Nemrég zajlott le az anyanyelv nemzetközi napja. Nálunk is lezajlott. Elég sok anyanyelv fordul elő nálunk, még előfordulnak, ki tudja, meddig. Néha a világ figyelme az anyanyelvek felé fordul, erre szolgál az anyanyelv nemzetközi napja is, amely az év háromszázhatvanöt napja közül az egyik. A marad...
Szóval nálunk is lezajlott az anyanyelv nemzetközi napja, beszédek is elhangzottak, mégpedig anyanyelven. Ez külön bensőségességet kölcsönzött a lezajlásnak. Mindenki a saját anyanyelvén üdvözölhette a nemzetközi napot, ami az európai parlamenten kívül nem mindenütt fordul elő, talán még ott se mindig, pedig ott állítólag minden tagállam anyanyelve egyelő, a kihalófélben lévő nyelveken kívül.
Nem véletlenül említjük a kihaló nyelveket, mert épp az anyanyelv nemzetközi napján röppentették világgá a hírt, miszerint ebben az évszázadban a kihalás veszélye fenyegeti a világon még hatezer létező, élő nyelvnek több mint a felét!
Arról másutt már tettünk említést, hogy bizonyos jóslatok szerint a mi édes anyanyelvünk körülbelül a folyó évezred derekán tűnik el a föld színéről. Tehát szép jövőt jósolnak nekünk. Voltak már ugyan régebben is ilyen jóslatok, de azokat valahogy sikerült kitribliznünk. Ám ami ezután vár ránk, mint eddig is, egy kicsit tőlünk is függ, mert, állítják a szakértők, az anyanyelv szorosan kötődik a személyiséghez. A személyiség hogyan viszonyul az anyanyelvhez. Ragaszkodik-e hozzá, szeretné-e megőrizni, avagy sietve beolvad azon világnyelvek egyikébe-másikába, amelyek esetleg a huszonkettedik évszázadban kezdenek elsorvadni, létrehozva az egyetlen egységes világnyelvet, talán attól az ősi vágytól hajtva, hogy másodszor is megkíséreljék felépíteni a Bábel tornyát.
Mert most még valóban nagy a bábeli zűrzavar. Elképzelni is hajmeresztő, hogy ebben az egységesülésre törekvő világban több mint hatezer nyelven beszélnek az emberek, az a hat és fél milliárdos tömeg - csődtömeg? -, amely egymás között, a saját anyanyelvén se tud szót érteni, elég, ha csak egy tízezres, kihalás előtt álló népcsoport pártjaira gondolunk. Ha ezek a pártok még ebben se tudnak - a saját anyanyelvükön! - szót érteni egymással, miként lehetne a ,,rájuk bízott' népcsoportjukat megőrizni s ezen belül a saját nyelvüket, mert lármás veszekedésük közepette nem hallották mások hangját, azokét, akik világosan megfogalmazták: egy nyelv kihalásával egy világlátás tűnik el.
Ennek talán örülnek is azok, akik egyetlenegy ,,világlátás"-ra esküsznek, a sajátjukéra. Ha igaz az, hogy a világon kéthetente kihal egy nyelv, évente huszonhat, előre dörzsölhetik a tenyerüket azok, akik a jövő prodzsektjét, a Babilon II-t fogják kifinanszírozni. Az egynyelvű világ Tornyát.
Közben elmúlt, túltettük magunkat az anyanyelv nemzetközi napján, immár a víz nemzetközi napján is, előttünk áll a május elseje, az is nemzetközi nap vagy ünnep, úgyszólván az év minden napja le van már előre bezeccelve valamilyen nemzetközi eseményre, a töktermelők joggal elvárják, hogy nekik is legyen egy nemzetközi napjuk, így a gombfocisták és a rúdugrók is, de az még az ENSZ és az UNESCO figyelmeztetésére se jut eszébe a világnak, hogy nyújtsanak hathatós védelmet azon népcsoportoknak, amelyeknek a nyelvét kihalás fenyegeti.
Ilyen körülmények között még az a szerencse, hogy bizonyos kihalófélben lévő állatfajtákat, veszélyeztetett növényfajtákat VÉDETT-é nyilvánítanak. Még rovarfajtákat is. Mondjuk bizonyos bolhafajtákat. Esetleg egyes levéltetveket. Ritkaságszámban menő mohát, zuzmót, tengeri herkentyűt.
(Föl se merjük tenni a kérdést: kihalófélben lévő nyelveket, népeket nem kéne VÉDETT-é nyilvánítani? Persze, nem úgy, hogy elkülöníteni a világtól, gettóba kényszeríteni, hanem úgy, hogy szabad levegőhöz juttatni őket. Életkedvhez.)
Egy kihalásra ,,ítélt' népcsoport nem érdemelne akkora figyelmet, VÉDETT-séget? Esetleg egy világnapot? Csak úgy, próbaképpen.