A napokban kaptunk egy kedves hírt "hétköznapi emberek nem hétköznapi döntéséről, aminek a végkicsengése ez volt: nyolcvan-egynéhány évesen sincs még késő "a boldogságot megtalálni. Ilyen hajlott korban kötött ugyanis házasságot június elején - öthavi ismeretség után - Szabadkán két magányos ember: a 86 éves Szántó Mária és a 81 éves Berta Ferenc, s bámulatos optimizmussal, szeretetben, megértésben pergeti együtt a még hátralevő napjait.
Mária néni régi, de takaros házának udvarán egy hatalmas fehér kőkereszt fogad, amilyeneket a határban látni. Rajta a megfeszített Jézus Krisztussal meg a Szűzanyával. Emeltette: Vasut Roza 1897-ben, javíttatta Szántó Mária 2006. IV. 26-án. Valamikor e ház elhunyt tulajdonosának a kelebiai tanyáján állt, onnan hozatta be kegyeletből a tanyaház eladása után a néni ápolója, riportalanyunk, Szántó Mária.
- Ez a kereszt hozott bennünket össze - mondja elcsukló hangon a Kikindáról ideköltözött Feri bácsi. - A feleségem halála után tizenhat éven át kerestem egy magamhoz illő, jóravaló asszonyt, akivel meg tudok egyezni, s most végre megtaláltam... A Jóisten - akihez a sok hiábavaló próbálkozás után könyörögtem - segített hozzá, hogy így legyen.
Karácsony táján véletlenül - vagy az Istenke sugallatára? - lapozott bele a Családi Kör Társkereső rovatába, s talált rá a "Rád bízom az életem jeligéjű hirdetésre. Felhívta a megadott telefonszámot: - Mondtam, ez és ez vagyok, özvegy, nyugdíjas lakatos-, fémesztergályos-, vízvezetékszerelő-mester, Kikindán élek, van egy szép kertes házam, amit a magam erejéből építettem, világéletemben dolgoztam, hogy legyen, néha három ember helyett is, mert amikor családot alapítottam a tíz ujjunkon kívül semmink se volt, van három lányom, mind férjnél, elfoglaltak, nincs idejük gondot viselni rám... Kérdem: maga katolikus? Az vagyok, mondta. Nagy katolikus... S amikor eljöttem hozzá, láttam, igazat mondott, semmiben sem hazudott. Aztán közös költségen felújítottuk a keresztet...
Öt hónap nem nagy idő egy ember megismerésére, gondolnánk, Feri bácsi azonban más véleményen van: - Ha hiszi, ha nem, én már olyan jártasságra tettem szert ebben, hogy nekem már egy-két órás beszélgetés is elég ahhoz, hogy megállapítsam, ki milyen.
Az első látogatásakor tizenkét napig vendégeskedett Mária néninél a férjjelölt.
- Látta, hogy minden úgy megy, ahogy egy rendes házban kell, hogy minden a helyén van, tetszett neki nagyon a főztöm... Innen nem zavarsz el még bottal sem, mondta... Ennyi idő untig elég volt arra, hogy kiismerjük egymást - állítja a kellemes megjelenésű és modorú háziasszony, akinek az arcára van írva a szelídség, a jóság. S aki harminckét évig özvegyeskedett. Amíg a négy gyerekét ki nem házasította, úgy, ahogy szerinte illik, ki nem taníttatta, s mind a négyüknek kenyeret nem adott a kezébe, addig hallani sem akart egy újabb házasságról. Ne avatkozzon bele senki az ő gyerekei nevelésébe! - Mi a férjemmel nagyon szépen éltünk, kedves, barátságos ember volt - pergeti vissza élete fonalát -, soha meg nem sértett, én sem őt - viszonoztuk egymás jóságát. Ha elmentünk, puszival búcsúztunk, ha megjöttünk, azzal köszöntöttük egymást. A zentai mezőgazdasági birtokon dolgoztunk, amennyi csak a bőrünkbe fért, a két kezünk munkájából vettünk egy házat Oromparton, ott maradtam özvegyen 48 évesen a gyerekekkel. Éjjel takarítottam, mostam, főztem, ha egy órát aludtam, az sok, nappal meg mentem a földekre... A gyerekektől este kikérdeztem a leckét, s éjjel 11 órára hétvégén is hazaparancsoltam őket. Iskola után vették a kapát vagy a kaszát, és dolgoztak ők is... Nekünk volt az első autónk a faluban!
Aztán, amikor felcseperedtek a gyerekek, a Nyugatra kiment lánya tanácsára eladta a tanyát, s vett Szabadkán egy házat, hogy közelebb legyen a "nagyvilág"-hoz. Nagybetegek gondozását vállalta, míg szívinfarktust nem kapott, akkor alább kellett hagynia a munkával. Amikor a télen elcsúszott az udvaron, s majd egy óráig nem tudott talpra állni, a gyerekei unszolására elhatározta: keres magának valakit, aki mellette lesz életfogytiglan, jóban, rosszban. Mert őt, hét testvérével együtt a katolikus hit szellemében úgy tanították a szülei, hogy amilyen rózsát szakít az ember, olyat köteles szagolni egy életen át. Az a jó, hogy Feri bácsi természete nagyon hasonlít a megboldogult férjééhez. Kellemes, kedves, őszinte, segítőkész ember, mindenről el tudnak beszélgetni, s eddig még a puszi sem maradt el. S ami szintén nagyon fontos: ő nem csapott még be az életében senkit, elvárja, hogy őt sem csapják be.
Rövid néhány hetes ismeretség után aztán úgy érezte, hogy mégiscsak felültette a férjjelölt, a messziről jött ember azt mond, amit akar alapon. Kapott egy végtelenül csúnya, névtelen levelet, tele rágalommal mindkettőjük számlájára: Feri bácsi egy szélhámos, felesége van, fűnek-fának tartozik, körözi a rendőrség, keresi a bíróság... Több sem kellett a megriadt nénikének, megüzente Kikindára, ahonnan éppen költözködni készült a bácsi, hogy ne jöjjön, többet látni sem akarja. Hogy ne csűrjük-csavarjuk tovább a dolgot: igencsak meggyűlt a baja a tisztes öregúrnak azzal, hogy bebizonyítsa szíve választottjának: az emberi irigység, rosszindulat, haszonlesés bizony határtalan, s hogy ő valóban az, akinek mondta és mutatta magát.
Miután helyreállt közöttük a kölcsönös bizalom, megtartották a lakodalmat. Az új asszony öccse volt a koma - aki szintén a Társkereső révén talált magának feleséget, hetvenévesen, a 41. asszony felelt meg az elvárásainak, akivel most hét év után is boldogan élnek. Elhúzatták Mária néni nótáját, hogy "Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád, s gyerekei boldogok, hogy az anyjuk egy jóravaló embert talált, végre nincs egyedül, Zentáról és Csantavérről rendszeresen idelátogatnak, s Feri bácsi gyerekeit is szívesen látnák, ha jönnének. - Nekem nem kell a háza - mondja a néni -, van nekem mindenem, ami kell, a családomnak se, csináljon vele, amit akar.
A gangon már ott sorakozik az "új ember hozománya: egy vaskályha, villanytűzhely, miegyéb, s el szándékozik hozni még a bútora egy részét is, mert ha eladja a házat, az biztosan nem kell majd a családjának, hiszen nem divatos már, ehhez pedig ki fogják szélesíteni a gangot... Ez a tervük. A két nyugdíjból meg tudnak élni, csak a rezsire, élelemre meg tüzelőre kell költeni, más mindenük megvan.
- Ahogy elnézem Marikát, látom, az én feleségem korántsem volt ilyen jó. Szívbeteg volt ugyan, de azt sem akart csinálni, amit bírt. De hát nálunk, katolikusoknál olyan a törvény, hogy ha megesküdsz valakivel, nagy szentségtörés, ha elváltok... Ha mi ketten előbb kerülünk össze, most nem így állnánk!
Ülünk a háziasszony virágos subaszőnyegein, kóstolgatjuk a frissen sült krumplispogácsát, mely Feri bácsi kedvéért készült, és eltűnődünk azon, hogy az ember valójában csak testben öregszik, a lélek mindvégig fiatal marad...
- Úgy érzi, Feri bácsi, hogy végre megtalálta álmai asszonyát?
- Ha azt vesszük, úgy van. Valamikor is az volt a kívánságom, hogy egy jóravaló asszonyt találjak... A Cecília énekkarban, ahova jártam, sok jó családból való szép lány volt, de a nővérem lebeszélt mindről: ez nem fogja neked ezt csinálni, az meg amazt... Most már látom, hogy irigységből beszélt. Végül is az anyám által választott lányt vettem el.
- A szerelem nem számított magánál?
- Dehogynem. De nem mertem kezdeni, mert nem akartam senkit boldogtalanná tenni... Én ember voltam örök életemben. Segítettem, akin csak tudtam. És különben is az embert a munka élteti.
- Meg a szeretet - teszi hozzá Mária néni, és tekintetével megsimogatja a férje galambősz fejét.
Távozóban megnézzük még egyszer a monumentális keresztet, amely előtt naponta arra kérik a Jóistent, hogy adjon nekik békét és egészséget, s ha majd menni kell, lehetőleg mind a ketten egymás után távozzanak. Addig viszont még rengeteg dolog vár rájuk: a kereszt előtt fel kell újítani a virágokat, be kell vásárolni a piacon egy kis csirkeszárnyat, lókolbászt, paradicsomot, miegymást, megnézve jól az árakat, főzni kell, mosni, takarítani, vendéget fogadni, kertet locsolni... Mert mint a fiatalságuk, oly gyorsan elszáll a nap...