home 2024. június 13., Antal napja
Online előfizetés
Hogyan legyünk sikeres televíziós szakemberek aknamezőkön?
Talpai Lóránt
2024.05.03.
LXXIX. évf. 17. szám
Hogyan legyünk sikeres televíziós szakemberek aknamezőkön?

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete életműdíjjal tüntette ki Bodzsoni Istvánt. A Pannon RTV igazgatója, a Pannónia Alapítvány ügyvezetője a jogi pálya helyett választotta az újságírást, mellyel sokat nyert az újságírói szakma. A Pannon RTV vezetőjével pályafutásának mérföldköveiről, a televíziózás nehézségeiről és szépségeiről beszélgettem.

* Ha jól tudom, jogi pályán indult. Hogyan került kapcsolatba az újságírással? Az egyetem mellett, illetve közben?

— Igen, jogásznak készültem a ’70-es évek elején, és mai fejjel visszatekintve lehet, hogy nem volt túlságosan bölcs döntés megszakítani akkor az egyetemi tanulmányimat a televíziózás miatt. 1975-ben mentem az Újvidéki TV-hez, és párhuzamosan próbáltam az egyetemet is folytatni. Tanulmányaim befejezése után azonban nem a jogi pályán indultam el, hanem maradtam a tévénél.

* Ahogyan említi, nagyon fiatalon, korán került az Újvidéki TV-hez. Milyen volt megélni a ’70-es évek időszakát a média területén?

— A kezdő éveimben jöttem rá arra, hogy mit jelent újságírónak lenni. Arra, hogy milyen környezetben vagyok, mik az elvárások, milyenek az én igényeim, és melyek azok a határok, amelyeken nem akarok túllépni. Ez egyébként még a titói rendszer volt, melyben nagyon oda kellett figyelni, hogy az ember mit és hogyan csinál. Persze volt egy nagy fokú szabadság, abban az esetben, ha az egyén tiszteletben tartotta a párt és az elnök elvárásait. Ebben az időszakban arra is rájöttem, hogy az, amit csinálok, csak a lehetőségek parányi szelete. Valójában csak a ’80-as évek közepétől váltam igazi újságíróvá. Éppen, amikor műsorigazgató lettem az Újvidéki Televíziónál, kezdődött a legkegyetlenebb időszak térségünkben, azaz a miloševići őrület. Két évig keményen csináltam a dolgom, és küzdöttem, de olyan embereket helyezett oda a rendszer, akikkel már nem tudtam a továbbiakban együttműködni. 1990 októberéig bírtam, és felmondtam, pontosabban felmondtak nekem. Az újonnan kinevezett igazgatótól megkérdeztem, én most mit csináljak. Sosem felejtem el, mert írásban kaptam választ, melyben kerek perec az állt, hogy: „urednik seksualnih programa”, azaz a szexuális műsorok szerkesztője. Ezt a papírost azóta is őrzöm, és be fogom kereteztetni. Természetesen ezt akkor megalázásnak szánták, de én könnyedén, viccesen fogtam fel, és azóta is büszke vagyok erre. Itt vége is lett a történetnek, amiben az is közrejátszott, hogy 1991 végén szó szerint elkaptak, és besoroztak a frontra. Szerencsére fegyvert nem igazán fogtam a kezemben, főként a tábori konyhán töltöttem két hónapot.

* Feltételezem, hogy mindez, amit az imént elmondott, jelentős mértékben arra ösztönözte, hogy távozzon innen, és másutt próbáljon szerencsét.

— A háttér egy kicsit összetettebb, de természetesen főként ez volt az oka. A rövid frontszolgálat után ugyanis munkát már nem kaptam, mivel a népellenségek listájának előkelő helyén szerepeltem. Persze akadt néhány ember, aki korrekt volt velem, például az akkori igazgató, Miodrag Koprivica. Ettől függetlenül nem kaptam tisztességes munkát, és akkor érkezett a meghívás Budapestre, a Duna Televízióba, ahol szakembereket kerestek.

* Újvidék után milyen volt Budapest, pontosabban az Újvidéki Televízió után milyen volt a Duna Televízió? Mindkettő tanuló időszak volt, vagy a Duna Televízió már inkább az építkezésről és a szakmai továbblépésről szólt?

— Kétségtelen, hogy én Újvidéken tanultam meg a szakmát, akkor a tartományi tévé egy jó kiindulópont volt. Félretéve a politikát és az akkori körülményeket, egy életre megalapozta az ember tudását. Mind a tévében, mind a rádióban nagyon jó szakemberek dolgoztak, akiktől lehetett tanulni. És én ki is használtam minden pillanatot, hogy tanuljak — ennek köszönhetően lett belőlem jó televíziós szakember. A Duna TV-nél pedig valójában a nulláról kezdtem mindent. Főként azért, mert egy teljesen más környezetbe kerültem, az Újvidéki TV egy nagy szervezet volt, a Duna TV pedig akkor egy újonnan megalakult, kis és mostoha körülmények között működő intézmény. Nem volt könnyű megfelelni Budapesten, hiszen ott mindenki egy a sok közül, és nem igazán fogadják be azokat, akik kevésbé ismertek. Rengeteget kellett dolgozni és folyamatosan hátrafelé tekintgetni, pontosabban kivédeni a támadásokat. Képletesen szólva rájöttem arra, hogy Budapesten egy rendezett, zöldellő golfpályának tűnő felületen sétálok, mely valójában egy aknamező. Most egy kissé előreszaladtam a gondolataimban, mert ez volt a budapesti időszak vége. De előtte természetesen sok értékes dolgot csináltam, illetve csináltunk a kollégákkal. Egyebek között a határon túli tudósítóhálózat kiépítése és működtetése fűződik a nevemhez. Erre a mai napig büszke vagyok, mivel nagyon sok embert vontam be a szakmába. Végül azonban összetűzésbe kerültem a televízió új vezetőségével, és onnan is távoznom kellett. Éppen a számomra fontos, határon túli médiahálózatot akarták részben felszámolni, amiben én nem kívántam részt venni.

* A budapesti konfliktusok után 2010 körül visszatért Vajdaságba, pontosabban újra a tartományi székvárosba.

— Igen, visszatértem, mondhatnám, egy újabb aknamezőre. Újvidéken ugyanis ígéretet és ajánlatot kaptam arra, hogy vezethetem a kisebbségi műsorok gyártását, mégpedig tisztességes bérért és feltételek között. Mindezen ígéretekből persze nem lett semmi. Töredéke lett a fizetésem, és két év alatt úgy eladósodtam, hogy évekig törlesztenem kellett utána. Ez a néhány esztendő volt életem talán legnehezebb szakasza mind magánéleti, mind szakmai szempontból. Két szék között találtam magam, Budapestre vissza már nem nagyon mehettem, Újvidéken pedig nem volt megoldva a megélhetésem.

* A mélypontokat azonban általában felívelő szakaszok követik. Az ön esetében ez a Pannon Televízió volt. Kollégáival megalapozta egy sikeres, határon túli médium jövőjét.

— A mélypontok után az ember valahogy mindig felkapaszkodik. Így kerültem Szabadkára. 2010-ben Pásztor István hívott, hogy van itt egy Pannon Televízió, és szükség lenne jó szakemberekre. Pásztor Istvánt egyébként már régóta ismertem, számos alkalommal volt a Duna Televízió vendége is. Elfogadtam az ajánlatot, és elkezdődött egy történet, melyet én csodának nevezek, hiszen egy elég rossz állapotban levő tévéből és rádióból építettem, illetve építettük fel mindazt, amit jelenleg láthatunk. Természetesen főként a magyar kormány támogatásának köszönhetően lett ebből az intézményből egy kimagasló és meghatározó médium. Ez a jelenlegi médiaház nagyságban, felszereltségben, működésében a legerősebb intézmény a Kárpát-medencében. Vannak hasonlóak, de az összes többi, határon túli stúdió sosem tudta ezt elérni, amit mi létrehoztunk. Szóval megvan az alap, a szerkezet, van mire építeni. Továbbra is tehetséges fiatalokat kell kinevelni, illetve olyan tartalmakat előállítani, amelyek érdeklik a tévénézőket, a rádióhallgatókat vagy éppen az újságolvasókat.

Fényképezte: Szalai Attila

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..