A Donát úti szomszédasszony, Barabásné özvegyen, egyedül nevelte a fiát, Karcsit. Egészen 1989. december 21-e borongós napjáig, amikor a fiú utoljára indult el otthonról. Az asszony később tudta meg, hogy déltájt a főtéren gyülekezőkhöz csatlakozott. A tüntetők zárt sorokban érkeztek Kolozsvár nagy üzemeiből, gyáraiból, intézményeiből, eleinte csendes-szemrehányóan álltak a New York Kávéház előtt, háttal a Mátyás szobornak, s csak gyűlt, duzzadt az emberár, amíg megtöltötte a teret. Aztán a százezresre szaporodott tömeggel szemben, a Jókairól Napocára átkeresztelt utca felől, a szászfenesi kaszárnyából oda vezényelt egyenruhásokat sorakoztattak fel. A két szakasznyi sorkatona mögött fekete ruhás, rohamsisakos kommandósok, az antiterroristának nevezett egység martalócai meredtek a tömegre. Ekkor néhány fiatal kiállt az útkereszteződésben a tömeg elé, s elhangzott az első jelszó: Szolidaritást Temesvárral!... Eleinte csak az első sorokban állók skandálták, aztán mind többen, egyre hangosabban, végül hatalmas hangorkán söpört végig az addig néma beletörődéssel szenvedő erdélyi városon: Le a diktatúrával!... Le Ceausescuval!... Le a kommunizmussal!... Fél évszázad sanyargattatását kiáltotta világgá Kolozsvár népe azon a borongós decemberi napon. Az elembertelenítő, megalázó kényszerűségeket. A nincstelenséget. A fokozatos társadalmi és emberi leépülés keservét. A sötétséget, amely alkonyat után rázuhant az országra. A hideget, mert erőtlenül pislákolnak a gázégők, nincs meleg mosogatóvíz, nem lehet fürödni. Éjszakánként ki kell állni a hússorba a fejadagért. Jegyre adják a kenyeret, a cukrot, az olajat, a lisztet, a kávét, a hiány kitakarította az üzleteket, leseperte a polcokat. Össztársadalmi játék kitalálni, hogy holnap melyik töltőállomásra visznek üzemanyagot, mert oda még ma be kell állni. A sorba. Amely olyan hat kilométernyi, a feleki tetőig ér. S ha épp előtted fogy ki a benzin, nem káromkodhatsz, nem szidhatod azt, aki ezt teszi veled, mert ott a Securitate mindent halló füle, és ökölbe szorult keze, amely utolér. Mindenütt jelen van: az utcán, a munkahelyeden, a házadban, a hálószobádban, mindenütt! S akkor eljön az este. Nincs közvilágítás, a sötétben nem ajánlatos kimozdulni a házból. A televízió egyetlen csatornája kétórás műsort sugároz. A Vezérről. A Vezér munkalátogatáson, amint értékes útmutatásokat ad a gyári dolgozóknak. A dolgozó földműveseknek. Az építőknek, a kutatóknak, az oktatóknak, mindenkinek. Együtt az akadémikus Elvtársnővel. És ez így megy nap-nap után, egyformán és megszakítás nélkül, két órán át. Utána felöltözik az ország a lefekvéshez. Pizsama helyett melegítő, arra gyapjúszvetter, nagykabát, meleg zokni, pléd, paplan, hogy ki lehessen bírni reggelig. S reggel kezdődik minden elölről.
Ez mind benne volt abba a keserves kiáltásba, ami feltört a város melléből: Le a diktatúrával!
Aztán eldördült a sortűz.
A főtéren, a Monostori út elején a sörgyárnál, és a Continental Szállónál is rálőttek a tüntetőkre. Ezen a borongós decemberi napon összesen 26-an vesztették életüket, 52-en pedig megsebesültek.
Özvegy Barabásné fiát, Karcsit az első sortűz leterítette. A sebesültek bevonszolták magukat a kapuk alá, onnan éjszaka szállították el őket a mentősök. A holttestek ott hevertek sötétedésig elrettentésül, nem volt szabad hozzájuk közelíteni.
Másnap reggel a vértócsák körül gyertyák égtek.
X
Ezután következett tizenhat évnyi halottgyalázás. Még Iliescu államfői regnálása idején, első fokon a kolozsvári bíróság felmentette a vádlottakat. Sőt, egy évvel később híre ment, hogy a sortüzet vezénylő Ilie Dicu őrnagyot ezredessé léptették elő, majd jutalomnyaralásra Olaszországba utazott, hogy kipihenje a hosszadalmas per fáradalmait... Országos felháborodást váltott ki a másodfokú ítélet is, amely a bűnösök nagy részére felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. Végül néhány nappal ezelőtt a Legfelsőbb Bíróság kimondta a felperesek igazát, és elutasította a vádlottak által benyújtott fellebbezést: Ioachim Moga, a megyei pártbizottság első titkára nyolc évet, Iulian Topliceanu, a negyedik katonai hadtest parancsnoka tíz évet, Valeriu Butea, a szászfenesi kaszárnya parancsnoka kilenc évet, Ilie Dicu őrnagy tizenöt évet tölt börtönben.
Tizenhat év után végre ítéletet hirdettek a kolozsvári sortüzek ügyében, a vétkeseknek pedig bűnhődniük kell. Sovány vigasz özvegy Barabásnénak, akinek Karcsi fiát már nem adhatja vissza senki. Élt huszonegy évet. Nyugodjon békében.