A Palicsi Vitorlásklub versenyzői az elmúlt sikeres idény után nem sokat pihentek, hiszen a 2024. év is számos kihívást tartogat számukra. A szezon alig kezdődött el, de a vitorlázók már túl vannak két Európa- és egy világbajnokságon, hamarosan pedig a Palicsi-tavon megrendezendő május 1-jei regattán és a délkelet-európai bajnokságon (SEEOOC) ülnek hajóba.
Szomorkás, esőre álló időben látogattam ki a tóparton fekvő sportegyesületbe, ahol Dejan Zakićtyal, a klub edzőjével először az elmúlt év eredményeit tekintettük át.
— Versenyzőink tavaly két országos bajnoki címet szereztek, Boja Krisztina ugyanis a lányok mezőnyében az ILCA 6 hajóosztályban diadalmaskodott, Fürsztner Bálint pedig finn hajóosztályban bizonyult a legjobbnak az országban. Tijana Zakić és Molnár Bertalan részt vettek Szalonikiben az ILCA 4 hajóosztály világbajnokságán, Nenad Zakić az Európa Kupákon képviselte a klubot és az országot, Fürsztner Bálint és Tihomir Zakić pedig a Balatonon rendezett világbajnokságon szállt hajóba. Az év vége felé, decemberben Dario Bešić részt vett a Brazíliában megrendezett ILCA 6 hajóosztály világbajnokságán, ahol az erős versenyzők között a középmezőnyben végzett. Hatalmas élmény volt számára a dél-amerikai országban eltöltött két hét, tele önbizalommal érkezett haza, és készen áll az újabb kihívásokra. Az elmúlt év nagyon nehéz volt, hiszen szinte minden hétvégén versenyeztünk valahol, rengeteget utaztunk, felszerelést és hajókat pakoltunk, szóval stresszből jutott bőven. Viszont az eredményekkel elégedettek vagyunk, és a sok munka kifizetődött — mondta Dejan Zakić, a Palicsi Vitorlásklub edzője.
A Palicsi Vitorlásklub néhány tagja a szabadkai évsportolója-választáson, ahol Molnár Bertalan és Boja Krisztina részesült elismerésben
Az egyesület az elmúlt évben hat regattát szervezett a Palicsi-tavon, melyek között országos bajnokságok és az optimista hajóosztály legnépesebb versenye, a délkelet-európai bajnokság is szerepelt, melyre hat országból érkeztek résztvevők. Otthont adtak a vajdasági vitorlástábornak, melyen a tartományi vitorlásegyesületek legtehetségesebb versenyzői vettek részt, a kezdők számára vitorlásiskolát szerveztek, melyen ötven gyerek ismerkedett a sportág alapjaival, de a haladók számára is rendeztek továbbképzést. Az egyesület két éve motorcsónakot és vitorlás hajót vásárolt, tavaly pedig fogyóeszközöket, vitorlákat, árbócokat szerzett be, melyek az erős igénybevétel következtében gyakran elhasználódnak. A téli időszakban szárazedzésekkel tartották meg erőnlétüket a sportolók, valamint elméleti képzéseket szerveztek számukra, ahol felelevenítették a sportág szabályait, áttekintették a legfontosabb tudnivalókat és megbeszélték a vízen leggyakrabban előforduló helyzeteket.
Szárazedzés Palicson
A népszerű sportegyesületben optimista, ILCA 4, ILCA 6, ILCA 7, finn és szörf hajóosztályok vannak jelen. A gyerekek már hétéves kortól vitorlázhatnak, miután befejezték az úszóiskolát. Elsőként az optimista hajóosztályba kerülnek, ahol egészen tizenöt éves korukig versenyezhetnek. Ez a hajó 2 méter 10 centiméter hosszú, 1 méter 10 centi széles, és 2,8 négyzetméteres a vitorlafelülete. A versenyző felső súlyhatára 50 kg. Az optimista osztályt az ILCA hajóosztályok követik, mely hajókban addig lehet versenyezni, amíg a sportoló testsúlya nem éri el a 85 kg-ot. Az egyszemélyes, finn hajókat, melyek még a 120 kilót is elbírják, az idősebb, tapasztaltabb vitorlázók irányítják.
A pulai regatta felülnézetből
Az idei szezonra való felkészülést még decemberben megkezdték a horvátországi Pulán megtartott edzőtáborokkal és versenyekkel.
— A futamokon a mezőny első harmadában végeztünk, ami jó eredménynek számít. Folyamatosan fejlődünk, versenyzőink egyre jobbak, így néhány év múlva a dobogóra is felférhetünk. A Pulán megtartott versenyek után Szlovéniában folytattuk a munkát, ahol az edzőtábor után részt vettünk az Izola Spring elnevezésű versenyen, melyen Dario Bešić (ILCA 6 hajóosztály) a 37., Nenad Zakić (ILCA 4) a 24., Molnár Bertalan (szintén ILCA 4) pedig a 91. helyen zárt az erős mezőnyben. A megmérettetést nehéz körülmények között, tengeren rendezték meg. A mi versenyzőink főleg tavakon és folyókon hajóznak, a tengeren való vitorlázásban nagyon kevés a tapasztalatuk. Nenad Zakić az edzőtábor után Izolában maradt, mivel egy nemzetközi szolidaritási program keretében újabb edzőtáborban vehetett részt, ahol Görögországból és Máltáról érkezett edzők irányításával folyt a munka. Az Európa-bajnokságon, a várakozásokkal összhangban, a középmezőnyben végzett. Tőle és a többiektől is azt várjuk, hogy néhány éven belül az első harmadban végeznek. A vitorlázás nem olyan sport, hogy beleülünk a hajóba, és azonnal megnyerjük a világbajnokságot. Már ahhoz is nagyon hosszú folyamat és sok munka szükségeltetik, hogy valaki az élmezőnybe kerüljön. Boja Krisztina az athéni olimpiai selejtezős Eb-n indult, ám nem sikerült kvótához jutnia. Reménykedtünk abban, hogy szabadkártyához jut, végül ebből sem lesz semmi, mert azon országok versenyzői kapnak szabadkártyát, ahol a versenyzők összlétszáma nem éri el a kilencet. Krisztina továbbra is kitartóan edz, és talán négy vagy nyolc év múlva lesz lehetősége kijutni az ötkarikás játékokra — mondta az edző.
Az Izola Spring Kupán a hullámokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek (Fotók: Faceboo)
Az idén összesen tíz regattát szerveznek a Palicsi-tavon. Május 1-je és 3-a között a hagyományos, 78. május 1-jei verseny lesz, május 9-e és 12-e között pedig a legjobb délkelet-európai vitorlázók adnak egymásnak találkát Palicson. A hat országból jelentkezett sportolók között az Egyesült Arab Emírségekből érkezett vitorlázók is lesznek, akik első alkalommal versenyeznek majd a tavon. A SEEOOC után megkezdődnek a vitorlásiskolák és -táborok, majd a jelentősebb regatták közül a vajdasági bajnokság, a szüreti napi futam és október elején a finn hajóosztály országos bajnoksága következik a sorban. A vitorlásklub létszáma folyamatosan növekszik, az idén 29 igazolt versenyzője van az egyesületnek, emellett többen csak a szabadidejükben sportolnak, versenyeken nem indulnak.
Szerbiai vitorlázót nem láthatunk majd az ötkarikáson, viszont az újvidéki Mina Stanikić személyében első alkalommal vehet részt szerbiai bíró egy olimpián. Mint ismeretes, a párizsi nyári olimpia vitorlásversenyeit Marseille-ben rendezik, ahova eddig két magyarországi vitorlázó, Érdi Mária és Vadnai Jonatán kvalifikálta magát.