Pál Károly nyitotta meg a jubileumi kiállítást

A kishegyesi önkormányzat vezetősége körülbelül két évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot azokkal a sváb családokkal, azaz leszármazottaikkal, akik a második világháború idején az aktuális politika miatt - akaratuk ellenére - kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, Bácsfeketehegyet. Azt a falut, ahova őseik 220 évvel ezelőtt telepedtek le. A történésekről hosszú éveken át ,,illetlenség' volt beszélni - fogalmazta meg tömören a hatóságnak a témához való hozzáállását Pál Károly, Kishegyes község tanácselnöke az Ez volt a mi Székicsünk című fotó- és dokumentum-kiállítás megnyitóján, amelyet november 15-én tartottak meg a helybeli Csépe Imre Könyvtárban.
- Voltak idők, amikor ki kellett törölni emlékezetünkből az egykori ittlétüket, s kényszerű eltávozásukról is csak úgy volt szabad beszélni, ahogy azt az illetékes történelemmagyarázók megindokolták. Szerencsére, hatvan év után, már más szemmel nézhetünk vissza a múltba, s helyre tehetjük a mulasztásokat, korrigálhatjuk a túlkapásokat.
Olvasóink előtt is ismeretes, hogy tavaly Bácsfeketehegyen négyszeres jubileumot tartottak a falunap alkalmából, s ekkor, többek között, megemlékeztek a német családok letelepedésének 220. évfordulójáról is. Erre a rendhagyó ünnepségre vendégként megérkeztek a világba szétszóródott egykori feketicsi sváb családok tagjai, leszármazottai is, akik hazatérve összeállítottak egy fotó- és dokumentum-kiállítást régi szülőfalujukról. Ezt a kiállítási anyagot kínálták fel a jelenlegi szikicsi helyhatósági vezetőségnek - emberbaráti szeretettel, mementóul a jelen nemzedékének -, hogy méltón emlékezzenek meg a már említett 220 éves jubileumról. A szikicsi könyvtárban az elmúlt napokban láthatták a falu ,,új' lakói, a 60 évvel ezelőtt idetelepített montenegróiak, hogy kiknek az ,,örökségét' kapták jussul, ismételten a történelmi események kényszerűségéből.
- A helyi vezetőség idegenkedése és vonakodása ellenére a kiállítás kedvező visszhangra lelt a szikicsi lakosság körében. Megható volt látni a sok viszontagságot megélt szemtanú találkozását (merthogy egy autóbusznyi vendég érkezett Németországból), annak a két népnek a baráti kézfogását, amely hatvan évvel ezelőtt a saját akarata ellenére lett kimozdítva, kiszakítva, így vagy úgy, ősi otthonából. A múlt fájó sebeire talán egyszer így kerül majd végleg gyógyír... A montenegrói családok közül többen vállalták, hogy vasárnapi ebéddel várják a vendégeket ,,otthonaikban'. Persze a jó hangulatú csevegésben, felmerült annak kérdése is, hogy most akkor valójában ki is a vendég s ki a gazda?... - mondta Pál Károly.
Megrázó, igaz ,,mesét' hallhattunk a fél évszázaddal ezelőtti anyaországi események kishegyesi visszhangjáról Szőke Anna 1956 a néphagyományban című előadásán, amelyet a kiállítás után tartott a szerző a könyvtárban összegyűlt érdeklődőknek. Az előadás anyaga az idén október 27-én elhangzott a MTA Debreceni Akadémiai Bizottság székházában megtartott, azonos elnevezésű tudományos konferencián, ahol mind hangneme, mind pedig élményanyaga alapján egyedülállónak bizonyult.
,,Én nem lehetek kívülálló, nem szemlélhetem kívülállóként az 56-os eseményeket. Jómagam az 1956-os események idején nyolcéves gyermek voltam. Szülőfalum, Kishegyes akkor még színtiszta magyar településnek számított. Szüleim, szomszédjaink, ismerőseink suttogva vagy hangosan, mindenhol a forradalomról beszéltek. Szegény magyar testvéreink, ez hangzott el legtöbbször. Most már tudom, hogy a budapesti eseményekkel egyidejűleg megmozdult a határon túli magyarság legnagyobb része.' - emlékezik vissza Szőke Anna.
Dokumentum értékű tanulmányában, amelyben az élő szemtanúk vallomásai és visszaemlékezései mellett hivatalos adatokat, jelentéseket is feldolgoz, a többször is hangsúlyozza a szerző, hogy nem kíván értékítéletet hozni. 1956 őszét és 1957 tavaszát nem szándékozik idealizálni, csupán arról szeretne tudósítani, hogyan örökítette és örökíti tovább szájhagyomány útján ötven év elteltével a nép, az egyszerű ember a hallgatás évtizedeit. ,,Nem a múlt rekonstruálását szerettem volna, hanem annak megértését kezdeményezni. Az események megismerése erősítse az emberek történeti tudatát. Az emlékezet vagy gazdagodik, vagy szegényedik. Mi az előzőt szeretnénk.' - jegyezte meg Szőke Anna, majd hozzáfűzte: ,,Ötvenhatnak ma is vannak megfontolandó örökségei: szabadok voltunk-e mi itt Tito kirakatországában, látszatjólétben és látszatszabadságban, miközben a délvidéki magyarság a körmönfont politika gépezete alatt fél évszázad elmúltával a felére csökkent. Elnyelte a jól kidolgozott asszimilációs program.'