Belakták a kavillói főhadiszállást, készül az Útkeresők című előadás, melyet Oláh Tamás írt, és melyben Kovács Frigyes, a Tanyaszínház egyik alapítója is szerepet kapott. A próbába belesve azt kell mondjam, az idén is megéri követni a turnét. De még a vihar előtti csend honol, az asztalon, melynél Kovács Frigyes és Hernyák György üldögél, legyek sétálnak. A csapat ifjabb fele éppen koreográfiákat gyakorol.

— Kavillón egyre kevésbé érzem magam otthon, sőt, egyáltalán nem érzem magam otthon — mondja Kovács Frigyes (akit Kétszery Szabad Vilmos társulatigazgató szerepében látunk majd), amikor a faluról kérdezem. — Végigsétáltam az utcákon, és egy kicsit úgy mentem végig, mint egy kolduló kutya, ami biztos látszott is rajtam. Kerestem valakit, hogy odaköszönjek, ő visszaköszönjön, s azt mondja: szevasz, gyere be egy sörre. De nem hívott be senki. És akkor elgondolkodtam. Az összes itteni ismerősöm vagy meghalt, vagy nem itt él már. Amióta a szüleim elmentek, azóta abszolút nem érzem magam itthon itt, hideg veríték és borzongás fut rajtam végig, amikor belépek a Tanyaszínház udvarára, mert én ezen az udvaron töltöttem a gyerekkoromnak egy részét. Itt lakott barátom, Gajber Laci, sokszor voltam náluk. Most egy kicsit én érzem magam szellemnek ebben a világban itt. De a munka jó, a gyerekek rendkívül kedvesek, előzékenyek és sokkal alázatosabbak, mint a magyarországi színésznövendékek. Nem velem szemben, hanem egyáltalán a szakmával szemben. Nem sztároknak készülnek, hanem egyszerűen csak színésznek. Szoktak kérdezni, tanácsot kérni, s én egy ilyen génhibával születtem, hogy egyfolytában tanítok, okítok mindenkit, biztos már a feje tetején jövök ki egy-két embernek, de visszafogom magam, ha nem kérdeznek, nem beszélek. De többen kérdeznek, s akkor megpróbálok segíteni, elmondom a véleményem. (Mosolyog.)

Kovács Frigyes

A kellékek ellenőrzése

* Kettős szereposztásban játsszátok az előadást Kovács Nemes Andorral. Javaslott tehát kétszer megnézni az idei előadást.

— Az is teljes képet kap, aki csak egyikünkkel nézi meg, de persze ez a kép módosul, ha a másik játssza. Egymás próbáját nem nézzük, nem uniformizáljuk a szerepet, aminek örülök. Itt azt a fajta flow-t élem meg, amelyet ’78-ban az első előadás elkészítése alatt volt szerencsém utoljára élvezni. Azaz azt, hogy itt maximálisan együtt alkotás történik. Amikor van a színésznek egy ötlete, akkor a rendező arra úgy lép rá, mint egy lépcsőfokra, és a színészt segíti. Ez egy nagyon jó módszer. Erre ma már a magyarországi kőszínházakban nem sok példa van. Ott a színész elvárja, hogy a rendező megmondja, hogy mit csináljon, és azt csinálja. Én, amit tudok a rendezésről, azt Hernyáktól tanultam, de mi anno együtt szocializálódtunk ebben a szakmában, s én magam is ezt a fajta rendezői viselkedést tartom méltónak és eredményesnek, mert ilyenkor a színész nem teljesít és végrehajt, hanem alkot, s ilyenkor magáénak érzi a végén az előadást, a szerepet. A kettős szereposztást egyébként én kértem, mert nem szeretném, ha miattam szakadna félbe a turné, mert véletlen kezem-lábam töröm ügyetlenségem és korom miatt, vagy úgy ébredek egy reggel, hogy nem tudok kikelni az ágyból, kifogy belőlem a szufla. Nem fordult még ilyen elő velem, de mindig ott az esély. Szerettem volna bebiztosítani őket, hogy végigmehessen a turné, úgyhogy leosztottuk, ki melyik előadást játssza, s megnyugodtam. Ez a folyamat a lelkemnek is nagyon fontos most. Ennyi fiatallal már rég voltam körülvéve, másrészt sokat vagyok Magyarországon, Sopronban játszom, és nekem fontos, hogy minél többet tartózkodjak itthon, és ez az itthon tartózkodás intenzív legyen. Ha több hónapig vagyok odaát, és nem tudok hazajönni, elveszek mint ember, egyszerűen érzem, hogy gyökértelen leszek, és lebegek — vallja meg Frigyes.

A rendező utasításokat ad

Hernyák Györgyöt a szövegről is kérdezem, hiszen mégiscsak ősbemutató lesz.

— Számomra a színház mindig kontaktus — kezd bele. — A szerző megírja a művét, esetünkben Oláh Tamás, aztán jön a rendező, akinek a szövegről van egy véleménye, mely nem mindig egyezik az íróéval. Mi sokat beszélgettünk, Frigyes is bekapcsolódott, alakult a szöveg, és még most is alakul, ha kell, rövidül. A következő kontaktus a színészekkel történik, legvégül pedig a közönséggel. Nagyon örülök, hogy ezzel a csapattal dolgozhatok. Vannak köztük egész fiatal amatőrök, vannak, akik most iratkoznak majd be az akadémiára, vannak harmad- és ötödévesek, illetve profik is. S itt a két öreg, akik a hetven felé járnak. Ilyen Tanyaszínház szerintem még nem is volt, hogy ekkora kort ölelünk át, és mégis működnek a dolgok. Ezek a gyerekek tele vannak ötletekkel, akarják, csinálják, ráadásul nem csak színészként léteznek. Ők csinálják a díszletet, a jelmezt, főznek, szóval nagyon családias hangulat van kint. Dolgozunk, kávézunk, este a tűznél beszélgetünk. Otthonérzésem van. Nekem most itt a haza. Az előadásban benne van egy kicsit A helység kalapácsa, de Petőfi élete is. Petőfinek ugyanis volt egy korszaka, amikor színész szeretett volna lenni. Kb. tizennyolc éves volt ekkor, s úgy nevezte magát, hogy Borostyán Sándor. Az, hogy ő mennyire volt tehetséges, mennyire nem, ezt nem tudhatjuk, és nem is szeretném elárulni a történetünk végét, jöjjenek el a turné egyik állomására, és nézzék meg. Legutóbb a Csantavéri Passiót rendeztem a Tanyaszínházban 1993-ban, azaz pontosan harminc éve. Most azt érzem, megfiatalodtam ennyi fiatal között, emellett nagyon ki is fáradtam. Ezt a fáradtságot munka közben nem érzem, a gyerekek felnyomják bennem az adrenalint.

Hernyák György

A színpad vihar előtt

Ekkor kiabálás hallatszik, az említett gyerekek a tanár urat hívják, hogy nézze meg a koreográfiát, mégiscsak ő adja rá az áment.  

Greguss Lilla Eibenschütz Rózsi szerepét alakítja, emellett kellékes, de a konyhán is besegít, ha kell. 
— Főleg vagdosni — mondja mosollyal a szája szélén. — Tavaly többet főztem, mert kevesebbet voltam színpadon, ami felért egy főzőtanfolyammal. De én világéletemben kellékes voltam, ez az egyik álomszakmám. Néha elmerengek, hogy ha nem jön be a színészi élet, akkor elmegyek kellékesnek, mert egy nagyon kreatív munka. Sokat kell agyalni azon, hogy mit hogyan lehet megoldani, észben kell tartani a dolgokat. Vannak kis rendszereim, és minden évben van valami rituálém, hogy előadás előtt hogyan rakom be a kellékeket az én kis leplemre, aztán hogyan viszem be a színpadra. Az idén nincs sok kellékünk, ezért ahhoz képest, hogy előző években mennyi munkám volt, ez most félig-meddig nyaralás. Az előadásban olyan karaktert játszom, aki a súgó, felügyelő, ő Eibenschütz Rózsi. Nagyon talpraesett nő, egy kicsit maszkulin, mindent tud, ő az ész, a lélek a társulatban. Ha nem lenne, valószínűleg széthullana a társaság. Közel áll hozzám, mert én is szoktam egy kicsit diktátor lenni, amit nem annyira szeretek magamban, de kijön belőlem az oroszlánjellemem. Nagyon-nagyon szeretem Rózsit, azt hiszem, elég gyorsan megtaláltuk egymást.

Greguss Lilla - színész és kellékes

Kőműves Csaba az, aki Petőfi… akarom mondani, Borostyán Sándort, az egyik főszereplőt alakítja. Szerényen megjegyzi, kilóra nem neki van a legtöbb szerepe, és sok amatőr színész végig színen van.

— Oké, a dramaturgiai szálat Kétszery Szabad Vilmos és az én szerepem viszi végig, itt figyelhető meg a legnagyobb karakterfejlődés. Voltak jelenetek, melyek az első két próba óta nem sokat változtak, de olyanok is, amelyeket nagyon sokszor újra kellett kezdeni, mert egyszerűen azt éreztük, nem működnek, tudunk mi jobbat is. Közös munka zajlik, mely a folyamat különféle szakaszaiban más és más. Az elején ott a papír, a szöveg és az üres tér, ilyenkor lehet hozni kellékeket, kipróbálni, mit tudunk velük csinálni, aztán a rendező vagy rábólint, vagy nem. De igen nagy teret kaptunk a kísérletezésre, a keresésre Hernyák tanár úrtól. Mostanra már van egy fix cselekmény, megvannak a fő hangsúlyok. S én magam ezenkívül még a színpados csapatot erősítem, építünk, szerelünk. Most zajlik a legmegterhelőbb része ennek a munkának, a turnéra már beáll, kiismerjük, megismerjük a színpadot, díszletet, és szinte magától megy. Most érkeznek a díszletelemek, a jelmezek, így mi éjjel 10-től néha hajnali 4-ig ezen dolgozunk. Kötelező reggeli edzésünk is van, így a kondíciónk sokat javul a tanyás időszak alatt. (Nevet.)

Kíváncsi vagyok, melyik részét szereti a legjobban. A válaszon nem sokat agyal, rávágja: a turnét, amikor már teljesen összeszokik a csapat. És imád biciklizni, mindennap másik városba, faluba begurulni.  

Kőműves Csaba Bence kihasználja a szünetet egy kis nassolásra

A csapat 10 perc pihenőt kap, van, aki gyorsan főz egy kávét, más kalácsot töm magába.

Crnkovity Gabriella mozgatja, koreografálja a csapatot, és mint mondja, főleg a mozgáson, a színpadi harcon dolgoznak, kevesebb tánc lesz az előadásban, inkább képek, hangulatok jelennek meg mozgásban.

— A mozgásokban keveredik a régi és az új. Hernyák tanár úr kulcsszavakat mondott, én arra elkészítettem valamit, aztán ő megnézte, és ha kellett, javítottuk. A színpadi mozgás más tészta, meg kellett keresni az egy-egy karakterhez leginkább illő mozgást. A mostani előadásban van egy civil és egy játszott karakter is, a kettő között hangsúlyozni kell a különbséget. Nagyon fogékonyak a fiatalok, szeretik kipróbálni magukat, feszegetni a határaikat, valóban mindenre kaphatóak, aminek nagyon örülök. Ez néha sérülésveszélyes is, de ügyesek, és gyorsan tanulnak. Sok mindent előbb füvön próbálunk ki, aztán jöhet a deszka.

Lőrinc Tímea és Crnkovity Gabriella

* Régi tanyaszínházas vagy, több előadásban is játszottál. Melyik az a jó érzést felidéző emlék, amely most először eszedbe jut?

— A Kir Januli volt az, amikor minden előadás előtt körbefeküdtünk, összeraktuk a fejünket, és néztük az eget, így vártuk a kezdést. Ezt nagyon szerettem. Azt éreztem, hogy na így kell felkészülni egy előadásra. S persze a napfelkelte bevárása a szalmabála tetején, ez évi egy alkalommal kötelező. És berohanni a napraforgók közé. Én a turnén főként bicikliztem, néha szántóföldeken át, mobiltelefon nélkül, nemegyszer tévedtünk el, és parasztbácsik segítettek, vittek el lovas kocsival.

Huszta Dániel az idén több szerepet játszik, de a színpad másik oldalán. Ő a rendezőasszisztens, az ügyelő és a súgó, emellett a technikai részben is segít.
— Teljesen más, mint minden eddigi Tanya. Még életemben nem csináltam ennyi mindent. Egy szereppel sokkal kevesebb probléma van, úgyhogy talán ezt most kipróbáltam, és ennyi volt. Nagyon sokfelé kell koncentrálni, amolyan multitasking. Figyelsz, jegyzetelsz, ha kell, közben súgsz. Nem egy könnyed, nyári kikapcsolódás. De én jelentkeztem, hogy szeretnék jönni, hiszen hallottam, hogy Kovács Frigyes és Hernyák tanár urak is, akik alapító tagok, itt lesznek, s azt mondtam, akkor nekem is itt a helyem. Játszani nem akartam, mert elég fáradtnak éreztem magam az évad végén, de lehet, jobban jártam volna. (Nevet.) Egyébként jólesik egy kicsit nem a színpadon lenni. A turnét is végigkövetem, mert nincs más ember, aki a hangtechnikusi dolgokban segítsen.

Huszta Dániel munka közben

Egy kis nosztalgiázásra azért őt is megkérem, s elmondja, régen sokkal egyszerűbb körülmények között dolgoztak, mobiltelefon nélkül, aminek egészen különleges, régies varázsa volt. Mielőtt őt is munkába fogják, még elmondja, soha nem felejti el, milyen jót beszélgetett Nagypál Gáborral, amikor először vett részt a Tanyaszínházban, s ő (akkor még tanára) vitte ki kocsival.

Soha nem felejtem el, biciklizés, napraforgók, haza, együtt alkotás — csak néhány kiragadott kifejezés a beszélgetéseinkből, melyet akár Petőfi is írhatott volna.

Kövessék az idén is a Tanyaszínházat!

Nagy beszélgetések közepette

Védelem a legyek elől

Vihart jelző szél fúj