1526. augusztus 29-én, 480 évvel ezelőtt zajlott le a mohácsi csata, mely tulajdonképpen pontot tett a középkori magyar állam történetére. Napra pontosan öt évvel előtte vette be a legnagyobb török szultán - I. Szulejmán - Nándorfehérvár várát, s ezzel megnyílt a kapu az ország belseje felé. Konstantinápoly elfoglalása után a török bár sikertelenül próbálta megvetni lábát Magyarországon, az eltelt ötven év egyértelműen jelezte az erőeltolódást: a Török Birodalom területe, lakosságának száma és erőforrásainak nagysága ekkor már többszörösen felülmúlta a Magyar Királyság kapacitását, melyet a magyarok javára itt-ott előforduló minőségi különbség már nem nagyon ellensúlyozhatott. Mindezt tetézte, hogy az ország védelmét jelentősen megnehezítette a király és a rendek közötti szokásos viszály, ami végül a hadállítás terén szabályos alkudozásokba torkollott. A helyzetet tovább rontotta az is, hogy a gyalogságot külföldről kellett fogadni. A török ellenfél ezzel szemben egységes hadigépezetet tudott magáénak: a janicsár gyalogság, a szpáhi és akindzsi lovasság, illetve a tüzérség a kor Európájának legjobban képzett és legfegyelmezettebb hadserege volt.
Bár a mohácsi réten, a 25 ezres keresztény seregnek mintegy 80 ezres reguláris török erővel kellett megküzdenie, a csata kedvezően indult: annak ellenére, hogy Szapolyai János erdélyi vajda serege késésben volt, a Tomori Pál által vezetett erők sikerrel törték meg a török vonalakat, s egészen a szultáni harcálláspontokig jutottak. A jobbszárny támadása azonban idő előtt kifulladt, s az ő megsegítésükre küldött erősítés így voltaképpen a túlerőbe rohant, melynek nem volt nehéz dolga: másfél óra alatt a csatatéren maradt az egész magyar hadsereg, a püspöki kar, a kormányzat jelentős része, a menekülő király pedig a megáradt Csele-patakba fulladt.
A mohácsi csatavesztéssel megkezdődött Magyarország három részre szakadása, amely folyamat 1541-ben a budai vár török bevételével teljesedett ki. II. Lajos halála tulajdonképpen egy polgárháborús állapotot keltett, mivel immáron a török mellett a magyarországi események közvetlen részesévé vált a Habsburg Birodalom is. Az intrikák és a korra jellemző vallási ellentétek (a reformáció időszakában vagyunk) az országot és annak lakosságát két táborra osztották. Hosszú távon azonban a Habsburgok magyarországi hatalomra jutása Európa számára kedvező volt: a mohácsi vész után a megmaradt Magyar Királyságnak már nem volt ereje ahhoz, hogy a kor legnagyobb hatalmait, a Habsburgokat és a Török Birodalmat egymástól távol tartsa. A két fél közvetlen erőpróbája másfél évszázadig Magyarország területén zajlott, és ez jelentősen - a mai napig érezhetően - megváltoztatta az ország etnikai viszonyait is. Magyarország - Lengyelországhoz hasonlóan - a birodalmak árnyékában, a saját területei feletti szuverenitás elvesztésével gyakorlatilag tehetetlenül nézte végig a gigászi küzdelmet, mely végül a keresztény Európa győzelmével végződött.