Nem szeretem a jubileumokat. Olyan ,,kényszerítő körülmények'. Ha akarod, ha nem, megálljt kell parancsolnod magadnak, és elgondolkodnod azon, hol is tartasz. Mert ez így dukál. Mivel nekem pedig a mesebeli hármas, hetes, kilences többet jelent, mint mondjuk a kerek tíz év, hát most valóban nem tudom, hányadán is állok magammal. Merthogy az a tisztem, mint minden évben ilyenkor, novemberben, hogy beharangozzam a X. Vajdasági Magyar Kalendáriumot. Hogy felhívjam rá a Kedves Olvasó figyelmét... Ajaj, s itt a bibi! Mit is kellene még elmondani, ami eddig már nem hangzott el? Miben különbözik ez a tizedik az első kilenctől? Miért volna ez kedvesebb, mint ,,testvérbátyjai'?
Közhelyszerű, de való igaz: van egy rossz és egy jó hírem. Az idén vékonyabbak lettünk. Kerek (?!) száz oldallal. Nem a mi energiánk, ötletünk fogyott el, hanem a pénztárcánk lett laposabb. Bizonyára az Önöké is, így hát a jó hír: nem drágultunk. Az idei kalendáriumot is (csak) 200 dinárért vásárolhatják meg lapárusuknál. Ha kérik... Tapasztalatból tudom ugyanis, hogy sajnos legtöbb helyen kérniük kell, különben nincs kirakatba, pultra, polcra... kitéve. Vagy nagyon eldugott helyen van. Mert... hogy is fogalmazzak... konkurens árucikk a miénk. Ami nem volna baj, ha csupán a Tisztelt Olvasó ízlésére lennénk bízva. De sajnos a kereskedelmi és piaci játékszabályok nem csupán erről szólnak. Manapság az nyeri a fordulót, aki először húzza ki kabátujjából a tartalék ászt... A ,,pótkiadvány'-t, mint amilyen egy kalendárium. Amit régen adventre, karácsonyra, legfeljebb újévre adtak ki, mert azt a célt szolgálta, hogy összefoglalja az elmúlt év eseményeit, előre mutasson a várhatóakra, közben pedig izgalmas olvasmányokat is nyújtson a hosszú téli hónapokra. Most már a kalendáriumok és az ehhez hasonló kiadványok (éves horoszkópok!) már ősszel elhagyják a nyomdát... Éves időjárás-előrejelzésekkel, szolunáris táblázatokkal... Bármennyire csodálatos is a technika vívmánya, azért nem hiszem, hogy a Természet ennyire előre ,,kiolvasható'.
Hát maradjunk inkább a tíz évnél. Annál a bizonyos első x-nél. Lépcsőfoknál. Kanyarnál. Határsávnál... Ha kimondom a számot, nem is tűnik olyan nagy időnek. Az ötvennél, száznál sóhajt fel először az ember. És mégis. Ha arra gondolok, hogy ez alatt a tíz év alatt mennyi minden történt nálunk és a világban... Mennyi háború és öldöklés. Mennyi baleset. Mennyi elemi csapás. Mennyi vér, betegség és emberáldozat... S hányszor íródtak át a világatlaszok, a történelem- és földrajzkönyvek! Még Jugoszláviában éltünk, amikor megjelent az első kiadványunk, most pedig már Szerbiában...
Tíz év, és mi talpon maradtunk. Még kiírhattuk címlapunkra, hogy Vajdasági Magyar Kalendárium (bár sokaknak épp ez a ,,megkülönböztető' jelző nem tetszik). És még beszámolhattunk arról, mit is valósítottunk meg célkitűzéseinkből. Hogy például végre-valahára hazaérkezett Szabadkára a tanítóképző... Hogy megsokasodott díjazottaink száma... Hogy Horgoson Bartók Bélára emlékezhettek... Persze, ahhoz, hogy mindennek az ,,apróság'-nak fel tudjuk fogni a valós eszmei-erkölcsi értékét, meg kell öregedni. Legalább tíz évet.
Megöregedni, de nem belerokkanni. Átlépni ezt az első lépcsőfokot felemelt fejjel, és felkészülni az újabbra. Talán ehhez ad lelki tápot a tizedik kalendáriumunk, amelyet lankadatlan hittel, odaadással és szeretettel készített szerkesztőségünk Önöknek, Kedves Olvasók.
S noha odakinn most szomorkás, csapadékos őszutóba burkolódzott a táj, a ködlepel vastag vállkendőként ereszkedik a magányos, tar fákra, én mégsem akarok most ilyen melankóliával búcsúzni, mert úgy érzem, mindenek ellenére mi szép ,,ajándék'-ot és egy újabb szórakoztató kiadványt - sok-sok figyelemre méltó olvasnivalóval -tettünk le az asztalra, az asztalukra.
Vegyék kezükbe, s forgassák egészséggel, jó kedélyben!