Bunyik Zoltán: A magyar állami ösztöndíjak 20-as kvótája kicsi, a mostani helyzet tarthatatlan (Szabó Attila felvétele)

-A VMSZ-ben mi is úgy tartjuk, hogy a kvóták alacsonyak. A magyar kormány kissé mereven értelmezi az itthoni továbbtanulás, a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulásának a támogatását. Az ösztöndíjak esetében most ez úgy csapódik le, hogy a magyar kormány nem támogatja a továbbtanulást. Ezt a 20 magyar állami ösztöndíjat már-már kivételnek is nevezhetjük, ha tudjuk, hogy a Vajdaságból jó néhány száz fiatal tanul Magyarországon. Ez egy nagy szám, a fiatalok jó része fizeti a tandíjat, egy részük viszont elérte a megfelelő pontszámot, s bekerült a tandíjmentes kategóriába. A kilencvenes évek végén a magyar állami ösztöndíjjal tanuló vajdasági fiatalok száma 100-150 volt, aztán 100-ról 80-ra, majd 30-ra csökkent, és megállt a 20-nál. Én azt hiszem, hogy ilyen restriktív kvótákkal nem kezelhető ez a probléma. A VMSZ mindig is az itt élő lakosság érdekeit tartotta szem előtt, s ott próbált segíteni a gyerekek továbbtanulásában, ahol a szülők, fiatalok szerették volna, és próbált valamilyen ösztönző rendszerrel oda hatni, hogy tanulmányaik befejeztével a fiatalok hazajöjjenek a szülőföldjükre -- mondja BUNYIK Zoltán tartományi oktatási titkár, a VMSZ alelnöke. - Jó, hogy a nyilvánosság is foglalkozik a magyar állami ösztöndíjak kérdésével, mert kell, hiszen merőben megváltozott a helyzet. Régebben a határon túli régiókban élő magyarok kiszolgáltatott helyzetben voltak: el kellett fogadniuk a kvótákat. Most viszont például Szlovákiából a felvidéki magyar fiatalok, immár uniós polgárokként, minden különösebb gond nélkül a magyar állami költségvetés terhére tanulhatnak Magyarországon. Az eddigi ösztöndíjrendszer omladozik, tehát újra kell gondolni azt. Én azt hiszem, hogy azoknak is adni kell tanulmányi támogatást, akik itthon tanulnak tovább. Ez a gyakorlat el is kezdett működni: az Apáczai Közalapítvány révén, a Módszertani Központok közvetítésével tanulmányi támogatást kaptak azok a vajdasági magyar középiskolások és egyetemisták, akik eleget tettek a pályázati feltételeknek. Nem nagy összeget, de az akkori nehéz időkben az is jól jött. Aztán változott a jogszabály, az Apáczai Közalapítvány kiszállt a szülőföldjükön tanuló fiatalok ösztöndíjazásából, a feladatot pedig senki nem vállalta át. Csak a 20 magyar állami ösztöndíj maradt. Ezért kellene felülvizsgálni az ösztöndíjazást és növelni a kvótát.
Bunyik Zoltán tartományi oktatási titkárként már megtette ezt a javaslatot a magyarországi illetékes szerveknek.
- Egyrészt azt javasoltam, hogy válasszák külön a dolgokat, mert aki bekerül a 20-as kvótában, az mindent kap (tandíjmentességet, ösztöndíjat, teljes kollégiumi ellátást is), a többi fiatal pedig semmit. Másrészt javasoltam: ha a határon túli magyar fiatalnak az elért pontszámai alapján a tandíjmentes kategóriában volna a helye, akkor ő is ugyanúgy a költségvetés terhére tanulhasson, mint a Magyarországon élő fiatal. Aki nem éri el a pontszámot, lehessen tandíjas. A magyar állami ösztöndíjak számát pedig növeljék, mondjuk, 100-ra. Amit javasoltam, az nálunk már gyakorlat. A vajdasági kormány 5060 Horvátországban élő szerb fiatalt mentesített a tandíjfizetés alól: a Szerbia határain túl élő szerbek szervezeteinek a kérésére és a tartományi kormány döntése nyomán ők a költségvetés terhére tanulhatnak.
Egy nemrég adott interjúban az oktatási miniszter, Magyar Bálint arra hivatkozott, hogy éppen a határon túli magyar szervezetek kérték a teljes egyetemi képzés ösztöndíjazásának a csökkentését, s azt, hogy Budapest inkább a részképzésben növelje a kvótát...
- A mostani ösztöndíj-politikát, számos ok folytán, újra kell gondolni. A 90-es évek végén a VMSZ politikusaként, majd az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselőjeként több tárgyaláson vettem rész a magyar oktatási minisztérium és a kormány képviselőivel, ahol azt az álláspontot képviseltük: nagyobb mértékben támogatni az itthoni továbbtanulást, és kisebb mértékben a magyarországit. Ám, mint mondtam: a szülőföldjükön, a Vajdaságban továbbtanulók támogatása teljesen megszűnt, a magyarországi kvóta pedig csökkent. A mostani helyzet tarthatatlan.
A szerbiai állami ösztöndíjakra szeptemberben és októberben pályázhatnak a középiskolások és az egyetemi hallgatók. Tanulmányi támogatások ügyében mit tehet a tartomány?
- Az érvényes törvények az ösztöndíjazást a szerbiai költségvetéshez, a belgrádi oktatási minisztériumhoz kapcsolják. Mi, a tartományban annyit tehetünk, amennyit tudunk: támogatjuk az Újvidéki Egyetem ösztöndíjasait, támogatjuk a tehetséges magyar fiatalokat a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium tevékenységén keresztül (tutorális törődés). Három éve útiköltség-térítményre is adunk pénzt, ami a középiskolások esetében jól bevált, az egyetemisták esetében azonban már kevésbé működik, és nem igazi segítség. Kevés egyetemista van ugyanis, aki naponta tud utazni, ezért most azon munkálkodunk, hogy a 2006-os tanévtől bevezessük az egyetemistáknak a lakbértérítést. Az elképzelés szerint azok az egyetemi hallgatók, akik férőhelyhiány miatt nem jutnak be a diákotthonokba (egyébként jól haladnak a tanulmányaikkal, idejében vizsgáznak), támogatásul a havi albérlet összegének a 3050%-át kapják. Dogozunk még azon, hogy ez a támogatási rendszer miként működjön, ezért részletekről és összegről még korai beszélni. A tartományi költségvetés október-novemberben készül el, s akkor derül ki, mekkora a keretösszeg.
A szülőknek jelentős segítség lenne, ha Vajdaságban több diák- és egyetemista otthon működne, hiszen a kollégium mindig olcsóbb, mint az albérlet.
- Az elmúlt 15 évben, sajnos, nem épültek kollégiumok. Így Vajdaságban a középiskolásoknak mindössze 3%-a kerülhet be a diákotthonokba, miközben a középiskolások kb. 40%-a ingázik! Az egyetemista-otthonokkal valamivel jobb a helyzet, 56%-uk lakhat kollégiumban, miközben a felsőoktatási intézménybe járó fiataloknak nem több, mint 20%-a tanul helyben, a szülővárosában. Súlyos gond ez, de amíg a gazdasági helyzet nem javul, újabb otthonok építésre nem gondolhatunk. Azért van jó hírem is: 67 év után Újvidéken, a vásár melletti egyetemista-otthon tatarozásával és bővítésével néhány száz férőhellyel nő a kapacitás. Kikindán pedig a néhány éve megkezdett - községi, tartományi és köztársasági forrásból pénzelt - beruházás jóvoltából felépült a diákotthon. Legtöbb egyetemista- és diákotthonra Újvidéken lenne szükség, Szabadkán is bővíteni kellene az egyetemista-otthonok kapacitását, s mi minden lehetőséget megragadunk, hogy a fönt említett hármas finanszírozási konstrukcióban fejlesszünk.
Bunyik Zoltánnal egy másik jó hírről is beszélgettünk. Arról, hogy az új tanévtől Újvidéken, a különböző egyetemi karokra járó magyar hallgatók - anyanyelvű csoportokat alkotva - magyar nyelven hallgathatják a pszichológiát, a pedagógiát, a szociológiát, s talán az informatikát. Ezekből a tantárgyakból, természetesen, az anyanyelvükön vizsgázhatnak. A kétnyelvű egyetemi modellről (amelyet a tartomány pénzel) bővebben majd az egyetemi tanévnyitó alkalmából szólunk.