a föld minél gazdaságosabb, könyörtelenebb kihasználása, ami gyakran nehezen kontrollálható káros hatásokat indukál, a táj gazdasága leépül, »agrársivataggá« silányul.” Ami az ökológiai állattenyésztést illeti, az európai parlamenti képviselők szerint a tenyésztett fajták kiválasztásakor előnyben kell részesíteni a hosszú élettartamú, betegségeknek ellenálló, lassú növekedésű egyedeket és az őshonos, regionális fajtákat. Mindezek mellett az állategészség megóvásának azon kell alapulnia, hogy erősítsük az állatok természetes immunológiai védelmét és erőnlétét, valamint a megfelelő fajok és állattartási módszerek kiválasztását.

Mindent összevetve, a frissen értékesíthető hús, tej, tojás, vágott baromfi a következetesen szigorú állategészségügyi ellenőrzéssel és az általa előírt feltételekkel bővítené az önellátást, közvetve növelné az állatlétszámot, és hozzájárulhatna a vidékfejlesztéshez.

(Folytatjuk)