
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a VMSZ székházában hivatalos látogatáson fogadta Goran Karadžićot, a Vajdasági RTV vezérigazgatóját. A megbeszélés témája a magyar nyelvű tájékoztatás és az együttműködés volt.

Mi, vajdasági magyarok abban vagyunk érdeeltek, hogy az írott és az elektronikus médiából egyaránt az anyanyelvünkön tájékozódhassunk. A Vajdasági Televízó és az Újvidéki Rádió komoly hagyományokkal rendelkezik. Arról beszélgettünk, hogyan tudnánk együttműködni, és tenni azért, hogy a vajdasági magyarok minőségi programokat hallgathassanak, illetve nézhessenek. Jeleztem, hogy mi ehhez minden támogatást meg kívánunk adni a jövőben is. Örülök, hogy a vezérigazgató olyan személy, aki tesz azért, hogy magyarul is, szerbül is, illetve összesen 16 nyelven juthasson információkhoz a vajdasági lakosság. Mivel közszolgálati médiumról van szó fontos, hogy a tájékoztatási műsorok mellett legyenek gyermek, ifjúsági, művelődési, tudományos és vallási műsorok is – hangsúlyozta az újságíróknak dr. Pásztor Bálint.
–A tudósítói hálózat frissítéséről tárgyaltunk, de nem csak a szabadkai szinten, hanem egész Vajdaságban. Mi vajdasági közszolgálati médium vagyunk. Tudom, valakinek úgy tűnik, hogy inkább újvidéki, de igyekszünk ezen javítani, hogy minél több információ legyen egész Vajdaság területéről. Ilyen találkozókkal és beszélgetésekkel biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog – emelte ki Goran Karadžić.
A találkozón részt vett Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke és Klemm József korábbi vezérigazgató is.
Fényképezte: Hodolik Boglárka