A pártok és a politikusok szerepéről

A döntéshozatal megértése érdekében lett kidolgozva a politikai rendszer elmélete, melyben fontos szerepet kaptak a pártok. A társadalom felől igények és követelések fogalmazódnak meg, melyeket a pártok közvetítenek az intézmények felé, majd a döntés meghozatala után ezek szankciók és jutalmak formájában öltenek testet. A vita szempontjából, ha magukat a kisebbségi pártokat vesszük alapul, tényként kezelendő, hogy a vajdasági magyarság képviseletét ma egyetlen párt tudja ellátni mind tartományi, mind pedig országos szinten. A Vajdasági Magyar Szövetség húszéves munkája során sikeresen növelte szavazótáborát (még ha ez abszolút számban csökkenő tendenciát mutat is), mellyel hegemón státuszt vívott ki a vajdasági pártpalettán a magyarság képviseletére. Véleményem szerint a jelenleg folyó politikai csatározások hátterében az áll, hogy hosszú idő óta egyetlen párt hoz döntéseket a magyar közösséget érintő erőforrásokról (a Magyar Nemzeti Tanács forrásai, a tartományi szint döntései, az országos parlamenti képviselet vagy a médiában való megjelenések lehetőségei). Dr. Mészáros Zoltán jegyezte meg a plurális demokrácia fontos követelményét, mely látszólag a vajdasági magyar közösség számára is megadatik, hiszen öt-hat kisebbségi párt is van, melyek viszont nem tudnak kihívóként megjelenni a hegemónnal szemben, mivel tartósan el vannak zárva az erőforrásoktól. Eme helyzet pedig automatikusan életre hívja bennük az elégedetlenséget, melyet leghatásosabban a médián keresztül tudnak közvetíteni a potenciális választóik felé.

Az aktuális helyzetben viszont már a hegemón VMSZ-en belül is elhangzottak bírálatok, melyek összekapcsolódtak az értelmiség körében megjelenő hangokkal. Egy demokratikusan működő pártban természetes, hogy különböző érdekcsoportok vesznek részt a munkában, és az elképzeléseik eltérőek. A párton belüli erőviszonyok határozzák meg, hogy melyik csoport erősödik meg, és képes befolyásolni a párt irányvonalát. A probléma akkor válik nyilvános diskurzussá, ha a párt belső csatornáin ez lehetetlenné válik. Ha egy párton belül a döntés egyetlen személy kezébe kerül, vagy egy szűk csoport hozza meg bármiféle párton belüli egyeztetés nélkül, akkor a másként gondolkodók kénytelenek a nyilvánosság elé tárni nézeteiket, és nyomást gyakorolni a pártvezetőségre. Fontos megjegyezni, hogy a mai politikai viszonyok között a centralizált irányítás teszi leginkább lehetővé a gyors döntések meghozatalát, valamint ehhez nagymértékben hozzájárult a politika perszonalizálódása, vagyis adott esetben a pártelnökök szerepének felértékelődése. Ez a pártelnöki attitűd elitista szemléletet tükröz, tehát egy felülről irányított szervezetre van szükség, ahol a vezető dönti el, hogy mely témában kikkel konzultál, és egyszemélyi döntést hoz. Ha egy alulról építkező, a tagszervezetekben felmerülő gondokat összegyűjtő bázisdemokratikus szervezetről van szó, akkor a párt hatékonysága kerül veszélybe.

Az értelmiség szerepe a döntéshozatalban

Minden sikeres politikai párt mögött kialakul egy értelmiségiekből álló holdudvar, mely segíti a párt munkáját. A VMSZ esetében sem történt ez másként, az elmúlt időszakban igen sokan részesei voltak ennek a körnek. A korábban vázolt pártvezetési stílus következtében azonban sokan értelmetlennek látták a részvételüket, és hangot is adtak csalódottságuknak. Ne feledjük azonban, hogy a hegemón magyar párt olyan pozíciók „adományozása” felett rendelkezik, amelyek az értelmiség egzisztenciális fennmaradását is lehetővé teszik. Nem véletlen, hogy azok adnak hangot elégedetlenségüknek, akik vagy kikerültek ezekből a pozíciókból, vagy a politikai ráhatástól elzárt közegben tevékenykednek, és már nincsenek függési viszonyban. Térjünk vissza az értelmiség szerepére a döntéshozatalban, itt ugyanis a vitában egy szürke zóna található.

Dr. Korhecz Tamás hívta fel a figyelmet arra a fontos különbségre, hogy „a szakemberek nem tudós értelmiségiek, hanem olyan képzett emberek, akik tisztviselőként dolgoznak a közszférában, és egy-egy szakterületen naprakész, alkalmazható szaktudásuk van, ismerik a szakma szabályait, érvényes protokolljait, vívmányait, és hatékonyan alkalmazzák őket”.
Hogy valaki köztisztviselővé váljon, ahhoz esetünkben még valamilyen pártkötődése is kell hogy legyen. A szerbiai politikai gyakorlat ugyanis az amerikai zsákmányrendszert részesíti előnyben, melyben minden köztisztviselői pozíció a választási zsákmány része. A VMSZ esetében ez hatványozottan megfigyelhető, mára ugyanis az értelmiség kiszolgáltatottá vált, és a párt vagy az MNT jóvoltából olyan pozíciókat kaphat meg, amelyeket pártkötődés nélkül lehetetlen lenne megszerezni.

Az eltérő véleményen levő értelmiségi kiszorul a döntés-előkészítési szférából, mivel a pártok a nézeteikhez közelebb álló alternatívák közül fognak választani. Ebben a szakaszban értékelődne fel a civil szférával való egyeztetés, mely Szerbia esetében nagyon gyenge, továbbá hiányoznak azok az érdekérvényesítő és lobbicsoportok is, amelyek még tudnának hatni a kormányzatra. A vajdasági magyar értelmiség éppen a kiszolgáltatottsága miatt nem tud egységesen fellépni a közösséget érintő javaslatok ellen, így a nyilvánosság által próbál nyomást gyakorolni.

Námesztovszki Zsolt értekezett a tudatos értelmiségi választóról és a választásokról. Ha a klasszikus demokrácia jellemzőiről beszélünk, akkor a szavazó valóban teljes körűen tájékozott, és a választásokon mandátumot ad a politikusnak egy-egy ügyben való döntésre. A mai politikai életben azonban a tömegtájékoztatási eszközök és a témák sokszínűsége miatt a választók a világban mindenhol racionálisan tájékozatlanok — az értelmiség is, hiszen képtelenség minden egyes témáról tudatos véleményt kialakítani az oktatásügytől a biztonságpolitikán át a költségvetésig, vagyis racionális tájékozatlanság alakul ki, mely párosul a vezérdemokráciával, így a választásokon a politikusok felhatalmazást kapnak, hogy a média által befolyásolt szavazók bizalmát megszerezzék.

Hivatástudat és a jövő értelmisége

Az értelmiség és a szakmaiság témakörénél véleményem szerint fontos volna a hivatástudat fogalmának beemelése is. Erre azért van szükség, mert szerbiai viszonylatban a szakmaiság igen katasztrofális képet fest, csakúgy mint az objektivitás. Námesztovszki Zsolt utalt a magánegyetemekről kikerülő szakemberek szakmai színvonalára. Valljuk be, ha valaki megszerzi az egyetemi diplomáját, és sikerül is elhelyezkednie a közszférában, viszont hiányzik belőle a szakmai tisztelet, akkor egyszerű pártkatona lesz szakmai maszk mögött, nem pedig objektív szakember, akire a professzionális döntések előkészítéséhez és végrehajtásához van szükség. Jelenleg a pártvezetőség által „megrendelt” eredmények születnek meg „szakmai” kompetenciával, de szubjektív módon.

Tegyünk fel egy egyszerű kérdést arról, hogy hol is kaphatnak megfelelő tudást ezek a leendő értelmiségiek. A magyarság körében tapasztalt elvándorlási hullám vajon mennyi fiatalt fog hagyni a későbbi generációk számára? Lesz még magyar értelmiség Vajdaságban? Ha igen, akkor milyen képzést fog kapni? A Szabadkai Egyetem „elhallgatása” következtében érzékelhető, hogy a vajdasági hallgatók a magyarországi felsőoktatásban megüresedő helyeket töltik be. Jobb-e számunkra, hogy külföldön szerzik meg szakmai ismereteiket, majd egy kis részük visszatér, és megkezdi küzdelmes harcát a létfenntartásért? Vagy fiataljaink úgyis dönthetnek, hogy Szerbiában tanulnak tovább, és vállalják a korszerűtlen tudással járó munkanélkülisorsot. A magyar közösségnek és értelmiségnek ezzel a témával is sürgősen foglalkoznia kell. Hiába van vajdasági magyar pártunk, hiába élhetünk a kulturális autonómia lehetőségével, ha lassan elfogy a magyar nemzetiségű szavazótábor.

A VMSZ politikai vezetősége elzárkózik bármiféle párbeszéd elől, és elkezdte szankcionálni a párttagjait, illetve a holdudvarát. A konfliktus egyetlen megoldása a párbeszéd lehet, melyre a csalódott értelmiség részéről volna akarat, a pártvezetőség viszont nyerő pozícióban érzi magát. Ennek következtében jelent meg a Magyarországról másolt balliberális értelmiségi szófordulat a barát-ellenség kategóriapáros értelmében. Korábban azokat zárták ki a „jó magyar közösségből”, akik más országos pártban politizáltak magyarként, jelenleg viszont az értelmiség kezd az ellenség szerepkörébe szorulni, és tudjuk, hogy ez milyen következményekkel járt a múltban. Remélem, hogy a mi közösségünkben nem következik be a többség zsarnoksága.

Olvassa el az értelmiségi-eszmecseréhez kapcsolódó írásainkat is:

Dr. Mészáros Zoltán:
Az értelmiség és a politika
Dr. Korhecz Tamás:
Értelmiség — a szakmaiság és a politika
Dr. Námesztovszki Zsolt:
A gondolat ébredése
Dr. Takács Zoltán:
Értelmiség — politika — kontra(és civil-)szelekció
Dr. Dévavári Zoltán:
A forradalom felfalja gyermekeit (Válasz és hozzászólás)
Dr. Novák Anikó:
Nekem is van egy álmom