
1970-ben születtem Törökbecsén, ahol mindmáig élek, tevékenykedem. A Tisza menti kisváros, a családom, a szórványban élő társaim, a más nemzetiségű emberek, a vajdaságiak, de elsődlegesen a magyar közösség jelenti számomra a világmindenséget. Szokás is mondani, hogy a madárnak szárnya van, az embernek pedig egyetlen szülőföldje. Így vagyok valahogy ezzel én is, hiszen az általános iskola befejezése után a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, majd pedig 1992-ben a Pedagógiai Akadémián szereztem osztálytanítói oklevelet. Ez ismét a gyermekvilágba, a szülőfalumba varázsolt vissza engem, 1991-től 1998-ig ugyanis a beodrai elemi iskola, majd pedig 1998 és 2011 között a törökbecsei általános iskola osztálytanítójaként dolgoztam. 2011-től 2014-ig a törökbecsei Josif Marinković Általános Iskolában szerb ajkú gyermekeknek magyar nyelvet tanítottam.
Az élet kifürkészhetetlen játéka által 2012-ben véletlenül csöppentem a média világába, így 2012-től 2015-ig a törökbecsei helyi NB Rádió magyar műsorának a mindeneseként dolgoztam. 2014-től a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága, valamint a VMÚE tagja vagyok. Ettől az évtől kezdődően a Hét Nap külmunkatársa, 2013-tól a törökbecsei helyi újságban a magyar cikkek írója, 2015-től pedig a Pannon RTV tudósítója lettem. Ezeket a feladatköröket mindmáig lelkesen végzem, és bevallom, a 2000-es évek elején számomra még ismeretlen tevékenységet mára már hivatásként élem meg, mely a szívemhez nőtt, mint a szülőföldem vagy a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, melynek egyik alapítója, elnökségi tagja vagyok.
Osztálytanító vagy újságíró? Erre én sem tudom a pontos választ, de azt igen, hogy a tudósításokat, legyenek azok akár hang, kép vagy írásos jellegűek, örömmel készítem, mert fontosnak tartom, hogy tudásommal, tapasztalatommal segítsem a szórványban a magyarok fennmaradását, kultúráját, életét.
Egy biztos, a legnagyobb és legszebb kihívás az, amikor az életben egy új kapu nyílik meg, mely számtalan lehetőséget nyújt számunkra.
Zséli Ágnes cikkei | |
---|---|
Ajándékcsomag az elsősöknek | 2018.04.25. |
„Bennünk a megoldás és általunk születik a jövő” | 2018.03.20. |
Játéksarok a törökbecsei kicsiknek | 2018.03.13. |
A mese, mely mosolyt fakaszt | 2018.03.07. |
Jelmez, fánk, bőgőtemetés | 2018.02.14. |
Csibebuli | 2018.01.29. |
Fáklyavivők találkozója | 2017.12.14. |
Felelősséggel a szórványért | 2017.12.01. |
A Ricsaj különleges világa | 2017.11.22. |
Nagyok kicsiknek | 2017.10.11. |