- Ifj. Novák Mihály felvétele

Most olvastam bele alaposabban abba a pár héttel ezelőtt megjelent írásba, amely arról szól, hogy harmadszori nekifutásra sem sikerült eladni a szabadkai Nitrogénműveket. S habár ebből az derül ki, hogy igazam volt annak idején, amikor még aktív újságíróként -- a helyi párt- és más vezetés rosszallását kiváltva -- riportban elleneztem ezt a vállalkozást, most mégsem tudok örülni ennek a ténynek. Három okból sem: 1. ha eladják a gyárat, egy csekély összeg megtérülhet abból a pénzből, amit annak idején a város, politikai nyomásra, elherdált; 2. a pénz egy része külföldi tőkeként jelenne meg nálunk, s ilyenként motorja lehetne a további beruházásoknak; 3. ismét munkát kaphatna pár száz ember, köztük azok is, akik egykor azt hitték, ebben az üzemben megalapozhatják jövőjüket.
A téma megérdemel némi történelmi visszatekintést.
A Nitrogénműveket, a hatvanas években, Apatinban kellett volna felépíteni, egy jugoszláv--keletnémet--szovjet konzorcium eszközeiből. Akkoriban jók voltak az ország és a ,,szocialista tábor' politikai viszonyai, s egy ilyen beruházás még nem számított elavult műszaki-gazdasági vállalkozásnak. Az építkezés színhelyéül azért választották Apatint, mert egy ilyen gyár termelése rengeteg vizet, gázt és villanyt igényel. Nos: víznek ott a Duna, pár tíz kilométerre onnan, akkoriban kezdte ontani a gázt Kelet-Szlavónia földje, s a jugoszláv körgyűrű keretében a közelben haladt át a nagy teljesítményű kelet--nyugati vezeték. Szabadka úgy került ebbe a kombinációba, hogy törvényeink már tiltották az önkormányzatoknak a közvetlen gazdasági beruházásokat, a Zorka Műtrágyagyár viszont nevet adhatott a gyereknek, pláne, hogy Apatin a Szabadkai Körzeti Gazdasági Kamarához tartozott.
Nos, az építkezés elmaradt. A láger csapatai bevonultak Csehszlovákiába meghiúsították Dubèek és reform-kommunistáinak tavaszát, ezt a lépést Jugoszlávia agressziónak nevezte és ellenezte, mire a konzorcium két ,,szocialista' tagja felbontotta a szerződést. Az elaborátum a Zorkához került, de hogy miként vándorolt át a pártbizottság elnökének íróasztalára -- azt csak ő tudná megmondani. Ha tehetné...
Elég az hozzá, hogy a hetvenes évek meghozták a ,,rotáció'-t és a négyéves mandátumot a politikusok számára. Utána vissza kellett volna térniük a termelésbe. De mivel ott kevesen jártak, kitalálták a körbefutást: egymásnak adták át foteljeiket. Így lett párttitkárból szocialista szövetségi elnök, abból szakszervezeti titkár, emebből községi elnök stb., a termelő munka azonban egyiknek sem smakkolt. Szabadka párttitkára (a neve nem fontos, pláne, hogy távol tartja magát minden politikai aktivitástól) úgy vélte, tevékenységével annyira lekötelezte községe munkásosztályát, hogy az harmadik mandátummal is megbízná, ha valami nagyot cselekedne. És íme, az ördög a kezébe adta a Nitrogénművek elvetélt tervét.
Nosza összehívta a Zorka nagytermébe a község politikai testületét, a helyi közösségek elnökeitől kezdve a tárcafelelősekig. Előadta, hogy eljött az ideje egy grandiózus beruházásnak, az pedig nem más, mint a Nitrogénművek felépítése Szabadkán. A bejelentésnek csak azok a funkcionáriusok tapsoltak, akik Vajdaságot Európa legnagyobb építőhelyévé kiáltották ki (10 cukorgyár, 6 vágóhíd, 3 olajgyár, PVC- és műkaucsukgyár stb. a már meglévők mellett, ezek korszerűsítése és bővítése helyett). A reális gondolkodásúak kisebb csoportokba verődve elégedetlenkedtek az értekezlet szünetében, s az egyikhez verődve azt hallottam a szakma egy jó ismerőjétől, hogy ilyet a világ már nem épít, mert a mezőgazdaság korszerűsítését tartja fontosnak, az pedig ,,megtermeli' a szükséges és természetes nitrogéntrágyát. A beruházás tehát felesleges, nem szólva arról, hogy a kiszemelt helyszínen, a verušiæi tanyavilágban nincs se víz, se gáz, s az egész Szabadka államellátása egyetlen távvezetéktől függ(ött abban az időben). Gázt és áramot ide hozni további nagy beruházásokat követel, ha pedig hozzányúlnak a talajvízhez, pláne az ivóvízrétegekhez, megfosztják a jövő generációkat ettől a lételemtől. Ugyanakkor ott volt az akkor még igen erős Pannónia Nyomda tervezete egy alufóliagyár építésére, amihez minden adott volt. Sokkal olcsóbb a műtrágyagyárnál, a beruházáshoz Magyarország is kész volt hozzájárulni, mivel Szabadka közelében, Gyulától Pécsig, jó néhány hús- és konzervgyára működik. Nem utolsósorban legalább annyi munkásnak adhatott (volna) kenyeret, ahánynak a Nitrogénművek ígért.
Mégis a műtrágyagyár épült föl. Sajnos! Mégpedig egy kétséges pénzügyi konstrukció alapján. Erről a beruházást vezető fiatal mérnökember beszélt e sorok írójának -- kérve, hogy az adatok közzététele esetén ne hivatkozzon rá (aztán igen hamar távozott posztjáról és a városból). Ez a pénzügyi terv fele akkora összegről szólt, mint amennyibe a gyár igazán került -- nem beszélve a szükséges gáz- és villamos vezetékről, ami nem is szerepelt benne. Azt kellett mondanom: eszerint olyan helyzet állhat elő, hogy újabb hitelekért kell majd folyamodni a bankokhoz, s az első részletek törlesztését már üzembe helyezés előtt el kell kezdeni. Ami csakugyan bekövetkezett! Nem szólva arról, hogy nyomással, s ha kellett, fenyegetésekkel rávették a község gazdasági szervezeteinek igazgatóit, hogy különféle címen támogassák a Nitrogénművek építését. Ez azt jelentette, hogy sok kicsi és hasznos beruházás, sok jó és biztos munkahely teremtése helyett egy torzszülött óriást kellett mesterségesen életben tartani. Kár, hogy mindeddig nem akadt közgazdász, aki kiszámítaná, mennyivel vetette vissza Szabadka község gazdaságát ez a minden tekintetben politikai beruházás...
A svájci JDS Holding harmadik pályázóként mondott le a Nitrogénművekről. Jól utánanézhetett a dolgoknak, mert megállapította, hogy nem ér 3,6 millió eurót és még 4 milliós kiegészítést, ha munkába akarja állítani. Pláne, hogy a kereskedelmi bíróság közben az összeget 6 millióra növelte. A svájciak szerint a Nitrogénművek ,,meggyógyítása' a vételár mellett legalább 12 millió euróba kerülne.
Attól tartok, a környezetvédelem szempontjából olyannyira kényes svájciak arra is gondolhattak, hogy a Csík-ér túl kevés vizet szállít a termeléshez és tisztító berendezések híján arra se alkalmas, hogy elvezesse a keletkező szennyvizet. Ha körülnéztek a környéken -- pedantériájuk alapján feltételezem róluk -- megtudták, mit szenvedtek a Nitrogénművek miatt azok az emberek, akik a patak mellett élnek a gyártól a Tiszáig.