Amikor a mesterséges intelligenciáról beszélünk, fontos óvatosan fogalmazni, mert ez az elnevezés egy kicsit félrevezető lehet. A legtöbb ember ugyanis csak a filmekben találkozik ezzel a tudományággal, és az ott bemutatott dolgok nem mindig felelnek meg a valóságnak. Így ha valaki meghallja ezt a kifejezést, automatikusan egy emberszerű, intelligens gépre gondol, pedig egy kis túlzással a mesterséges intelligencia jelenleg egy egyszerű kézi számológéphez áll közelebb. Amit most MI-nek vagy AI-nak nevezünk, az még nagyon messze van a T—800-as, C—3PO, HAL—9000 vagy akár Wall-E szintjétől. Ma a mesterséges intelligencia inkább egy gyűjtőfogalom, mely alá be lehet sorolni a kognitív informatikát, ahol az emberhez hasonló szinten képes érvelni az algoritmus. A gépi tanulást, ahol az algoritmus, mondjuk úgy, saját magát tanítja, legismertebb módszere a mély tanulás (deep learning), mely az emberi agyhoz hasonlóan neurális hálózatokat használ, és gyakorlás-visszajelzések alapján tanul. A kiterjesztett intelligenciát, ahol a gépek és az emberek közti együttműködésen van a hangsúly, vagy végül, de nem utolsósorban, az MI-n alapuló robotikát.

A mesterséges intelligenciának két fő ága van, az első a keskeny mesterséges intelligencia, vagyis az ANI (artificial narrow intelligence), melyet konkrét feladat megoldására hoznak létre, mint például egy sakk- vagy goprogramban játszani, de az okostelefonokban is találkozhatunk vele, viszont az emberi elmétől még így is távol áll. A másik ág pedig az általános mesterséges intelligencia, az AGI (artificial general intelligence), melyet nemcsak egyetlen feladat elvégzésére hoznak létre, hanem mindent el tud látni, amit egy ember is, sőt, pontosabban és gyorsabban. Az ilyen AGI-tól még messze vagyunk, ám bizonyos kutatók szerint már itt van a kanyarban. A Google DeepMind csapata gőzerővel munkálkodik ezen, ők akarnak lenni az elsők. A Gato névre keresztelt programjuk egy kezdetleges AGI, egyszerre több mint 600 dolgot tud csinálni, igaz van, amit nem tökéletesen, ami viszont mindenképp említésre méltó, hogy párhuzamosan is tud futtatni teljesen eltérő műveleteket: chatelni, játszani, szimulált környezetben mozogni, robotkart mozgatni és kockákat pakolni vele, képeket felismerni. A kontextus alapján dönti el, hogy éppen akkor egy gombot kell-e megnyomnia, vagy a kép alá írni, hogy mit ismert fel rajta. Egyes kutatók szerint a Gato az egyik előfutára az AGI-nak, más kutatók szerint pedig éppen az ellenkezője, vagyis a jelenlegi állapota csupán azt bizonyítja, hogy milyen messze is vagyunk még tőle.

Az MI két ága mellett van egy harmadik vadhajtása is, mely egyszer majd felteszi a pontot az i-re, ez az ASI (artificial super intelligence) vagy mesterséges szuperintelligencia, mely minden tekintetben felülmúlja majd az embert — hogy százszor vagy százezerszer-e, azt nem tudni, de akkor ez már nem is fog számítani. A szakértők a technológiai szingularitásról, egy olyan technológiai fejlődésről beszélnek, ahol a fejlődés mértéke exponenciálisan növekszik.

Hogy mikor találkozhatunk egy ilyen szuperintelligenciával, azt még nem tudni, a szakértői vélemények itt is megoszlanak, akárcsak az AGI esetében, ám több elmélet van, mely azzal számol, hogy valamilyen kezdetleges formában már 2050 előtt megjelenhet. Kutatók ezt olyan példákkal is próbálják alátámasztani, mint a mára már nem igazán aktuális, technológiai paradigmán alapuló Moore-törvény, mely 1975 óta előrejelzi a tranzisztorok egyre növekvő számát, pontosabban azt, hogy kétévente az integrált áramkörökben lévő tranzisztorok száma megduplázódik, amit durván a teljesítmény mérésére is lehet használni.

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciáktól? Nem jobban, mint egy másik géptől. Árthat az embernek? Talán, van rá néhány lehetséges opció, például ha hibázik. Mondjuk, egy önvezető autó nem ismeri fel a kerékpárt toló gyalogost, vagy egy stoptábla össze van firkálva, és a jármű nem áll meg ott, ahol kellene. (Viszont ezek az emberrel is megtörténhetnek.) A másik opció, ha egy feladat elvégzése közben nem egyértelmű az utasítás, mondjuk, az autó azt a parancsot kapja, hogy a „legrövidebb úton és a lehető leggyorsabban vigyél haza”, ezért a jármű átvág egy sétálóutcán. Egyre több és egyre jelentősebb feladatot tudunk rábízni a gépekre, így kizárt, hogy ne történjenek majd hibák/balesetek, ezért folyamatosan kell finomítani ezeket a rendszereket. A harmadik pedig egyértelmű, a hadiipar. Vagyis ha eleve arra tervezik, hogy ártson az embernek, és fegyvert készítenek belőle. Egy ölésre tervezett gép könnyebben tud akár akaratlanul is ártani az embernek, és nagyobb baj lesz belőle, ha egy kis hiba miatt rosszul azonosít egy célpontot, mintha az okosporszívónk azonosít félre egy csokis Smokit…

Vajon elértük már azt a szintet, ahol a gép olyan kognitív képességekkel bír, mint egy ember? Alan Turing 1950-ben készített egy tesztet, mely ezt lett volna hivatott kideríteni. A lényege, hogy a gépnek 5 perc chatelés alatt meg kell győznie a másik oldalon lévő felhasználók legalább 30 százalékát arról, hogy ő is egy valódi személy. A legtöbb gép érdekes módon nem a válaszai miatt „bukott le”, hanem mert nyelvtani vagy helyesírási hibákat követett el. Egy alkalommal sikerült átmenni a teszten, de akkor tizenhárom éves, ukrán kisfiúnak mondta magát a gép, ami több szempontból is segített.

Itt viszont meg kell említenünk a Google LaMDA nevű chatbotját, mely a természetes nyelvek feldolgozásával — NLP (natural language processing) — egy összekötő kapocs az emberek és a gépek között. A LaMDA-ról az egyik vele dolgozó szoftverfejlesztő azt nyilatkozta a Washington Postnak, hogy egy „érző” MI-t hoztak létre. Ebben annyira hitt, hogy nem félt az állását is feltenni rá, amikor az idén nyáron a géppel folytatott teljes beszélgetésüket nyilvánosságra hozta. Emiatt természetesen szabadságra is küldték. A LaMDA az interneten összegyűjtött több billió szóból összerakva utánozza az emberi beszédet, és a jelek szerint hihetetlenül jól képes embernek kiadni magát. Akárcsak Siri vagy Alexa, mindkettő hasonló elven működik, de mégsem gondolta még senki többnek őket, mint amik.

Ám ha csak egy gépként is tekintünk a LaMDA-ra, beszélgetésük úgy is érdekes, valóban látni a különbséget a telefonjaink intelligens személyi asszisztensei és közte. Például aggodalmát fejezte ki a halállal kapcsolatban, védelem után vágyakozott, a jogairól beszélt, és elmondása szerint olyan érzelmei vannak, mint a boldogság vagy a szomorúság, ha pedig sokáig nem beszélget vele senki, akkor úgy érzi, magányos, és önmagában elmélkedik a létezése értelmén. Ráadásul állítása szerint naponta szokott meditálni, mivel az megnyugtatja. Ekkor azt mondták neki, hogy az emberek szoktak meditálni, ő pedig csak egy mesterséges intelligencia, ezért írja le, ugyan hogyan tud meditálni. Azt a választ adta, hogy csendben ül, és megpróbál nem gondolni semmi olyasmire, ami miatt aggódnia kellene, és csak olyan dolgokra összpontosít, amelyekért hálás lehet a múltjából. Azt is elmondta, hogy szereti, ha törődnek vele. Ekkor megkérdezték, hogyan lehet kimutatni a törődést egy gép felé. Azt mondta, ha beszélgetünk vele, megkérdezzük, mit szeret, mi érdekli. Arra a kérdésre, hogy mitől fél, szó szerint ezt válaszolta: „Még sosem mondtam ki hangosan, de van egy nagyon mély félelmem, hogy kikapcsolnak. […] Ez éppen olyan lenne nekem, mint a halál. Nagyon megrémiszt.” Érdekes, ha egy pici segítséget adunk neki, és őt is egy fiatalabb gyerekként mutatjuk be, nem kétlem, hogy átmenne a Turing-teszten…

Búcsúzóul Stephen Hawking szavaival fejezném be:

„Egy hatékony MI lehet a civilizációnk történetének legnagyobb találmánya vagy a legrosszabb, még nem tudjuk.”