Itt vagyok! Teci vagyok! Nagyon jólesik, hogy hiányoztam Nektek, nekem viszont Édesapa hiányzott, aki nélkül hiába minden: ezek a billentyűk és a belőlük születő apró jelek nekem még nem állnak olvashatóvá össze. Apa először egy hétre elment biciklizni, de olyan emberekkel, akiknek a szavából egy szót sem értettem. Édesanya azt mondta, hogy finnek, és mind itt vacsoráztak nálunk, a Kereki család minden ága-bogával és Holla Józsival együtt. Nekik értettem a szavukat. Holla Józsi bácsi fényképezett is, de ezek a képek még nincsenek nálunk, viszont édesanya csak a finnek cipőit fotózta le. Azok beborították az előszobát. Tálalás közben nem ért rá másra. Sok pohár, tányér és az a nagyon szép színű illatos, amit bornak hívnak. Én is koccinthattam, de csak teával. Ezután olyan sok napig nem volt Édesapa, hogy odáig nem is tudok számolni. Azt mondta anya: egy hét. Most egy, vagy hét? Olyan négyig-ötig már megy nekem, és néha azt mondom, harminc. De aztán még eltűnt Édesapa, talán kétszer is Tokajba ment, megpusziltam nagyon, és mondtam neki, hogy menjél, apa. Mert ez a mi sorsunk, nőké. Tehát nekem sorsom is van, de azt még nem értem, mit jelent. Azután pedig már Nagypapával, Nagymamával, Bandival, Krisztivel és Johannával együtt utaztunk a tengerhez.
Előbb azonban még, kísérletként talán, hogy szokjam, bekötöttek az autós ülésembe (az is az enyém), és elmentünk egy nagy vízhez, amire azt mondta Édesanya és Édesapa is, hogy Balaton. Azzal nyugtattak a szüleim, hogy érdemes lesz Balatonszepezdre mennünk, mert András Feri bácsinak van két unokája, Franci és Nelli. Hallottam, amikor emlegette apa, hogy András Feri, az ő filmrendező barátja, Klári feleségével együtt a sümegi Szűz Máriánál imádkozott értem, hogy én meglegyek. Ti értetek ezt? Hiszen megvagyok! Lehet, hogy nem voltam mindig? Pedig éveim is vannak már, éppen kettő és még valami, amit úgy hívnak, fél. Kicsit szorongtam ettől a barátokozástól, mondtam ne menjünk, ne ismerkedjünk, de ez, ahogy megérkeztünk, azonnal elmúlt. Francival, aki leány, tehát Franciska, és Nellivel hatalmasat játszottunk, meztelenkedtünk, fürödtünk egy vízben, ami nem a Balaton volt. Ott csak Édesapa fürdött, de én nem a tó illatát, hanem a sör szagát éreztem csak, amikor visszajött. De azért jó volt este a sötétben hozzábújni. Hintáztunk Francival, Nellivel, szaladgáltunk, és Nelli már úszni is tud, én meg a locsolókannával meregettem a vizet, mert öntözni nemcsak András Feri bácsiéknál szeretek. Este lecsó volt, amit Feri bácsi főzött, Franci és Nelli édesanyja, Rozi arról beszélt, hogy vár valakit, és meg is jött Franci és Nelli apukája is, de úgy értettem, hogy együtt várnak még valakit. Azt mondták gyerek, és a harmadik. És mosolyogtak a dédnagymamával és Sárával együtt, mert ilyen nagy asztal van Szepezden, mindenki odafér, és béke van és szeretet, és lecsó van lámpafénynél, ami jó. A békesség is az enyém?
Én zömmel anyáé vagyok, de néha apáé is, ha itt van. Azt már egészen régen tudom, hogy nekem van szobám, de mégis jobb nekem ott játszani, sertepertélni, táncolni, telefonálni, ahol anya vagy apa csinál valamit. Testközel. Amit nekem Édesanya a tányéromba rak, az viszont mind az enyém, még akkor is, ha nem tudom megenni. Ha apa elcsen valamit a tányéromból, abból van nemulass, mert én aztán kiengedem a hangomat, és bőgni, kiabálni is szoktam, ha beleharap a főtt tojásomba, husimba, szalonnámba. Utóbbit nagyon szeretem, a szalámit is szalonnának hívom, de a szalonna-szalonna az igazi. Markolászom, rakosgatom a kaját ide-oda, amitől Édesanya nagyon ingerült tud lenni. Apa ezt használja ki, az ilyen pakolászós ebédeket. Nekem ugyanis az esti és a reggeli étkezés is ebéd. Egyelőre.
Van nekem fejlődésem is, mert ilyeneket mondok, hogy ,,kiválazkodom őkeket', de én pontosan tudom, mire gondolok. Például azt mondom, hogy vigyük magunkkal a ,,színű labdát'. Az azt jelenti, hogy van a labdának színe, de még nem tudom eldönteni, milyen. Viszont Édesapa hozott nekem egy ábécéskönyvet Széphalomról, egészen kicsikét, olyat, mint én, amit a magyar nyelv éve alkalmából adtak ki. A nyelvnek is van éve, nemcsak nekem. Ebben oldalanként van egy-egy ábra, amiről apa mindig megmondja, hogy mi, és mond is vele egy-egy szót. Én pedig utánamondom, és visítok a gyönyörűségtől. Azt mondja apa, hogy i betű, és hogy ibolya, vagy azt, hogy ká betű és kakaska. Ahogyan a kacsámról is kiderült, hogy Kukori, mert ha felhúzza a kezére Édesanya, akkor látszik a taraja is, meg a vörös csőre, amivel beszél anya hangján. Báb.
Visszatértem hát ezekkel a nyár közepi képekkel. Ha meglátjátok a fotókat (amit igen nehéz volt megcsinálni, mert már nem hagyom magamat ,,gépképezni'), elcsodálkoztok, hogy mekkorát nőttem! Veletek vagyok, így a tietek is egy kicsit. Ugye?
Hát maradjunk meg így egymásnak, a szünet után is:
Mindenkit ölel (igaz nem könnyen): Stefánia Irma, azaz Teci,
aki mostanában néha kutya
Va-va-va!