— A tanév végi hajrá a projektumokra is igaz, a még aktuálisak is most zárulnak, ezért igen mozgalmasak a napjaink. A Let’s make our steps green! elnevezésű programmal kapcsolatban online találkozó keretében egy törökországi szakember tartott előadást a gyerekeknek. A dolog „legszörnyűbb” része még csak ezután következik, hiszen ezeket a projektumokat le is kell zárni, át is kell adni, úgyhogy számomra még csak most jön a java — sóhajt fel nevetve a tanárnő. — A gyerekek azonban nagyon élvezik, és ez erőt ad. Ezen projektumok többségében online térben találkoznak egymással a tanulók a világ minden tájáról. Sok gyerek beszél kiválóan angolul, ám vannak, akik nem. Amikor elkezdjük ezeket az online találkozókat, és meg kell szólalniuk, sokszor megszeppennek, de hamar rájönnek, hogy a „vonal másik végén” éppen olyan gyerekek ülnek, mint ők, és ugyanúgy van közöttük, aki rosszul vagy egyáltalán nem beszél angolul. Ekkor lehet látni, ahogy feloldódnak, és én úgy gondolom, ezzel kinyílik előttük a világ. Látják, hogy nemcsak az a tanulás, amikor a tankönyv fölött görnyednek, hanem ezer más dolog is megmaradhat bennük úgy, hogy azt észre sem veszik. Van bennük kreativitás. El sem tudom mondani, milyen érzés, amikor látom, hogy csillog a szemük, vannak ötleteik, és mi meghallgatjuk őket. Ezekben a projektumokban az a jó, hogy nincs konkrétan meghatározva, mit és hogyan kell megcsinálni, hanem van egy feladat, például, hogy készítsünk egy kisfilmet a kutyatartásról. És akkor a részt vevő legalább húsz iskola tanulói a maguk módján, a maguk kreatív eszközeivel elkészítik a filmjeiket.

Balról jobbra: Kiss Richárd, Tóth Olivér, Szabó Sári, Lőkös Tímea és Bátyity Flóra

* Hogyan került kapcsolatba ezekkel a projektumokkal?

— Én 2017-ben kapcsolódtam be, és azóta folyamatosan dolgozom, keresek, kutatok, hogy olyan programot találjak, amely érdekes lehet a gyerekeknek. Tudom, hogy a tananyag a legfontosabb, de nem sokat ér, ha a gyerek bemagolja, amit a könyvben elolvas, robot módjára visszamondja, és semmi nem marad meg benne tartósan, a megtanultakat nem tudja alkalmazni a gyakorlatban. Ezért kerestem én mindig azt a bizonyos pluszt, és így találtam rá az eTwinning platformra, melynek a projektumai aztán szépen „beszippantottak”. Ez egy olyan európai portál, amely szigorúan zárt, tehát csak óvónők, tanítók és tanárok jelentkezhetnek a részvételi szándékukkal, de úgy, hogy miután bejelentkezünk, az iskolától kell írásos bizonylatot kérnünk, amely igazolja, hogy abban a tanintézményben dolgozunk. Utána a gyerekeket már a tanár jelenti be, de például őket nem a teljes nevükkel. Sőt, ha egy projektumon dolgozunk, az is zárt. A gyerekek személyes adatainak a biztonsága minden felett áll.

* Indiával is született együttműködés?

— Igen, egy indiai iskola indított egy programot, melynek a fő témája a fenntartható fejlődés, és ezen belül a mi iskolásaink a női egyenjogúságot választották feldolgozandó témának. Érdekes, hogy tizenkét—tizennégy éves gyerekekről van szó, és máris felfogják ennek a komolyságát. Jó látni, hogy ilyen irányba alakul a világlátásuk.

A hatodikosok Beszédes Nagy Andrea osztályfőnökkel

* Akkor ez egy kulcs a jövő felé?

— Igen. Megtanulni, hogy együtt kell dolgozni, hogy nem számítanak a különbségek. Emlékszem, amikor először működtünk együtt török gyerekekkel, és a táblán szerepelt a nevük — Ibrahim, Mustafa… —, bizony, volt kuncogás. Megkérdeztem tőlük, hogy miért. Hiszen ők nem nevetnek azon, hogy nálunk István meg József van, pedig ugyanúgy szokatlan nekik, mint nekünk az Ibrahim vagy a Mustafa. Az első „találkozást” az ottani tanárnővel 20 percesre terveztük, de 45 perc után azért fejeztük be, mert már be kellett fejeznünk: a gyerekek ugyanis elfelejtették mindazt, ami korábban még vicces volt számukra. Elkezdtek beszélgetni, és már nem számított, hogy kit hogy hívnak, hol él, nem volt fontos, hogy Mustafa, Ibrahim, Joseph vagy Hans van a „túloldalon”, hiszen a témák, a mindennapok közösek, ők mind egyenlőek. Ez nagyon fontos lecke.

* Most, amikor a kortárserőszak, az online térben való gúnyolódás mindennapos, még fontosabb az egyenlőséget hirdetni az iskolában is. Vagy lehet, hogy erről nekik még nem is kell tudniuk a korukból adódóan?

— Dehogynem! Ez egy létező dolog. Nem tudjuk megelőzni, hogy például megjelenjen egy Viber-csoport Utáljuk Józsikát! néven, de nem szabad a gondot a szőnyeg alá söpörni, és arról csak álmodozhatunk, hogy minden, kortársak közötti erőszakot megelőzhetünk. Ez nem új keletű, régen is voltak zaklatások, gúnyolódás, csúfolódás, csak az internet ennek adott egy új dimenziót. A világhálón sokszor még a felnőttek sem ismerik a határokat. A gyerekek azonban még megtanulhatják, csak meg kell nekik mutatni a helyes utat.

A diákok a projektumokban és a versenyeken való részvételt egyaránt élvezték.

A gyerekek által készített plakát

Lőkös Tímea: — Részt vettünk a robotikaversenyen is, nekem az nagyon tetszett. A legfontosabb nem a győzelem volt, hanem az, hogy jól szórakozzunk.

Szabó Sári: — A robotikaverseny nagyon jó volt, nagyon jól éreztük magunkat, az iskolánkból két csapat vett részt. Több pályán lehetett gyakorolni, és sajnos nem értünk el helyezést, de jövőre jobbak leszünk!

Bátyity Flóra: — Az én kedvencem a Magic World volt az idén. Ebben a ChatGPT segítségével alkottuk meg Tündérországot. Kimentünk a természetbe, megnéztük, milyen a Föld, és elkészítettük, hogyan nézne ki Tündérország: mindenki mindenkivel kedves, kastélyban élnek, repülni is tudnak, és az állatokat is nagyon szeretik. A valóságban nem pont így van, van, aki az utcán él, és nem szeret mindenki mindenkit, és ez nagy probléma számunkra.

Tóth Olivér: — Az én kedvenc projektem a Math Mystery volt. Ez megmutatta, hogy a matek izgis is lehet. Az volt a dolgunk, hogy misztikus feladatokat oldjunk meg a matematika segítségével. Például a péterváradi vár történetét vagy az Ohridi-tó legendáját is megpróbáltuk a matekkal megoldani. Számomra ez nagyon izgalmas volt.

Kiss Richárd: — Nekem a Dogs 4 all — All 4 dogs volt a kedvencem. Itt megtanultuk, mi kell ahhoz, ha kutyát szeretnénk örökbe fogadni: például hogy felnőtt legyél, hogy a kutyának jó helye legyen és mindent megkapjon.