home 2024. június 13., Antal napja
Online előfizetés
„Azt szeretném, ha minél több tartós emlék maradna utánunk”
Talpai Lóránt
2024.05.17.
LXXIX. évf. 20. szám
„Azt szeretném, ha minél több tartós emlék maradna utánunk”

Gusztony András, az Újvidéki Rádió főszerkesztője érdemelte ki 2024-ben az Év Újságírója díjat elektronikus média kategóriában. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szakmai elismeréseit a Zentai Magyar Kamaraszínházban megtartott ünnepségen adták át. Gusztony Andrással a díj kapcsán a médiában töltött évekről beszélgettem.

* Jogásznak tanult, mégis rádiós szakember lett. Több mint harminc esztendeje van a mikrofon mögött. Hogyan kezdődött, honnan indult a pályafutása?

— Teljesen véletlenül lett belőlem újságíró. Amikor elkezdtem a jogi kart, akkor úgy gondoltam, könnyedén el fogom végezni, viszont végig azt éreztem, hogy én mégsem leszek soha bíró vagy ügyvéd. Az egyetem után visszamentem a szüleimhez, édesapám szabómester volt, és egy nap eljött hozzá egy ismerőse az Újvidéki Televízióból. Neki ajánlott engem, pontosabban, hogy jogi diplomával ne a kukoricát morzsoljam, hanem menjek inkább a rádióba dolgozni. Akkor természetesen azt sem tudtam, mi fán terem a rádió. A csillagok szerencsés állásának köszönhetően még az év, azaz 1986 decemberében felvettek a rádióba. És még a jogásztanulmányaimat is hasznosíthattam, mert szükség volt olyan személyre, aki jártas a törvényekben és a különféle paragrafusokban. Főként ennek köszönhetően nagyon gyorsan parlamenti tudósító lett belőlem. Az első hét-nyolc esztendőben keresztül-kasul bejártam az egykori Jugoszláviát. Macedóniától kezdve Montenegrón át Boszniáig tudósítottam, és nagyon élveztem ezt a feladatot. Ráadásul ebben az időszakban jó fizetések is voltak a rádiónál, és megbecsülték az újságírókat. Akkor még volt tekintélye a szakmának. Ezt a bizonyos nagyon szép korszakot követte a mindenki által ismert sötét időszak.

* Hogyan élte meg mindezt, azaz a vérzivataros korszakot? Hogyan küzdött meg a közismert társadalmi nehézségekkel?

— Félve, talán így lehetne röviden megfogalmazni. Az egyik háborút követte a másik. Nagyon-nagyon vigyázni kellett arra, hogy az ember normális maradjon. Rendkívül nehéz volt hiteles információkat begyűjteni és továbbadni. Akkor az állami hírügynökség propagandagépezet volt, és ha mi egy az egyben fordítottuk volna a híreket, akkor teljes mértékben aláástuk volna az Újvidéki Rádió hitelét. Úgy gondolom, végül sikerült megőrizni a hitelességet. Viszont azt nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy szinte havonta költözött el valaki a kollégák közül az országból. Egy ideig jegyezgettem is magamnak, harminchétig írtam a távozók listáját. Ez óriási érvágás volt, melyet a vajdasági magyar közösség a mai napig nem hevert ki.

* Az internet forradalmának köszönhetően számos dologban nagyon megváltozott, mondhatni, teljesen átalakult az írott sajtó és a televíziózás is, de miben változott a rádió vagy a rádiózás?

— Legkevésbé talán a rádiózás változott a nagy médiatérben. Annyiban azonban mindenképp, hogy sokkal könnyebb lett a technikai része. Az egyszerű magnetofonokat fokozatosan felváltották a jóval fejlettebb gépek. A kezdeti időszakban egy 3-4 perces összeállítást órákon át kellett vágni. Manapság pedig egy interjú ideje alatt vagy közben a számítógépek meg is vágják az anyagokat. Természetesen az okostelefonok is sokat hozzátesznek, azokkal is bármit meg lehet csinálni. Szóval technikailag sokat, szakmailag viszont keveset változott a rádiózás. Az objektív tájékoztatás ugyanúgy fontos, és valójában ez a lényeg.


Szalai Attila felvételei

* A rádiós szakma mellett egész életében közéleti tevékenységet is folytatott. A politikába is belekóstolt az ezredforduló környékén és utána is. Temerin polgármestere is volt. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

— Hatvanéves kor felett az ember időnként elgondolkodik, hogy lehetett volna-e a dolgokat máshogyan csinálni. Mindezt nem tudom, viszont ami volt, azt már nem lehet megváltoztatni. Én alapító tagja voltam a VMDK-nak a ’90-es évek legelején. Persze utána sokan felrótták nekem, hogy nem lehet hiteles az olyan újságíró, aki politizál. Erre azt szoktam mondani, hogy mi, vajdasági magyarok annyira kevesen vagyunk, hogy nem foglalkozhatunk csupán egy dologgal. Nekünk mindig is kellett és kell egy kicsit mindennel foglalkoznunk. Én sem vállaltam egyébként mindig politikai tisztséget. Az első tíz esztendőben, amíg a rádióban voltam, csupán a választásokon voltam különféle választási bizottságoknak a tagja. Viszont 2000-ben meglepő módon nagyon jól szerepelt a magyar párt Temerinben, és szó szerint adódott a helyzet, hogy a községi képviselő-testület elnöke legyek. Természetesen nem volt egyszerű, mert csak egyfős többségünk volt, és azt is koalícióba lépve értük el. Két év után azonban a Szocialista Párt vásárolt szavazatokkal megingatta a koalíciónkat. Valahogy előre éreztem mindezt, és nem mondtam fel a rádióban, így vissza tudtam oda menni. Ezután 2006-ban a rádió kollektívája megválasztott főszerkesztőnek. 2008-ban azonban újra visszatértem a politikába, mivel alkalmam nyílt polgármesternek lenni. Újra elkezdődtek a politikai csatározások, még egyszer polgármester lettem, majd 2014 szeptemberében visszamentem a rádióba.

* Családjában mély, tragikus nyomot hagyott a világháború időszaka. Ezért nem véletlen, hogy még napjainkban is kutatja és őrzi a világháború temerini áldozatainak emlékét. Társszerkesztőként szerb—magyar együttélésről és az 1944—45-ös véres eseményekről szóló tanulmánykötetek fűződnek a nevéhez. Milyen tapasztalatokat szerzett ezekben a szomorú témákban az elmúlt évtizedek során? Feltételezem, hogy főként a fájó családi emlékek ösztönözték arra, hogy ezzel a történelmi időszakkal foglalkozzon.

— Nyilvánvaló, hogy a családom története miatt foglalkozom ezzel a témával, de az is igaz, hogy inkább a VMDK-s múltam indított el ezen az úton. Nemrég temettük Matuska Mártont, aki élen járt ezen időszak kutatásában. Ő sokszor kért meg arra, hogy én is kutassak, de pontosan a családi kötelékek és a fájó múlt miatt hosszú ideig képtelen voltam erről bármit is leírni. Apai nagyapámat Temerinben, anyai nagyapámat Zsablyán, a feleségem mindkét nagyszülőjét pedig szintén Temerinben végezték ki. Ezért tartom fontosnak, hogy ahol és amikor lehet, emlékezzünk, vagy emlékeket állítsunk. Az Impresszum Polgári Egyesület elnökeként sikerült például egy monumentális I. világháborús emlékművet létrehozni Temerinben. Ez a település egyébként is sokat szenvedett, több ezer embert hurcoltak meg egykor. Én azt szeretném, ha minél több tartós emlék maradna utánunk. Az utóbbi időszakban három emléktáblát is állítottunk fontos egyházi személyek emlékét őrizve. Az asszimiláció sajnos gőzerővel folyik, egyre kevesebben élünk nagyapáink földjén, ezért is fontosak az emlékeink. Ismerniük kell ugyanis a ma élő generációknak a múltat ahhoz, hogy jövőjük is legyen.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..