Összhangban a négy esztendővel ezelőtt a gyakorlatba is beemelt koncepcióval, az idei emléknapok nyitányában is a legkisebbeké volt a főszerep, akik a Várhegyen, a Szent Kereszt-kápolna falainak oltalma alatt találkozhattak egymással néhány órácska erejéig. Mesén és ügyességi alkalmi feladaton keresztül jutva el mindahhoz az újabb szellemi pluszhoz, amely nélkülözhetetlen esszenciája ittlétü(n)khöz, ezen a vidéken. Mielőtt… A nevezett matinén az idén a helybéli (verseci) anyanyelvápolós gyerkőcök egy kisebb csoportja, valamint a magyarittabei alsósok delegációja volt jelen. Kísérőik, illetve felkészítőik — Krizbai Hajnalka nyugalmazott és Kovács Hargita aktív pedagógusok vezetésével.

A Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Versec Város Önkormányzata, illetve a Magyar Nemzeti Tanács fővédnökletével zajló XXVII. Herczeg Ferenc Emléknapok az évek során — istennek hála, az emberi közbenjáróknak meg köszönet — az MNT kiemelt országos rendezvényévé is avanzsálódott. Újfent kiérződött e megtiszteltetés jogossága a szombati szimpózium miliőjéből is, mivel az esemény időről időre visszatérő vendég előadói — a budapesti Herczeg Ferenc Társaság tagjai — egy igen színvonalas szakmai előadásban részesítették az egybegyűlteket. Ki-ki a saját, szívéhez közelebb álló témakör által lebbentve fel a néhai Új Idők szerkesztőjének életét, munkásságát, közéleti reményeit magához ölelő korszakra boruló, sűrű szövetű fátylat. Azt a bizonyos szimbolikus textíliát, amelyet még nem is oly rég, sokkal inkább lepelként érzékelhetett megannyi írni és olvasni, gondolkodni, véleményt formálni pedig önállóan tudó és merő ember.

A konferencia első előadója Takaró Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész, a Herczeg Ferenc Társaság elnöke az annak idején irodalmi Nobel-díjra is felterjesztett írófejedelem alkotói nagyságát méltatta. Kiemelve egyúttal azt is, hogy bár napjainkra az író egyes művei Magyarországon a kötelező érettségi tételek között is megtalálhatóak, rengeteg még a teendő. Már azért is, hiszen a megmaradásunk egyetlen záloga a kultúra. Így volt ez 1920-ban is, és bizony nincs ez ma sem másképp! Liktor Katalin irodalomtörténész a verseci Katáng által alapított és vezetett, 1894 és 1949 között élő folyóirat küldetését mutatta be. Ezúttal Ábel Mariska személye által, aki Herczeg 1909-ben íródott Fehér páva című regényének a főhőse. Pontosabban: a századforduló női metamorfózisát megszemélyesítő, karizmatikus és formabontó alakja. A fabulát a Majdnem menyasszony című tévéfilm is feldolgozta.

Alkalom volt e találkozó egyúttal a fentebb nevezett prominens előadók közös Herczeg Ferenc regényeinek és drámáinak világa című tanulmánykötetének bemutatására is. A Takaró Mihály — Liktor Katalin-szerzőpáros hiánypótló műve, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, 2024-ben jött ki a debreceni nyomdából.

A szombati nap irodalmi matinéját — mely a 66. Verseci Szüreti Napok officiális művelődési kísérőrendezvényeként is megemlíttetett, helyszínéül pedig a városháza dísztermét kapá meg — a városatyák közül Vujčić Miodrag úr tisztelte meg jelenlétével. A vajdasági magyar politikum színeit Kónya Róbert, dr. Molnár Viktor, Pintér Anna-Mária, Hugyik Richárd, Sutus Áron és Kudlik Zoltán képviselte. Versec város anyaországi testvértelepülésének, Helvéciának a küldöttsége Balogh Károly polgármester úr vezetésével érkezett. Az egybegyűlteket pedig — mint a mögöttünk hagyott évek és évtizedek alatt számolatlan alkalommal — Lantos Lajos, a házigazda, a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület elnöke köszöntötte, majd invitálta további kötetlen társalgásra a verseci Magyar Házba.

Mindeközben a hajdani Érdsomlyó fölött is ráérősen szétterpeszkedtek a jócskán megkésett esőt hozó szürke fellegek. Rezzenéstelenül nyugtázva, hogy néhány nappal korábban még a szél, azelőtt pedig a 40 fokos kánikula volt arrafelé a teljhatalmú halljakend. Mindezen elemek renitenskedésére a (dél)bánsági szélrózsa minden irányából összesereglett búcsújáró ünneplők énekkel és fohásszal felelének. Lévén a hegyen a Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolna búcsúja, a völgyben pedig, néhány órácskával később, a Szent Gellért-plébániatemplomban, főpásztori ünnepi szentmise volt. Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyés püspök és pap testvéreinek celebrálásával.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” — olvashattuk Szent János apostol könyvében (Jn 3, 16), és hallhattuk az evangéliumban. Ezen intelmet vihettük magunkkal. A padsorokból felhangzó ősi fohásszal átölelve: „Ó, Nagyasszony, nemzetünk reménye…”