Nagy szélhámosság az egész világ, szokta mondani egyik jó barátom a harmadik-negyedik pohár után, vagy ha nagyon el van keseredve. Én viszont három-négy pohár nélkül is kezdek igazat adni neki az utóbbi időben. Talán még azt is hozzátenném, hogy a társadalmi rendszerek váltakozása, a tőke megoszlása, a jogállamok és diktatúrák, csakúgy, mint az önigazgatás vagy a magánosítás - lényegében nem más, mint egy hatalmi pénzmosás, porhintés és ámítás.
Az idősebbek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy mindezt személyesen is megtapasztalhatták, sőt csinálták is. Először elzavartuk a királyokat, elvettük a kapitalisták gyárait, a földesurak birtokait és a népnek adtuk. Gyorsan kiderült, hogy ez sem a legjobb megoldás és a földet a szövetkezetekbe, kolhozokba, állami nagybirtokokba vonták össze, a királyokat Titók, Sztálinok, Rákosik és Ceausescuk váltották fel. Időközben néhány háború, forradalom, tíz és 100 millió áldozattal. Azután rájöttünk, hogy nem jó az államosított vagyon, hanem magánosítani kell: legyen ismét a dolgozóké, de csak azoké, akiknek pénze van! És ily módon az úgynevezett magánosítás ismét visszahozta az új földesurakat, gyárosokat, bankárokat, bányatulajdonosokat. Nem forradalom és háború, hanem a jogállam segítségével.
Szóval minden legális, de hogy becsületes-e - arról már lehetne vitázni. De kivel? Ha a kormánynak nem gyanús, akkor mi is csak egyszerű vállrándítással vesszük tudomásul, hogy egy bácskai polgártársunk a napokban 460 millió dinárért megvett egy közlekedési vállalatot és 420 millióért egy állami gazdaságot. Saját bevallása szerint jelenleg körülbelül 30 ezer hektáron gazdálkodik, és 100 új autóbuszt vásárolt egyszerre. Egy szerbiai újgazdagról azt írta az újság, hogy nagyáruházai, bankjai és vállalatai a szerb nemzeti jövedelem 12 százalékát adják! Ez bizony nem semmi, mondhatják az ügyes vállalkozók és üzletember alkalmazottai, illetve munkásai. A semmi esetleg csak arra vonatkozhat, amit ők keresnek, amennyi nekik jut ebből a hatalmas vagyonból.
Ott vagyunk tehát, ahonnan elindultunk. Hiába győzték le őket a világ proletárjai - ismét vannak gyártulajdonosok, új földesurak, újgazdagok, akik gyakran még a kommunizmus kolhozrendszerénél is kegyetlenebbek. Szabadnapok nélkül 10-12 ezer dinárért dolgozik a munkásosztály, sőt azt is hallottam, hogy az egyik közép-bácskai magáncég dolgozóit arra kötelezi, hogy ebből a fizetésből 2 ezer dinárt az ő üzleteiben vásároljanak le.
Vigasztalódjunk azzal, hogy már a középkorban is volt pénzmosás. Amikor a ma is csodálatos és impozáns templomokat, palotákat, kastélyokat és bérházakat építették. Adó fizetése helyett a gazdagok építettek, mert mást már nem tudtak csinálni a pénzzel. És ők voltak a jótevők. Akkor sem kérdezték, hogy honnan és hogyan a nagy vagyon. A szép templomokért és katedrálisokért az egyház talán még annyit mondott, hogy: az Isten fizesse meg.
Ma már erre sincs szükség, mert a kisistenek mindent maguk fizetnek. De azt már csak az Isten tudja, hogy honnan és miből.