
1964-ben született Szabadkán. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának öntözőmérnöki szakán diplomázott 1989-ben. 1995 óta hivatásszerűen foglalkozik karikatúrarajzolással. 2004-től a Hét Nap szerkesztőségének tagja. Több tucat önálló és közös kiállítása volt, számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. 2016-ban a VMÚE az írott sajtó kategóriában díjazta. 2003-ban jelent meg a Balkáni kaleidoszkóp, 2016-ban a Sport, Művészet és Rock and Roll karikatúrakötete. Több könyvben illusztrátorként működött közre. Megközelítőleg 5000 rajza jelent meg nyomtatásban (Hét Nap, Magyar Szó, Mézeskalács, Hrvatska riječ, Nemzeti Sport, Népsport…). A világhálón a Manchester Evening News és a dubaji Sport 360 is közölte rajzait. 2016-ben meghívót kapott Monte-Carlóba, a Golden Foot Award focigálára. Ott rajzolt, és egy kiállítással mutatkozott be. Még a világűrbe is eljutott az egyik karikatúrája, mely Prince zenészt ábrázolja. Az OSIRIS-REx űrszondával landol a Bennu nevezetű aszteroidán.
A szerbiai és a magyarországi sportújságíró-szövetségek tagja.
A budapesti ELTE egyik tanára az ő egyik rajzán keresztül szemléltette a hallgatóinak, hogy milyen a tipikus politikai karikatúra.
2020-ban a Magyar Sportújságírók Szövetsége nívódíjában részesült.
Szalai Attila cikkei | |
---|---|
Del Potro, a nagy visszatérő | 2017.09.05. |
Kenyér- és ereklyeszentelés | 2017.08.20. |
Juan Mata, a futball Gandhija | 2017.08.10. |
Na, ne már, ez a Neymar... | 2017.08.04. |
Iron husband | 2017.08.01. |
A francia Marc-Antoine Oliver nyerte az első aranyat | 2017.07.15. |
Tom Jones Veszprémben | 2017.07.12. |
Usain Bolt az év férfi sportolója | 2017.02.15. |
Meghalt Al Jarreau | 2017.02.12. |
Megkésett Télapó | 2017.02.03. |