1964-ben született Szabadkán. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának öntözőmérnöki szakán diplomázott 1989-ben. 1995 óta hivatásszerűen foglalkozik karikatúrarajzolással. 2004-től a Hét Nap szerkesztőségének tagja. Több tucat önálló és közös kiállítása volt, számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. 2016-ban a VMÚE az írott sajtó kategóriában díjazta. 2003-ban jelent meg a Balkáni kaleidoszkóp, 2016-ban a Sport, Művészet és Rock and Roll karikatúrakötete. Több könyvben illusztrátorként működött közre. Megközelítőleg 5000 rajza jelent meg nyomtatásban (Hét Nap, Magyar Szó, Mézeskalács, Hrvatska riječ, Nemzeti Sport, Népsport…). A világhálón a Manchester Evening News és a dubaji Sport 360 is közölte rajzait. 2016-ben meghívót kapott Monte-Carlóba, a Golden Foot Award focigálára. Ott rajzolt, és egy kiállítással mutatkozott be. Még a világűrbe is eljutott az egyik karikatúrája, mely Prince zenészt ábrázolja. Az OSIRIS-REx űrszondával landol a Bennu nevezetű aszteroidán.
A szerbiai és a magyarországi sportújságíró-szövetségek tagja.
A budapesti ELTE egyik tanára az ő egyik rajzán keresztül szemléltette a hallgatóinak, hogy milyen a tipikus politikai karikatúra.
2020-ban a Magyar Sportújságírók Szövetsége nívódíjában részesült.
| Szalai Attila cikkei | |
|---|---|
| Megkésett Télapó | 2017.02.03. |
| A tizennyolcadik | 2017.01.29. |
| A Paulinum ünnepén | 2017.01.25. |
| Katinka és Áron | 2017.01.12. |
| Ezen a napon... | 2017.01.10. |
| A 40 milliós lábmunka | 2016.12.30. |
| Aranyérem-táblázat: 1. USA 8, 2. Hosszú Katinka 7, 3. Oroszország 6 | 2016.12.12. |
| Repülőgép-balesetet szenvedett egy brazil futballcsapat | 2016.11.29. |
| Steven Gerrard visszavonul | 2016.11.24. |
| Bemutatták lV. Károly király ruhaereklyéjét | 2016.11.18. |