Ha a vajdasági magyar pártvezérek Mohamedán próféták lennének, most bizony nem mernék élcelődni a számlájukra, mint a dánok a karikatúrákkal. Mivel azonban ők már a saját házuk táján sem próféták, némi lelkiismeret-furdalással ugyan, de - mégis megteszem ezt. Azért a ,,némi lelkiismeret-furdalás', mert annak idején rájuk szavaztam. Mondanom sem kell talán, hogy az óbecsei polgármester-választás ébresztette fel bennem ismét a magyar összefogás tényét és lehetőségét. Ha ugyanis nem három magyar jelölt indul hét szerb párt jelöltjével szemben, akkor az összeadott magyar szavazatok alapján biztos lett volna az első hely. Mi azonban bizonyítottuk a világ előtt, hogy három ember csak egyfelé húzhat. Maga felé! Az óbecsei magyar polgármesterjelöltek ezt egyidejűleg tették - háromfelé.
Mind gyakrabban foglalkoztat a gondolat, hogyan lehetne egy igazi, vajdasági magyar pártvezért választani. Talán úgy, mint ahogyan a pápát választják. Bezárni őket a szabadkai Magyar Házba, esetleg a szerb radikálisok óbecsei otthonába vagy a temerini Kertbarátok helyiségeibe, és addig nem kiengedni őket, amíg fehér füst nem száll a kéményen át. Ebből a fehér füstből tudnánk, hogy lelkük a mennyekbe emelkedett. ,,Isá por es homou vogymuk' - ahogyan őseink mondták. Mint igazi pártonkívüliek. És amíg az ártatlan és magasztos fehér füst szállna a magasba, jelezve a vajdasági magyarság egységét, nekünk választópolgároknak a bőr sülne le a pofánkról, hogy szemünk láttára ilyen nyilvánosan kibabrálnak velünk. Mert az nem igaz, hogy a három magyar párt nem tudta: közös jelölttel biztos győzelemre mehettek volna. Valakik azonban valamivel, vagy valahogyan meggyőzik őket, hogy széthúzásuk az itteni magyarság érdekeit szolgálja. Ha viszont ezt meggyőződésből teszi, jó volna tudni - ki győzte meg őket. Nem hinné, hogy most boldogok azok a jelöltek, akik csak néhány száz szavazatot kaptak, ötöd-tízedannyit, mint az első két helyezett. Ez valószínűleg valakinek jó, de az biztos, hogy nem nekünk, vajdasági magyar kisebbségnek. Arra persze gondolni sem merünk, hogy mit jelentett volna az óbecsei polgármester-választáson egy igazi magyar összefogás. Például biztosan bekerült volna a furcsaságok és képtelenségek könyvébe.
Vagy arra a népi hagyományra hivatkozzunk, hogy: három a magyaré? Esetleg mondjunk negyediket is - vagy inkább csak mutassuk?