A Lakiteleki Népfőiskola az idén júliusban 11. alkalommal adott helyet a Kistelepüléseken Tanítók Országos Találkozójának, melyen részt vettek anyaországbeliek, illetve határon túliak is. Ezen a találkozón beszélgettem Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével a népfőiskola küldetéséről, a magyarországi kisiskolák helyzetéről, illetve a Kárpát-medencei Magyar Tannyelvű Iskolák Szövetségének a megalakulásáról.
* Ön a Lakiteleki Népfőiskola elindítója és vezetője. Ez a hely - ahol a Kollégium, illetve a Kölcsey Ház mellett megtalálható egy Szent István nevét viselő kápolna és egy emigrációs kiállításnak is helyet adó könyvtárépület - számtalan lehetőséget biztosít a különféle rendezvényektől kezdve az osztálykirándulásig mindenre. Évek óta itt rendezik meg a Klebelsberg Szabadegyetemet is...
- Mintegy másfél évtizede kezdődött el itt, a Lakiteleki Népfőiskolán az a folyamat, amelynek lényege, hogy kistelepüléseken tanítókat hívunk egybe. Még a hetvenes évek elején öt éven át egy részben osztott tanyasi iskolában tanítottam, ahol az egyik padsorban az ötödikesek voltak, a másikban a hatodikosok. A magam tapasztalatából tudom, hogy az iskola akkor igazán iskola, ha van benne nevelő ember. Én nagyszerű tanítóktól tanultam meg, hogy hogyan lehet és hogyan kell egy kis közösségben nevelőkörnyezetet létrehozni. Ezek az élmények is erősítettek abban, hogy amikor lehetőségem nyílt rá, akkor ide a népfőiskolára azokat a tanítókat hívjam meg, akik ma a Kárpát-medence valamelyik szegletében kistelepüléseken élnek. A találkozókra, összejövetelekre, nyári szabadegyetemekre nemcsak a tanítókat és a pedagógiai szakembereket, politikusokat hívtuk meg, hanem a gondokat, problémákat is. Próbáltuk végiggondolni az adott helyzetben a Kárpátalján, a Délvidéken, a Felvidéken vagy éppen Erdélyben, Zalában vagy Borsodban, vajon mit lehet tenni annak érdekében, hogy az iskola minőségi iskola, jó iskola legyen, és megmaradjon, vonzó legyen. Nagyon sok lehetősége van a kistelepüléseken élő tanító pedagógusnak, hogy közösséget teremtsen, tehát ne csak a gyereket nevelje, hanem a környezetét is erősítse, de van, amit ő nem tud megtenni. Ez éppen az önkormányzat vagy a politika felelőssége, s ezért ezekből a nyári összejövetelekből szerveződött meg a Tisza-közi Kisiskolák Szövetsége, és más egyesületekkel, szövetségekkel együttműködve egyre jobb környezetet tudtunk biztosítani ezeknek a találkozóknak. Ezekből nőtt ki aztán a kisiskolák tehetséges tanulóinak a találkozója hét területen; be tudtuk bizonyítani, hogy ,,kicsi az iskola, de erős”, és a kisiskolákban is nagy tehetségek és nagy lehetőségek vannak. A politikával szembeni számonkérés nyomán fejlődött ki a Parlament általam kezdeményezett és vezetett óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló parlamenti bizottság, mely kormányzati szintre emelte ezt a kérdést. Így tulajdonképpen folyamatosan jelen is van egyre határozottabban a köztudatban, hogy meg kell tartanunk a kistelepüléseket, vonzóvá kell tenni és olyan hellyé az iskolát, amely alkalmas az oktató- és nevelőmunkára. Ezekből a nyári szabadegyetemekből egy Klebelsberg Kollégium is szerveződött - ami azt jelentette, hogy a Kárpát-medencéből ötven pedagógus járt ide rendszeresen, háromhavonta egy hétvégére -, amely most alapja ezeknek a találkozóknak, összejöveteleknek.
* Az idei szabadegyetemen több előadó is a kisiskolák bezárása veszélyének kérdésével foglalkozott. A beszédes számok szerint Magyarországon ma 3200 önkormányzat létezik, 800 településen nincs oktatási intézmény. 2001-től 2005-ig 350 iskola szűnt meg, a most létező 2850 iskola közül is 1000 tanintézményt fenyeget a bezárás veszélye. Önnek mi a véleménye a mostani magyarországi oktatásprogram módosításáról?
- Nem kedvez ez a kormányzati időszak a kistelepüléseknek, sőt sok helyen tapasztalható, hogy nyereségvágyból elkövetett iskolabezárás fenyegeti a kistelepülések többségét. Magyarországon ma több mint 1500 település iskolája van fenyegetett helyzetben, ezért hozzuk létre a magunk parlamenti lehetőségeivel a minőségi kisiskolák érdekében az Iskolavédelmi Központot. Ennek lényege az, hogy ha a Kárpát-medencében bárhol veszélyben van egy kisiskola, és segítséget kérnek - akár jogi segítséget, akár nyilvánosságot, akár speciális ismereteket vagy lehetőségeket igénylő segítségnyújtást -, akkor legyen egy olyan hely, ahová bizalommal fordulhat pedagógus, iskolavezető, önkormányzati képviselő, polgármester vagy szülő egyaránt. Elég sok megkeresés érkezett már, az Iskolavédelmi Központ elkezdett működni. Ha panasz vagy kérés érkezik, akkor az Iskolavédelmi Központ két munkatársa máris megy, és megpróbál helyzetképet felállítani. A tényfeltáró, gyors vizsgálat után egy kis konzílium jön létre - konzultáció jogászokkal, politikusokkal, oktatáspolitikusokkal, szakemberekkel -, megvizsgáljuk, hogy az adott helyzetben milyen lehetőség van a megtartásra, a megmaradásra. Tartok tőle, hogy az iskolabezárások száma növekedni fog, és ez nemcsak a magyarországi költségvetésre, hanem a környező országok mindegyikére vonatkozik. Több olyan előadás volt, amely bizonyította, hogy ez mennyire káros és veszélyes folyamat elindítója lehet. Egyrészt amit a költségvetés látszólag megtakarít, az jelentéktelen összeg, másrészt pedig hosszabb távon jóval nagyobb károkat, veszteségeket okoz. Nem iskolacentrumokat meg oktatási központokat kell létrehozni, hanem iskolákat kell megtartani. Van egy téves szemlélet, amellyel szinte hipnotizálták a közvéleményt nemcsak itthon, hanem máshol is, hogy kisiskolákban nem lehet eredményesen tanítani, csak a nagy iskola megfelelő eszközállománya lesz erre képes, s hogy a kisiskolákat össze kell vonni. Ez nem igaz. A számítógép mellé kell a pöttyös labda is, különben egy elgépiesedett, elszemélytelenített iskolagyár lesz. Főleg ebben az időszakban, amikor a televízió, s egyáltalán a globalizálódó világ a családi kötelékeket lazítja, nagyon nagy szükség van kis létszámú, a gyereket és a családi környezetet jól ismerő, nevelő pedagógusra.
* A határon túl is hasonló a helyzet, mint Magyarországon. Önnek milyen a kapcsolata a határon túl élő magyarokkal?
- Az elmúlt évben végigjártam a felvidéki országhatár menti kisiskolák, települések nagy részét mind a két oldalon. Somoskőújfalu egyik pedagógusa szólalt meg éppen. Oda a szlovák oldalról kerékpárral is el lehet menni. Ez Somoskőújfalunak esetleg jó, de a másik oldal kis településének akkora veszteség, hogy bezárhatják az iskoláját. Hasonló feszültség akár a Délvidéken is keletkezhet, ha nem több mint egy kerékpárút átmenni a határon, át lehet biciklizni az iskolába. Ez nem is a kisiskolát, nem az általános iskolát érinti, hanem a középiskoláknál jelentkezhet, pedig ugyanúgy meg kell tartani a jó iskolát mind a két oldalon. Tapasztalok egy sajátos fordulatot, amelyre még kevesen gondolnak. Egyre több olyan fiatal magyarországi pedagógus van, aki missziót lát abban, hogy elmenjen nemcsak Csángóföldre magyar pedagógusnak, hanem a Felvidékre, a Délvidékre vagy máshová, hogy az életéből azt a négy-öt esztendőt erre szánja. Biztos, hogy ma még nem ismert változások, fordulatok teremthetik meg azt a reményt, hogy ezek a területek magyar települések maradjanak.
* Bácskertesen ez év márciusában az Ön hathatós segítségének köszönhetően felavatták az első vajdasági köztéri Petőfi-szobrot. A Délvidék több településén is járt már. Ön miként vélekedik a vajdasági magyarokról, milyennek látja őket?
- Kapcsolatom a szabadkai Széchenyi iskolával van, és általa elég sok kistelepüléssel, valamint ismerem azokat a pedagógusokat, kisiskolákat, akik, illetve amelyek a Pálinkóné Erzsike közvetítésével testvériskolai kapcsolatot létesítettek. Találkozom velük a különböző kisiskolák tehetséges tanulóinak a találkozóin. Elbűvölő a hozzáállásuk és az akaratuk, hogy meg akarják mutatni: igenis tudnak, érdeklődők és akarnak. A vajdasági, délvidéki magyarokban van egy rendíthetetlen nyugalom. Amikor már azt hinné az ember, hogy olyan iszonyatos gyötrelmeken, mint amilyeken ők átmentek, más már föladta volna, egyszer csak megjelenik valamiféle sajátos derű az arcokon. Nagyon sok ilyen embert ismerek ott, az elmúlt három és fél évtized élményét összegzem ezzel. A hetvenes évek elején ismertem meg Fehér Ferencet, a költőt, vagy Gion Nándort, Németh Istvánt - aki nem tudom, miért, nagyon kedves íróm volt és maradt is -, avagy a költészetből is több olyan ember van, akihez mindmáig kötődöm. Egyikük, akit nagyon becsülök, és akivel a legjobb a kapcsolatom, az a Dudás Karcsi, akivel már a hetvenes években bizalmi kapcsolatba kerültem, és akit egy szürke eminenciásnak tartok ott ma is, akármennyire is a politika netán másokat emel föl. Ő egy szellemi iránytű volt nekem. Annak ellenére, hogy elég keveset voltam a Délvidéken, először 1978-79-ben jártam ott, fiatal írócsoport tagjaként. Igaz, a határon engem szedtek le és vizsgáltak meg nagyon tüzetesen. Akkor mondtam azt, hogy a fejünk, az nem vámköteles, hiába vizsgálgatnak bármit is. Ezek a kapcsolatok más formában, de a népfőiskolán összegződtek.
* A Klebelsberg Szabadegyetem programján belül július 21-én megalakult a Kárpát-medencei Magyar Tannyelvű Iskolák Szövetsége. Önt a közgyűlés közfelkiáltással tiszteletbeli elnöki posztra kérte fel, és el is vállalta.
- Egyrészt a parlamenti munkámmal tudom segíteni őket, másrészt a népfőiskola formát ad, keretet, de a tartalmat majd nekik kell biztosítaniuk. Bízom azokban, akik a szervezők között vannak, mert az elmúlt években bebizonyították, hogy az együttműködés új formáit dolgozzák ki. Ennek is mozgatója lesz ez a szövetség, ugyanakkor alkalom arra is, hogy a valóságból hozzunk ismereteket, tényeket, tapasztalatokat, amit aztán a politikában kell érzékeltetni, hiszen elképzeléseinket, terveinket a valóságból vett élményeinkkel kell megfogalmazni. Ilyen szempontból is nagyon hasznos lesz ez a szövetség, mert kell, hogy a valóságból építkezzen a politika. Ezek hiteles emberek, akik ezt szervezik, s akik hozzák a valóságélményeket a politika számára is.
* Milyennek látja a holnapot? Mennyire bízik a Lakiteleki Népfőiskola jövőjében, ill. a magyar nyelven tanítók lehetőségeiben, legyen az a határon innen vagy túl?
- Abelovszky Eliz előadásában volt egy nagyon jó mondat, egy gondolat, amelyet érdemes népszerűsíteni és erősíteni. Így szólt: ,,Vedd el minden vasútvonalamat, házamat, gyáramat, csak a szabadságot hagyd meg nekem, négy év alatt újra felépítek mindent.” Legyőzhetetlenek vagyunk, és ez így van. Mi, magyarok, itt a Kárpát-medencében legyőzhetetlenek vagyunk, legfeljebb átmenetileg egy kicsit nehéz, s most átmeneti időszakban vagyunk.