Lapunk múlt heti számában arról írtunk, hogy a munkáltatók az elmúlt év utolsó hónapjában több mint száz foglalkoztatottat nyilvánítottak munkaerő-felesleggé, állítólag a gazdasági világválság miatt. A ,,több mint száz' hozzávetőleges számadat volt, amit a községi szakszervezetben megerősítettek. Időközben újabb felmondásokról értesültünk, és a múlt heti lista sajnos korántsem felel meg a valóságnak.
A Szerbiai Nemzeti Munkaközvetítő szabadkai kirendeltségének PiaR-menedzserétől, Jasmina Kneževićtől a következőket tudtuk meg:
- A rendelkezésünkre álló hivatalos adatok szerint a kirendeltségünkhöz tartozó helységek területén a topolyai Žitkóból 16, a szabadkai November 29-ből pedig 196 munkást nyilvánítottak munkaerő-felesleggé. Decemberben a Severből 57, a Chemosból 41, a Velur doo-ból 10 és a topolyai Žitkóból újabb 27 munkás maradt munka nélkül, tehát az elmúlt év két utolsó hónapjában a mi adataink szerint összesen 347 dolgozót nyilvánítottak munkaerő-felesleggé. Még mindig tart az elbocsátott munkások nyilvántartásba vétele, közben hivatalunk teszi azt, ami a hatáskörébe tartozik: átképzési programokat szervezünk, felmérjük, ki vehet részt az átképzésen, igyekszünk felgyorsítani a nyilvántartással kapcsolatos adminisztrálást. De mindenekelőtt a pszichológusunk elbeszélget a munka nélkül maradtakkal, igyekezvén elviselhetőbbé vagy legalább elfogadhatóbbá tenni a helyzetüket. A munka nélkül maradtak óriási többsége ugyanis nemcsak anyagilag, hanem pszichikailag is rendkívül nehezen viseli el a történteket.
A felmondások okát keresve a szabadkai Severben dr. Kicsi Andráshoz fordultunk, ő azonban udvariasan, korrektül azt a választ adta, hogy a vállalatban érvényes szabályok értelmében ezzel kapcsolatban csak a vezérigazgató nyilatkozhat a sajtónak. A vezérigazgató viszont azokban a napokban nem tartózkodott a gyárban. Amikor két nap múlva ismét jelentkeztünk, Kicsi úr közölte, hogy a vezérigazgatóval még elektromos postán sem sikerült felvennie a kapcsolatot, hát javasolta, hogy próbálkozzunk a vezérigazgató helyettesénél. Sajnos, a helyettessel sem sikerült lapzártáig kapcsolatba lépni.
A menesztett munkások közül a palicsi Chemos munkásnőjével, Bodonyi Judittal beszélgettünk.
- December 23-án, munka közben szóltak, hogy menjek az irodába. Rossz előérzetem volt, de nem gondoltam, hogy felmondás lesz a vége. Közölték velem, hogy december 31-én munkaerő-feleslegként megszűnik a munkaviszonyom. Az volt a legcsúnyább, hogy senki egy árva szóval sem jelezte előre, milyen sors vár ránk. Később tudtam meg, hogy negyvenen kerültek az utcára. Nem ez az első eset, hogy csoportosan mondanak fel nálunk a munkásoknak. A múlt év folyamán először azokat menesztette a gazda, akik ingázók voltak. Mivel én a gyár közvetlen közelében lakom, úgy gondoltam, talán van valami esélyem a maradásra. Több mint 19 éve dolgoztam a Chemosban betanított munkásként, és soha sem volt velem probléma egészen a gyár magánosításáig. Annyit és azon a gépen dolgoztam, ahova parancsolták. Igaz, az utóbbi egy évben elég sokat voltam betegszabadságon és a végső diagnózis alapján elég súlyos a betegségem. Január végén kell kezdenem a gerincterápiát. Talán ezért mondtak fel. Tudja, suba alatt történtek ezek a felmondások. Semmit sem tudtunk előre. Eleinte azt sem tudtuk, hányunkat és kit menesztett a tulajdonos. Ameddig dolgoztam, a fizetést rendszeresen, havi két részletben megkaptam, ezzel nem volt probléma. És az sem igaz, hogy a gyárban nincs munka, hiszen most is dolgozik minden váltás. Az a legszomorúbb, hogy senkire sem számíthatunk. Van ugyan szakszervezeti elnökünk, de ő sem mer semmit szólni az érdekünkben, ő is félti az állását. Szinte hihetetlen, mennyire megváltoztak az emberek, mennyire önzők, érzéketlenek lettünk, mennyire félünk, ez már nem emberi. Fogalmam sincs, mi lesz velem. Jelentkezek ugyan a munkaközvetítőbe, mert úgy tudom, kilenc hónapig munkanélküli segélyre van jogom. Ez alatt az idő alatt legalább a betegkönyvemet hitelesítik, talán nem kell majd fizetnem a terápiát. Szakképzetlen munkásként, 45 évesen szinte semmi lehetőségem sincs arra, hogy újabb munkahelyet találjak. Csaknem húsz ott töltött év után annyit talán megérdemeltem volna, hogy valaki akár néhány szóval is de magyarázatot adjon, vagy csak annyit mondjon, hogy ,,sajnáljuk'. Amikor január 5-én jelentkeztem a végzésért, az asztalon egymás után fel voltak sorakoztatva a papírok, a titkárnő csak rakta őket elém és mutatta: itt írd alá, meg itt, gyorsan, mert várnak az ajtó előtt a többiek. Nem volt időm még el sem olvasni, mit írok alá, de ha lett volna is, úgyse értettem volna, hiszen nem beszélek jól szerbül.
Judit saját kezűleg aláírt papírjait olvasva világossá válik, miért volt olyan sürgős az aláírás. Egy bizonylat arról szól, hogy Juditnak december 31-én megszűnik a meghatározott időre szóló munkaviszonya! Nem világos, hogyan lehet 19 évet és hat hónapot ledolgozni meghatározott időre szóló munkaviszonyban. Egy másik papír, amit az okos munkáltató ,,kijelentés'-nek nevez, arról tanúskodik, hogy Bodonyi Judit öntudatos dolgozó lévén, ismerve a Chemos rendkívül nehéz anyagi helyzetét, jószántából lemond a neki járó - törvény által erőírt - végkielégítésnek a feléről. És hogy semmi gyanú ne merüljön fel a kijelentéssel kapcsolatban - de mindenekelőtt, hogy ne kerülhessen esetleg bíróságra az ügy -, végszó címén ott áll a következő mondat: A fenti kijelentést önakaratomból, minden nyomás vagy fenyegetés nélkül írtam alá, és azt elismerem saját kijelentésemnek. A felmondásról szóló végzésben az áll, hogy a megnehezült gazdasági körülmények és a nagy gazdasági válság miatt Bodonyi Judit munkaerő-felesleg lett. A munkáról szóló törvény 158-ik szakasza értelmében a menesztett munkásnőnek joga van végkielégítésre (számokkal is megjelölve az összeg), de ő annak feléről önszántából lemond a gyár javára. A gyár a végkielégítés ötven százalékát majd három egyenlő részben fizeti ki. Nem beszélgethetünk a munkaközvetítőn jelentkező mind a 347 munkanélkülivel. De a fenti dokumentumokat látva feltételezhető, hogy a ,,gazdasági válság' leple alatt sok minden történik, aminek az égvilágon semmi köze a gazdasági válsághoz. Annál több az emberséghez, becsülethez, végül is a törvényességhez. Hát itt már mindent lehet? Következmény nélkül?!