A címbe foglalt alkalmi dalt kántálták a gyerekek, a Muzslai Petőfi Sándor MME legfiatalabb énekcsoportjának tagjai, miközben Szent Iván napján valóban égett az a tűz, amelyet a hagyományápolók gyújtottak meg.
A máglyát Elias Ohoiledwarin verbita szerzetes atya áldotta meg. A folytatásban almákat dobáltak a tűzbe, majd pedig amikor már parázzsá szelídültek a lángok, a bátrabbak át is ugrálták. Arra persze senki sem gondolt, hogy az ősök miért ugrálták át a tüzet. Régen ugyanis azt tartották, hogy aki Szent Iván napján átugorja a tüzet, aratáskor nem fog fájni a háta.
Már jó néhány éve elevenítették fel ezt a szokást a muzslyai Rémusz Hagyományápolók Egyesületének tagjai, akik a többi régi, a faluban egykoron élő néphagyomány megőrzését, éltetését vállalták fel.
Bíró István, az egyesület alelnöke elmondta, az ünnep még a pogány időkbe nyúlik vissza, majd a későbbiekben az egyház Keresztelő Szent János ünnepéhez társította, ám eredetileg a nyári napfordulókor tartották.
— A régi hiedelmek szerint ezen a napon tüzeket gyújtottak — az északi féltekéről van szó, mert itt most a leghosszabb a nap —, és ezzel a tűzgyújtással, a tűz körüli tánccal, énekléssel próbálták meghosszabbítani a napot, győzedelmeskedni az éjszaka fölött, hogy az élet és a jókedv legyőzze a halált és a szomorúságot. Ez az ünnep napjainkban is él, megújult formában persze, és az egyesületünk is évről évre 23-án rendezi meg a Szent Iván-napi sokadalmat — hallottuk az alelnöktől.
Az eseményt a helyi civil szervezetekkel karöltve tartják meg, és van gasztronómiai háttere is, hiszen körömpaprikás főzésével indul. A versenyző csapatok idejében hozzálátnak a főzőcskézéshez, hiszen a jó körömpaprikás titka, hogy legalább háromórányi ideig kell rotyogtatni. Tíz csapat ügyeskedett a bográcsok körül, a helyiekből verbuválódott csapatok mellett érkeztek Nagybecskerekről, Tordáról és Szentmihályról is.
Közben az ügyes kezű asszonyok a muzslyai rétről a mezőőr által szedett Szent Iván-seprő nevű, sárga virágú növényből, sóvirágból, margarétából és más virágból koszorút fontak. A gyakorlott koszorúfonók mellett az érdeklődők is kipróbálhatták ügyességüket, hiszen virágból volt bőven. Ezek a koszorúk a családi házak bejáratára kerülnek. Mert a néphagyomány szerint a június 24-e előestéjén szedett mezei virágok és füvek gazdaggá, egészségessé és széppé teszik az embert, megóvják a rontás és igézés ellen, és mindenféle jóslásra is alkalmazhatók. Még úgy is él a nép tudatában, hogy a Szent Iván-koszorú megvédi a házat a tűzvésztől.
A gyerekeket ugyan nem kötötte le a koszorúkészítés, ők inkább a pikádózást és a szarvra történő karikadobást gyakorolták, köszönhetően a nyugdíjas-sportszakosztály vezetőjének, Szalma Károlynak, aki elhozta a helyi közösség parkjába ezeket a játékalkalmatosságokat, és természetesen le is vezette a szórakozást. A kicsik szépen játszottak, sportszerűen viselkedtek, majd miután ezt a foglalatosságot megunták, aszfaltrajzolásra invitálták őket, és erre is „vevők” voltak. A helyi közösség bejáratát színes gyermekrajzok borították el, sok-sok virág, házikó és családok „elevenedtek meg” a rajzokon, a kis alkotók pedig ajándékot is kaptak.
A sokadalomból a művelődési műsor sem maradt ki. Felléptek a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola alsós diákjai, akik a Cinegék és a Méhecskék énekcsoport tagjai, továbbá bemutatkozott a Muzslai Petőfi Sándor MME szakcsoportjai közül a legfiatalabb énekcsoport, a citerazenekar, a vegyes kórus és a Cickafark énekcsoport.
A hosszú ideig rotyogtatott körömpaprikást a zsűri is értékelte: a szentmihályi Kiss Antal étele bizonyult a legfinomabbnak. Két második díjas lett, a tordai Matyis József és a szentmihályi Selymesi Csaba, a harmadik helyen pedig a tordai Farkas Ferenc, a nagybecskereki Smiljka Malešev és a muzslyai Oláh András végzett. Különdíjat kaptak a cserkész gyerekek, akik ugyancsak a körömpaprikás „megalapozásánál” ügyeskedtek, mert később játékkal töltötték idejüket, és hagyták, hadd kavargassák a segítőik, az öregcserkészek a készülő ételt. Mire megfőtt a körömpaprikás, a gyerekek is jól kifáradtak, megéheztek, és jóízűen elfogyasztották az ínyencséget.
Az est fénypontja természetesen a tűzugrálás volt, a fiatalabbak is nagy élvezettel vették az akadályt, és mint fogalmaztak, nagy élmény volt ez számukra. Arra persze nem igazán ügyeltek, hogy a tűzoltók árgus szemekkel figyelnek minden ugrálóra meg a tűzre is.
A Szent Iván-napi sokadalom kötetlen társalgással, barátkozással, szórakozással ért véget.
Fényképezte: Kónya-Kovács Otília