* Mi volt az első reakciója a Pro Urbe díj hallatán?

— Amikor megtudtam, éppen a tengeren voltam, és nagyon megörültem a hírnek. A gyermekszínház ezt megérdemli, főleg, mivel az idén vagyunk kilencvenévesek. Sokat dolgozunk, én pedig becsülöm a munka eredményét. Mi mindig igyekeztünk, hogy a közönség széles spektrumát megszólítsuk, tehát nem a saját ízlésünk szerint alakítottuk a repertoárunkat. 1934. december 25-én volt az első előadás a színházban. Olyan korban élünk, amikor állandóan tanítanunk kell a közönségünket, de nem hunyhatunk szemet a mai trendek felett sem, így mi is különféle tartalmakat, stílusokat kínálunk fel, természetesen előtérbe helyezve a bábszínházat, és tesszük mindezt nehezített körülmények között. Elég, ha csak annyit mondok, hogy Szerbiában nincs bábszínházi, bábrendezői képzés, így kénytelenek vagyunk magyarországi vagy például bolgár rendezőket hívni. Nagyon büszke vagyok a társulatra és a gyermekszínház csapatára, mert az elmúlt tíz évben nagyon sok sikeres előadást hoztunk létre, több fesztiválon is részt vettünk, ahonnan díjakkal tértünk haza.

* A Szabadkai Gyermekszínház miben más, mint Szerbia többi gyermekszínháza? 

— Mi vagyunk a második legrégebb óta működő gyermekszínház az országban, két évvel előttünk nyitotta meg kapuit az Újvidéki Ifjúsági Színház. Ráadásul mindketten az úgynevezett Sokolski Domokban kezdtünk működni. A Szabadkai Gyermekszínház létrejötte Oton Tomanićnak köszönhető, akiről vajmi keveset tudunk, ezért elhatároztam, hogy nyugdíjas éveimet az ő életművének feldolgozásával fogom tölteni. Oton mérnök volt, aki Szlovéniában dolgozott, több bábelőadást látott, melyeket nagyon megszeretett, így hobbiból elkezdett ezzel foglalkozni. Írt, rendezett, majd Szabadkára költözött, így neki köszönhetően jött létre a bábszínház. Nekünk sosem volt ambíciónk, hogy felnőttekhez szóljunk, kizárólag a gyerekekhez. Ők a célközönségünk, nekik készítjük az előadásainkat, sőt, időnként velük együtt, hiszen van saját drámaszekciónk is, melyet fiatal művészek vezetnek. Én egy régi generáció tagja vagyok, aki őszintén és szenvedéllyel végzi a munkáját, mert hiszem, hogy csak így lehetséges.

* Hogy látja, miben más gyermekek számára készíteni előadásokat?

— Ez különleges privilégium, ahogyan az is, hogy ezzel a szakmával foglalkozhatunk, hiszen játszunk, kreatív a munkánk, mások erről csak álmodoznak, mi pedig ezért kapjuk a fizetésünket. Azt nem mondom, hogy nehezebb gyerekek számára készíteni előadást, egyszerűen csak nagyon más. Életre kell kelteni egy tárgyat, elhitetni a gyerekkel dolgokat, bevonzani a mesevilágba. A gyermek soha nem hazudik, a legőszintébb közönség. Ha valami nem tetszik neki, azt jelezni fogja. S az itt dolgozó színészek is egy picit megmaradnak gyermeknek.

* A Szabadkai Gyermekszínháznak magyar és szerb nyelvű előadásai is vannak, ez sem jellemző az ország gyermek- és bábszínházaira.

— Egyáltalán nem, olyannyira, hogy mi vagyunk az egyedüli gyermekszínház, amely magyar nyelven is készít előadásokat, ráadásul ugyanannyi magyar bemutatónk van évadonként, mint szerb. Számomra Ljubiša Ristić színháza meghatározó élmény volt, akkoriban valóban Szabadka volt a szerbiai színházi világ közepe. Soha nem felejtem el az ő misszióját, ez szerintem akkor ott mindannyiunkra óriási erővel hatott. Valószínűleg nem fog Szabadka minden egyes gyermeke színházba járni, ráadásul az online világ, a közösségi oldalak elcsábítják nagy részüket, ezzel nem könnyű harcba szállni, de feladni nem lehet. Ráadásul a bábművészet a legteljesebb a művészetek közül, hiszen minden benne van. Mozgás, báb, színészet, hang, és sorolhatnám.

* Évadonként több új előadás jön létre. Hogy érzi, megfelelő a színház támogatottsága?

— Mi soha nem panaszkodtunk arra, hogy nincs elég támogatás, mert már régen rájöttem, hogy a színházaknak soha nem lesz elég pénzük. De akkor sem volt, amikor belépőt sem szedtek a gyermekszínházakban, amit a ’90-es évek közepén kezdtek el. Elmondhatom, hogy azóta nincs kevesebb nézőnk, sőt, lehet, hogy még több is van, de mindeközben muszáj szélesítenünk azon platformok körén, amelyeken a gyermekekhez szólhatunk. Egy színházban egyébként nincs demokrácia, hiszen az anarchiához vezetne. Mi városi színház vagyunk, de folyamatosan pályázunk is, egy ilyen sikeres pályázatnak köszönhetően tudtunk technikai felszerelést vásárolni, így a koronavírus korszaka óta saját kis minitelevíziónk van, melyhez kezdetben óriási segítséget nyújtott a Pannon Televízió, amiért a mai napig hálás vagyok. Ezeket a videós tartalmakat is beépítettük a munkánkba.

* Egy másik különleges programjuk a Pelenkás Színház, melyet nulla—három éves babáknak ajánlanak.

— Ezt a formát először Kecskeméten láttam, és lenyűgözött. Azt mondtam, nálunk is lesz. Felkértem a magyarországi kollégákat, hogy segítsenek, és azóta minden évben van egy bemutatónk. Ezt már az elején megígértem, és én mindig tartom a szavam, főleg, ha gyermekekről van szó. Azt hiszem, ez az egyik olyan projektumunk, amelyre a legbüszkébb vagyok. A közönség is imádja, rendszeresen járnak hozzánk kismamák, családok a kisbabáikkal. A másik, amit mindenképp kiemelnék, az az, hogy az elmúlt tíz év során több mint harminc fiatal színész fordult meg nálunk, játszott főszerepet, tiszteletdíjas munkatársként. Ezt a jövőben is praktizáljuk, hiszen rengeteg az ifjú tehetség, aki tele van célokkal, és ha ebben egy kicsit segíthetek, azt kötelességem meg is tenni.

* Mi várható ebben az évadban?

— Négy bemutatóra kötelez bennünket a fenntartó, két magyar és két szerb nyelvű előadásra, de általában sokkal többet hozunk létre. Az országban 7 bábszínház van, mind városi fenntartású, s mindenhol más a támogatottság mértéke, így természetesen senki sem elégedett az összeggel, mi sem, de mint mondtam, nincsenek illúzióim, két lábbal állok a földön. Mi ezt a gyermekekért csináljuk, és néha áldozatot kell hoznunk. Soha nem menekültünk a gondok, a felelősség elől, éppen ellenkezőleg: kihívásként éltük meg a problémákat. Általában több mint hat bemutatónk van, mert sok az általános iskola, sok a gyermek, kellenek az új tartalmak, előadások. Mi itt közönséget is nevelünk, hiszen akik gyermekként megszeretik a színházat, azok felnőttként is járni fognak. Ez nevezhető egyféle missziónak is. Már most vannak fesztiválmeghívásaink, például Ankarába, de tavaly Oroszországba is eljutottunk, aminek nagyon örülök. A repertoár összeállításában sokat segített Meczner János, aki a Budapest Bábszínház igazgatója volt sok évig, rendező, dékán. Ő ajánlott ottani fiatal bábrendezőket, akiket tehetségesnek gondolt. Nálunk kezdte karrierjét Lázár Helga, Csató Kata, Vörös András, Szenteczki Zita, és sorolhatnám. A mostani évadban rendez majd többek között Puskás Zoltán, Lénárd Róbert, Andrej Boka, de lesz ősbemutató is Góbi Rita rendezésében.